Az osztály feldíszített egy fenyőfát. Olyan gömböket készítettek, amikre felírták azokat a jó cselekedeteket, melyekre a legszívesebben gondolnak vissza.

December az emberek nagy többsége számára a jótékonyság, az adományozás és az örömszerzés időszaka.
Mi is csatlakoztunk már novemberben az ilyen célú jótékonysági kampányokhoz. Iskolánkban a cipős dobozos ajándékgyűjtéstől, a ruhaadomány, ill. szeretetcsoki gyűjtésen át a „Váltsuk valóra a meséket!” mottójú országos megmozdulásig és az ajándék könyvjelző készítésig mindenféle jó cselekedetre vállalkoztunk.
Boldogságórákon is a jótékonykodás, jótékonyság témáját dolgoztuk föl, jártuk körül. Beszélgettünk a jó cselekedetek során bennünk születő érzetekről, gondolatokról, érzelmekről, azok ránk gyakorolt hatásáról. Beszámoltak a gyerekek az ehhez fűződő saját tapasztalataikról, élményeikről.
Azután egy internetes oldalon egy igencsak megindító bejegyzéssel ismerkedtünk meg, melynek címe a „Minden napra egy jótett” volt. Innen már csak egy lépés volt a Jótett kalendárium megalkotásával kapcsolatos ötlet megszületése és annak kivitelezése. Az osztályba épp 24 tanuló jár. Minden gyerek készített egy kis képet. Lerajzolta egy jó cselekedetét, majd ezeket kis ablakformákba ragasztva, összeállítottuk a saját „Jótett kalendárium-házunkat”.
A következő órán a további két feladaton dolgozott az osztály. Voltak, akik a jótékonyságról készítendő interjúkhoz kérdéseket fogalmaztak meg, riportalanyokat kerestek és meghívták őket egy rendhagyó osztályfőnöki órára, ahol ezeket a beszélgetéseket meghallgattuk és föl is vettük.
Eközben egy emelt óraszámú irodalmas kislány – aki mindig oroszlánrészt vállal a fogalmazással kapcsolatos feladatokból – leírta egy másik két osztálytársával végrehajtott jó cselekedetük történetét „Beszámoló” címmel.
Közös munkánk eredményeit mutatják a következő képes összefoglalók és a kisfilmünk.

Karácsony közeledtével osztályunkban szokás, hogy neveket húzunk ki, akit az utolsó héten megajándékozunk valami személyes ajándékkal. A személyes ajándékon túl azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy kedves verset írjanak társukról. A név nem szerepelhetett a versben, így az osztálynak kellett kitalálni ki kit húzott.
Sokat törték a fejüket, volt aki az utolsó napra hagyta az írást, de végül mindenki elkészült. A vers megírása közben muszáj volt a másik értékes tulajdonságait rímekbe szedni, így mindnyájan egy pozitív ajándékkal tértek haza az ünnepekre.
Ilyen versek születtek:
„Ha kedvességét megismered, barna szeme mosolyog.
Ha nem kéred a véleményét, Tőle akkor is megkapod! „