Egyik reggel egy szép nagy hernyót találtam és bevittem a csoportba megmutatni a gyerekeknek. Nagy sikere volt, megnézhette mindenki és aztán megbeszéltük, hogy szabadon engedjük és figyeljenek rá, hogy senki ne tapossa el! Figyelték is, hogyan mászik be szép lassan a fűcsomók közé. Másnap csomag várta a gyerekeket a csoportszobában, a hálás hernyó, küldött nekik színezőt. Nagy volt a boldogság! Mindenkinek mutatták, aki bejött hozzánk, mekkora ajándékot kaptak! A reggeli körben aztán megbeszéltük, hogy ők is meghálálhatják, ha valami jó történik velük, vagy segítséget kapnak. Megbeszéltük, ha megszólaltatom a szélcsengőnket, mindenki elmondhatja, hogy miért hálás Pl : sikerült szép várat építenie, vagy valaki segített neki főzni, vagy a leesett játékokat összeszedni. Készítettünk egy Hála fát is, ahol minden gyereknek van külön levele, és ha valami jót tesz, akkor kap rá egy szép, színes gombot.
Kitettünk egy táblát az ajtó mellé, ahol a gyerekek választhattak különféle köszönések közül. Lehet táncolni, pacsit adni, köszönni szóban, öleléssel, szív mutatással, kézfogással. Így azok is könnyebben köszönnek, akik nem szeretnének megszólalni még reggel. A reggeli körünket mondókával kezdjük: Örülök, hogy itt vagy, kezdődhet egy új nap! Gyorsan megölellek, gyere mellém ülj le! Egy szív körbeadogatásával mindenki elmondhatta, aki akarta, hogy miért hálás és már indulhatott is a nap!
A szülők szerettek volna ismerkedési estet tartani, mert a tavalyi olyan jól sikerült, hogy meg szerették volna ismételni. Egy finom paprikás krumplit főztünk és kicsit vetélkedtünk, beszélgettünk, végül mindenki húzhatott egy hála-üzenetet (Köszönöm Széll Henriettnek az ötletet és az üzeneteket). A szülőknek nagyon tetszett, hogy igyekszünk őket is bevonni a boldogságórás játékainkba.

„Egy,kettő, három, négy…” projektünk méltó témája volt a „hála” gyakorlása. Újra együtt az óvodában beszélgető kör keretében bemutatkoztunk egymásnak, felnőttek, gyermekek egyaránt napraforgó plüssünk körbeadásával, hogy még jobban megismerjük egymást. Felelevenítésre kerültek a nyári élmények is. Egymás megismerése közben feltettem a kérdést, hogy mi is az a hála. Gyakorlott most már nagy- és középsős korú gyermekek már pontosan meg is tudták fogalmazni, hogy mi is az a hála. Miért is lehetünk hálásak a mai nap? Nagyon érdekes megfogalmazások lettek: „Azért vagyok hálás, mert újra együtt vagyunk”; „Hálás vagyok, hogy a testvérem már nem beteg és itt van velem”; „Hálás vagyok, hogy van anyukán”….s még folytathatnám. Közös énekléssel „Boldog vagyok” zártuk le a beszélgetést. Majd vizuális tevékenykedtetésként „Hála emblémát” készíthettek, minden kisgyermek élt ezzel a lehetőséggel és büszkén vitték haza. Szülői visszajelzésből tudjuk, hogy otthoni témaként is megjelent a hála témakör, melyről maguk a szülők meséltek.

A nevelési évet a beszoktatás után boldogságos percekkel, napsütéses hangulatban töltöttük el. A „hála napján” boldogság sétát, öröm futást és hála csomagot készítettünk a szüleinknek a természet kincseiből, megköszönve szeretetüket, önzetlenségüket.🥰❤️

Újra elindultunk a boldogság útján

Ebben a hónapban a hála témakörével foglalkoztunk. Bevezetésként „Az oroszlán és a kisegér” című tanmesét mutattam meg diafilm segítségével a gyermekeknek. A mese kapcsán beszélgettünk arról, hogy az oroszlán miért volt hálás a kisegérnek, és hogyan tudott a kisegér segíteni egy nála sokkal nagyobb állatnak. A gyerekek érdeklődve figyelték a történetet, és megfogalmazták saját gondolataikat a hála fontosságáról.

Ezután közösen kerestük a választ arra a kérdésre, hogy mit is jelent a hála, és kiknek lehetünk hálásak. Képek segítségével beszélgettünk arról, hogy a szülőknek, barátoknak, óvó néniknek, a természetnek – például a fáknak, a napnak, a kisállatoknak – is köszönetet mondhatunk. A gyermekek lelkesen sorolták saját példáikat, amihez vidám történeteket is fűztek.
Közös alkotásként elkészítettük a Boldogságfánkat, melynek leveleire ráírtuk a gyerekek által elmondott hála ötleteket és konkrét köszöneteket. A fa így hamar megtelt színes levelekkel, amelyek jól mutatták a gyermekek őszinte érzéseit.

Ezután kézműves tevékenység következett: a gyerekek „hálamanókat” készítettek. A kis figurákat pálcára ragasztottuk, hogy otthon akár könyvjelzőként, akár a szoba díszeként vigyázzanak a gyerekekre. A manók így emlékeztethetik őket arra, hogy minden nap érdemes hálát adni valamiért.

Újra előkerült a polcról a Szívmanó és a Pozitivity Szupererő kártyacsomagunk is, ezek is segítettek minket a beszélgetés tovább lendítésében, a tavaly tanultak felidézésében és tovább gondolásában.

Megköszöntük az óvodánk azon dolgozóinak a sok segítséget, akik nincsenek nap, mint nap velünk, de nélkülük nem tudnánk kiélvezni a mindennapjainkat (pl. takarító néni, konyhás nénik, karbantartó bácsi, a bácsi, aki mindennap az ennivalót hozza, az óvodatitkár). A gyerekek kis kutyusos kártyákat készítettünk és adtak át nekik és megköszönték, hogy vannak nekünk.

A hónap második felében megemlékeztünk a Gyermekek Világnapjáról. Beszélgettünk arról, hogy hányfélék vagyunk, miben különbözünk, és miben hasonlítunk egymásra. Példákon keresztül fedeztük fel, hogy miért lehetünk hálásak annak, amink van: például Afrikában mindig meleg van, míg az eszkimó gyerekek hógolyózhatnak és hóembert építhetnek. Közösen készítettünk egy színes plakátot a népek gyermekeiről, amely bemutatta a világ sokszínűségét.
Zárásként meghallgattuk Michael Jackson „We are the world” című dalát, amely segített még inkább megérteni, hogy bár különbözőek vagyunk, mégis összeköt minket az emberi szeretet és a hála érzése.

A gyerekek nyitottan és érdeklődve vettek részt a tevékenységekben, a hónap végére pedig mindannyian gazdagodtak élményekben és pozitív érzésekben.

Zárszóul pedig mi az, ami engem, mint Boldogságórát tartó óvodapedagógust igazán hálássá tett ebben a hónapban? A csoportunk tagjainak együttműködése és segítőkészsége. A tudat, hogy már a 3-4 éves gyermekeink is számíthatnak egymásra. Például, amikor egyik kicsi felsegítette minden kérés nélkül a másikra a cipőt, aki megköszönte neki a segítséget. Ilyenkor érzem azt, hogy az út, amin járunk egy nap valóban a Boldogságvárba vezet el minket.