Boldogságóra Alapprogram
Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A feladat közben kiderült, hogy a felnőtteknek sem olyan könnyű, mint ahogy először azt gondolnák a gyerekek bizonyos helyzetekben. Nem mindenre jut annyi idejük, mint amennyit szeretnének arra szánni és sokszor kell sietniük. A mi csapatunk tagjai mindennapjaik során az összes mostani barátjukkal tartani szeretnék a kapcsolatot felnőttként is és azt a sportot is gyakorolni szeretnék, amit most űznek. Jóban szeretnének lenni a munkatársaikkal. A rokonaikkal legalább havonta egyszer találkozni szeretnének, nem csak ünnepekkor.
Gyerekként és felnőttként is néha el kell gondolkodnunk azon, hogy mi a helyes és helytelen, hogyan teszünk jót azokkal, akikkel kapcsolatban állunk. Sün és Nyuszi esete is ezt mutatja be mesénkben.
Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Az optimizmus gyakorlásával miden napunk egyre szebb lett. Új értékeket fedeztünk fel, amik mellett eddig elmentünk és reméljük, hogy minden napunkban annyi játék, öröm és szeretet lesz, mint amennyivel mostanában töltöttük meg őket.
Az optimista képregényeink után két versünk is született. Miután kipróbáltuk, elégedettek voltunk az OPTIMIZMUSSAL, így másoknak is csak ajánlani tudjuk 🙂
A Juharkoli a Boldogságóra keretében tovább folytatta a jócselekedeteket. Adni és jót cselekedni nemcsak karácsonykor hanem a mindennapokban is jó dolog , annak aki adja és annak is, aki kapja. A gyerekekkel több olyan jócselekedetről beszélgettünk ami arra tanítja őket, hogy segítsünk másokon, amivel csak tudunk. Így jött az ötlet, hogy decemberben két alkalommal is sálakat kötöttünk a városközpontban lévő fákra és a mai nap is kint voltunk több mint 40 db sálat kötöttünk a fákra a hajléktalanoknak, ezzel is segítettünk a rászoruló hajléktalanoknak a mínuszokban.
Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
Társas kapcsolatok
1. nap
A foglalkozást beszélgetéssel kezdtük. Az iskola volt a téma, és az, hogy kivel, kikkel vagyunk kapcsolatban.
Ezután elolvastam nekik a Társas kapcsolatok témakörhöz tartozó mesét. A felolvasás után megbeszéltük a hallottakat. A gyerekek többen is megfogalmazták a témával kapcsolatban saját gondolataikat.
A mese után meghallgattuk a Ha boldog vagy… című dalt.
Ezután játékot kezdeményeztem. Bemutattam nekik a Meleg zuhany nevű játékot és kipróbáltuk együtt is.
A foglalkozás végén angyalkákat színeztünk és újra meghallgattuk a dalt.
2. nap
A foglalkozás a dal meghallgatásával kezdődött.
Megkérdeztem a gyerekektől, hogy miről beszélgettünk az előző nap. Ezt megbeszéltük.
Azután folytattuk az előző nap elkezdett Meleg zuhany játékot azokkal a tanulókkal, akik még nem kerültek sorra.
Társas kapcsolatok tablót készítettünk. A kiszínezett angyalkákra szárnyakat ragasztottunk, majd felragasztottuk a tablóra és fonallal kapcsolatot hoztunk létre az angyalkák között aszerint, hogy ki kivel barátkozik a csoportban.
A tablóval fényképet készítettünk.
A végén meghallgattuk témakörhöz tartozó dalt.
Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
Optimizmus
A gyerekekkel ismét két alkalommal dolgoztuk fel a témakört. Nagyon jól éreztük magunkat.
1. nap
A dal meghallgatásával kezdtük. Utána elolvastam nekik a témakörhöz tartozó mesét.
Néhány kérdést tettem fel a tartalmával kapcsolatban, együtt megbeszéltük.
2. nap
A foglalkozás elején megkérdeztem tőlük, mit jelent számukra a „pozitívnak lenni” kifejezés. Mivel kicsik, erre nehéz volt válaszolni, de egy-két rávezető mondat után összeszedtünk néhány hasznos gondolatot.
Azután visszautaltam az előző napi mesére.
Felidéztük együtt a történetet és beszélgettünk róla. Majd egy játékra hívtam őket.
Elővettem egy szemüveget, melyről azt mondtam, hogy ez egy varázsszemüveg. Arra szolgál, hogy ha valaki felveszi, minden szép dolgot meglát benne. Sorban minden gyerek kipróbálta és mindenki elmondhatta, mit lát benne. Szerencsére megindult a fantáziájuk, s nagyon jól szórakoztunk.
A játék után színes papírfaleveleket tettem a közös asztalra, ahol dolgozni kezdtünk. Arra kértem őket, hogy mondjanak jó tulajdonságokat, amelyek jellemzőek a csoport bármelyik tagjára. Ezeket a jelzőket felírtam a falevelekre és egyenként felragasztották őket a közös őszi fát ábrázoló plakátunkra. Amikor elkészült, közös fényképet készítettünk.
Mondat kiegészítő feladattal végződött a foglalkozás. Elmondtam a mondat elejét, s ők befejezték a mondatokat (Azt szeretem XY-ban, hogy……, Azért jó a(z) ……., mert…….).
Még egyszer meghallgattuk a témakörhöz tartozó dalt.
Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
A programot az első osztályosokkal kezdtük el. Mivel figyelmük és feladattartásuk még rövid ideig tartható fenn, a foglalkozást két részletben, két egymást követő délután, szabadidős tevékenységként végeztük el.
1. nap
Meghallgattuk a foglalkozáshoz ajánlott dalt.
Felolvastam a Hálamesét. Egy kicsit beszélgettünk róla.
Kérdésemre a gyerekek elmondták, mi tetszett nekik a mesében.
Ezután a hétköznapokban előforduló háláról beszélgettünk. Együtt megfogalmaztuk, kinek és miért lehetünk hálásak.
Minden tanuló előre kivágott szíveket kapott, melyekbe berajzolták magukat.
A foglalkozás végén újra meghallgattuk a dalt csukott szemmel. Azt kértem tőlük a zenehallgatás előtt, hogy képzeljék magukat oda, ahol most szívesen lennének. A dal után aki szerette volna, elmondhatta, hol járt.
2. nap
Ismét a dal meghallgatásával kezdtük a foglalkozást.
Ezután együtt összeszedtük, mivel tevékenykedtünk előző nap.
A következőkben minden gyermek húzott egy rajzolt kártyát, amelyen egy érzelem volt feltüntetve. Arra kértem őket, hogy beszéd nélkül próbálják eljátszani az adott érzelmet. Akinek ez nehéz feladat volt, rávezettem, segítettem.
Ismét előre kivágott piros szíveket kaptak, amelyeket annak a személynek adhattak a csoportból, akinek szerettek volna. Szerencsére, minden gyermek kapott valakitől, így mindenki boldog volt.
Ezután hálatablót készítettünk, melyre felkerültek az előző napon elkészített rajzok magukról.
A végén fényképezkedtünk a közös művel együtt és meghallgattuk a dalt is.
Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola
A bevezetőben megbeszéltük, mit jelent optimistának lenni, jó ötleteik voltak a citromból limonádé kapcsán. Eljátszották a szituációs kártyákat, majd elkészítették a képességfát, ami nem mindenkinek volt könnyű, de a végeredménynek örültek. Egy másik alkalommal készítettek optimista képregényt, sajátos megoldások születtek. Tanulságos, hasznos feladatok voltak.