Egy kedves jegesmedve segítségével kijavítottuk a világunkat érő „rosszaságoktól”, mint betegség, szegénység, csonka család, szomorúság, stb. Ezek a medvék szuper tulajdonságokkal rendelkeznek.
Egy kedves jegesmedve segítségével kijavítottuk a világunkat érő „rosszaságoktól”, mint betegség, szegénység, csonka család, szomorúság, stb. Ezek a medvék szuper tulajdonságokkal rendelkeznek.
Sárkeresztúri Napraforgó Óvoda
A Csiga csoportos gyermekek olyan adventi naptárat készítettek, melyen 24 kinyitható szivecske ablak látható, a szivecskékbe pedig mindegyikük egy-egy jó cselekedetet rajzolt. Általában a társaikra gondoltak: együtt játszani, labdázni, rajzolni, építeni, ám a beszélgetőkör során megjelent szavakban a szülők felé való szeretet, kedvesség, szófogadás is.
A tél és hideg idő eljöttével a betegségek sem kerülték el sajnos csoportunkat. A hónapban nagyon sokan hiányoztak hosszú ideig vagy többször is egymás után. Pont ehhez illett az egyik havi feladat. Megbeszéltük a foglalkozás kezdeményezés elején, hogy kik hiányoznak a csoportból. A gyerekek elég ügyesen felsorolták a beteg csoporttársaikat, szinte nem is kellett nekik segíteni, ami azt mutatja, hogy már kezdenek kialakulni a társas kapcsolatok, megszokták egymás társaságát és hiányolják is a másikat. Mindenkinek rajzoltunk egy szívecskét, amit ők kiszíneztek, és azt is ráírtuk, hogy ki csinálta a szívet és kinek küldi, kit szeretne vele „meggyógyítani”. Mivel nagyon sok volt a hiányzó, mindenkinek jutott legalább egy gyógyító szív.