Decemberben a boldogító jócselekedetek volt a Boldogságóra témája. Egész hónapban ügyeltünk arra, hogy a mindennapjainkat kitöltse az odafigyelés egymásra. A novemberi „Társas kapcsolatok”-ból szép átmenettel tudtunk haladni a jó cselekedetek felé.
Mivel óvodás csoportról van szó, a legjobbnak láttam, ha nem egy nagy tettet próbálunk végrehajtani, aminek a lényegét nem is biztos, hogy értik a gyerekek, hanem a hétköznapjainkban gyakorolják, hogy jót tegyenek egymással, vagy akár egy ismeretlennel.
Kis ajándékokat készítettünk, egyesével mindenkivel és decemberben a gyerekek ezzel ajándékozták meg egymást. Bár nem olyan jellegű ajándékok voltak ezek, amik egymás megsegítésére készültek, mégis mindenki őszinte örömet érzett.
Az ismeretleneken való segítés fontosságát talán könnyebben megértették a gyerekek most, amikor a Mikulás alkalmával, illetve a Karácsony közeledtével ők maguk sok ajándékot kaptak, vagy kapnak hamarosan. Ráébredtek arra, hogy bizony nagyon szomorú lehet az a gyerek, akinek nélkülöznie kell nem csak a játékokat, könyveket, hanem akár a finomságokat is. Éppen ezért nagyszerű kínálkozó alkalom volt a „Váltsuk valóra a meséket!” kampány. Boldog elégedettséggel töltötte el a gyerekeket, hogy mostantól már több kis ismeretlen társuknak jut szép mesekönyv. A karácsonyi élelmiszergyűjtő akció, melyet településünk családsegítő központja szervezett, szintén elért az óvodáig. Persze a gyerekek szerint a legfontosabb és legalapvetőbb élelmiszerek a csoki, a keksz és a kakaós müzligolyó, azért került a gyűjtőládába liszt, kristálycukor és olaj is 🙂

Érdekes tapasztalás volt kis Mókus csoportosaimnak a jótékonysági könyvgyűjtő kampány. A társas kapcsolatok és a boldogító jócselekedetek kitűnő „bemelegítő gyakorlatok” voltak 🙂 Beszélgetéseink alkalmával elmesélték a gyerekek, hogy kinek milyen sok könyve van otthon, melyek a kedvenceik és hogy milyen nagyon szeretik, amikor a szüleik estimesét olvasnak nekik. Nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek esetleg egyáltalán nincsenek mesekönyveik, vagy csak nagyon kevés. Többségük boldogan ajánlgatta, hogy melyik mesekönyvét szeretné elajándékozni. Volt olyan, aki a legkedvesebbet kínálta fel. Amikor megkérdeztem, miért pont azt adná oda, akkor így felelt: „Ha én olyan nagyon szeretem azt a mesét, akkor biztos más gyerek is nagyon fog örülni neki.”