Közös célunk

foto.jpg

Tevékenységünk többnyire gyakorlatias jellegű volt, amely másokkal együttműködve valósult meg ugyanis célunk nem csak álom maradt, hanem próbáltuk el is érni.

Első tevékenységünk a cél fogalmának körvonalazása volt, amelyet leginkább példákkal próbáltunk megérteni, ahogy az is feladatunk volt, hogy minden diák megfogalmazott egy célt, amelyet a közeljövőben szeretne elérni.Megbeszéltük, hogy milyen érzelmeket élhetünk át, ha céljaink vannak és meg is valósítjuk őket. Ilyen érzelmek voltak az öröm, boldogság, nyugalom.Az óra végefele megbeszéltük közös célunkat, amelynek kivitelezését következő a órára terveztük, majd meghallgattuk a hónap dalát, amely serkentő hatással volt céljaink elérése érdekében.

Második tevékenység
Felelevenítettük az előző óra ismereteit és elkezdtük megtervezni közös célunkat, amely az volt, hogy meglepetést szerzünk Bellának, aki meg fogja látogatni az iskolánkat.Meglepetésünk egy zenés, táncos kis előadás szervezése volt, amelyet a másik két boldogságórás csoporttal együtt adtuk elő. Még mielőtt elkezdtünk próbálni elkészítettük közös kis plakátunkat, ahol megfogalmaztuk személyes motivációnkat (kíváncsiság, szeretet), nehézségeinket, de erősségeinket is és feltérképeztük, hogy kire is számíthatunk.Nehézséget jelentett számunkra a dalszövegek megtanulása és az ehhez hozzárendelt koreográfia elsajátítása, azonban kellő segítséggel tudtuk, hogy sikerülni fog. Mindezt egy kis ábrán foglaltuk össze melynek összeállításában Enikő tanárnéni segített, mivel nekünk nehezen megy az írás.
Egy másik meglepetésünk az volt, hogy rajzolunk Bellának, így aztán más órákon szeretettel igyekeztünk készíteni Neki néhány kis rajzocskát .

Harmadik / negyedik és ötödik tevékenység
Próbáltuk megtanulni a „Jobb Veled a világ” illetve a „Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek” című dalokat, melyek már ismerősek voltak, de most táncolni is tanultunk rá illetve egy kis rövid koreográfiát is elsajátítottunk melléje.Egy órán keresztül csak a csoportunkban zajlott a zenés-táncos tevékenység, azonban a következő órákon már közösen a másik két csoporttal együtt próbálkoztunk.Nagy élmény volt, hiszen sosem volt még közös tevékenységünk más osztályokkal, de jól éreztük magunkat.

Hatodik „tevékenység”
Eljött a várva – várt nap, ugyanis meglátogatott minket Bella 🙂 Nagy volt az izgalom, de nagyon boldogok voltunk, hogy ott lehettünk Vele és csapatával. Úgy érezzük elértük kis célunkat és örök emlék marad számunkra látogatása. Köszönjük kedves Bella, Zoltán és Krisztián, hogy eljöttetek hozzánk ! Jobb Veletek a világ ! Szeretettel üdvözlünk Benneteket ! Enikő és Irma tanárnénik és a csapat 🙂

Képek