Boldogságóra Alapprogram
Szerencsi Szakképzési Centrum - Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma
Adventi naptárunk rénszarvasokból készítettük, így mindenki elkészíthette a saját rénszarvasát. Az egyes napokhoz számos jócselekedet került, apró mindennapi kedvességek mellett, többek között meglátogattuk a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat Hajléktalanszállóját és Családok Átmeneti Otthonát is, ahová adományokat gyűjtöttünk és vittünk. Jókívánságos könyvjelzőket készítettünk a beteg gyermekek számára a Libri könyvgyűjtési akciójához. Aktív Ifjúsági Vöröskeresztesünk pedig megtanított hat embert az újraélesztés technikájára. Karácsony alkalmából megajándékoztuk egymást az oszályban. Kedves, ünnepi hangulatú és tartalmas decemberünk volt. 🙂
Kosárkó Györgyi
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
A Kópé Klubosok Boldogságóráján beszélgettünk a jó cselekedetekről, arról, mi jót tehet egy óvodás.
Készítettünk könyvjelzőt a rászoruló gyerekeknek felajánlott ajándékkönyvekhez.
Idén is részt vettünk a „cipősdoboz” akcióban, műsorral készültek Csiga csoportosaink az idősek otthonában lakóknak. A Micimackó csoportosok pedig kedves karácsonyi mese előadással készültek pajtásaiknak, és a szülőknek.
December a karácsony készülődés jegyében telik. Osztályunkban sokat beszélgettünk adventről, karácsonyról, szeretetről, jó cselekedetekről. A gyerekek együtt jó cselekedeteket gyűjtöttek össze és megpróbálták ezt társaikkal szemben gyakorolni. Bízom benne, hogy a jó cselekedetek gyakorlását jövőre is fogjuk alkalmazni.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
Idén decemberben is egész hónapban gyűjtöttük a „jóság lisztet” (Udvarra indulás előtt végiggondoltuk, ki-, milyen jót tett aznap. Minden jó cselekedetért lisztes dobozból egy kanál lisztet tehetettek a sütis dobozba.), majd kalácsot sütöttünk belőle, amit közösen fogyasztottunk el.
Közösen készítettünk karácsonyfát is, amit a szeretet lángjaival díszítettünk.
A gyerekekkel minden héten készítettünk egy-egy kedves kis ajándékot családtagjaiknak, amit az utolsó napon becsomagoltunk az általuk készített ajándék tasakba.
Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda
Miután meghallgatták a gyerekek a témához kapcsolódó mesét, lerajzolták, hogy otthon ki miben szokott a szüleinek segíteni, mint egy kis „Jótét Manó”.
Mogyoródi Pillangós Óvoda Gesztenyés Tagóvodája
„Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt? Bruno Ferrero
A jó cselekedetek tárháza széles. Gyakorlással lehet elérni, hogy a szív megnyíljon e nemes tulajdonság befogadására valamint a cselekedetek kivitelezésére. Óvodásainknak ill. tagóvodásainknak az adventi időszak megélése biztosított keretet mindezek megtételére.
Készítettünk könyvjelzőket, melyek készítésébe a családokat is bevontuk. Születésnapost is köszöntöttünk, a jókívánságok megfogalmazását és elmondását, az ajándék készítést is team munkában kezdeményeztük ill. adtuk át a december hónap ünnepeltjeinek. Helyi néphagyományok közül az ostyasütésbe tekinthettünk be, ahol is a ház gazdasszonyát köszöntöttük énekeinkkel.
A felnőttek is példát mutatva ruha börzét tartottak a rászorultaknak. De az egész óvoda épület díszítését s elvégezték több egyéb feladatuk mellett. Sütöttünk mézes kalácsot a szülőkkel, melyből a testvércsoportjainknak is küldtük kóstolót. A magányosan élő szomszéd nénire is gondoltunk, mézes csomagot és Luca búzát vittünk a karácsonyi asztalára, melyet meghatódva fogadott.
Az adventi naptárunkból a gyerekek megajándékozásán túl a felnőttek neveit is kihúztuk így a kölcsönös egymásra figyelésen túl a gyerekek is megtapasztalhatták a felnőttek örömteli pillanatait.
Látogattunk betegeket is, akiknek az adventi naptárunkból vittünk kis szeretetcsomagot.
Ovi szinten tekintettük meg a falu karácsonyfáját, és a betlehemet. Ide óriási díszeket készítettünk, hogy arra járó magányos emberek is megcsodálhassák, kik család nélkül élnek. Ezt a lelki készülődésnek is betudtuk az adventi koszorú gyertyagyújtásaival együtt.
Ezt a hónapot valóban a Gesztenyés tagóvoda Csigabiga és Szivárvány csoportja nem feladatként és kötelezettségként teljesítette a jócselekedetekre való tekintettel, hanem szívből és örömből fakadó tettrekészségnek az együtt lenni jó nemesszívűséggel összekapcsolva.
Így igazzá vált az az adventi készületünk is melynek mottója a jónak lenni valóban jó……..
Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
A tanév elején ezt a boldogságórát az ismerkedésnek szenteltük.