A barátság és a társas kapcsolatok.
Boldogságóra Alapprogram
A bevezető foglalkozás óta a gyerekek nagy izgalommal várták Boldog Dóra érkezését.
Első próbatételnek a hála gyakorlását hozta a csoportnak.
Kezdő relaxációnak almát és szőlőt szedtük, majd meghallgattuk a „Szép nap ölelj most át engem” kezdetű dalt. Ezután Hálajátékot játszottunk, ahol a gyerekek megértették mit is jelent a hála szó. Mindenki aktív volt, nagyon szerették volna elmondani, ők miért hálásak aznap.
Ezt követően meghallgatták a Hálafa történetét, megbeszéltük a szereplők érzéseit, miért lehettek hálásak társaiknak, majd közösen el is készítettük a csoport hálafáját, mellyel a csoportszobánkat díszítettük. Végezetül felrajzoltuk a hála jelét a Boldogságvár első lépcsőfokára, mely a csoportszobában jól látható helyen található. Így a nap bármely részében tudnak róla a gyerekek beszélgetni.
A z első osztályosaimmal feldolgoztuk és eljátszottuk az Aranyszőrű bárány című mesét, majd szituációjátékokat játszottunk. Az óra végén nevet-szomorú csapatjátékot játszottunk. A csoportos öleléssel az óra folyamán többször is boldogítottuk egymást.
Boldogságóra
Időpont: 2025. október 03.
Helye: Monori Kossuth Lajos Általános Iskola
Osztály: 4./B
Téma: Hála gyakorlása
Tanít: Mihályi Anita
Eszközök:
• Papír, ceruza, színesek
• Hála-fához fali dekor (rajzolt faágak, színes falevelek)
• Rövid mese
Fejlesztett kompetenciák:
• Érzelmi tudatosság
• Önismeret
• Pozitív gondolkodás
• Empátia
• Kommunikáció
A boldogságóra egy olyan foglalkozás, amely segíti a gyerekeket az érzelmi intelligencia, az önismeret, a pozitív gondolkodás és az együttműködés fejlesztésében.
4. osztályos tanulóknak szóló boldogságóra óratervének összeállításánál fontos, hogy:
• játékos,
• élményszerű,
• életkorukhoz illeszkedő,
• beszélgetésre és önreflexióra építő,
• mozgást és alkotást is lehetővé tevő legyen.
Cél: A tanulók ismerjék fel, hogy a mindennapokban sok jó dolog történik velük, és megtanulják kifejezni a hálájukat.
1.Ráhangolódás – Érzelmi kör (10 perc)
• A gyerekek körben ülnek, és egy babzsák segítségével egymásnak dobva elmondják:
„Ma hálás vagyok, mert…”
Cél: Érzelmi ráhangolódás, önreflexió fejlesztése.
2. Fő téma feldolgozása – Mi a hála? (15 perc)
Beszélgetés:
• Mit jelent hálásnak lenni?
• Miért jó érzés, ha valaki hálás nekünk?
• Miért jó érzés, ha mi vagyunk hálásak valakinek?
Mesehallgatás: Cirmi, a hálás kismacska
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis szürke cirmos cica, akit úgy hívtak, hogy Cirmi. Egy hűvös őszi estén Cirmi elkóborolt az erdőbe, mert egy pillangót üldözött játékosan. Ám mire észbe kapott, már sehol sem látta a házat, ahol lakott.
Ahogy sétált az avarban, egyre sötétebb lett, a fák susogtak, a baglyok huhogtak, és Cirmi egyre jobban félt. Végül összegömbölyödött egy kidőlt fa tövében, és halkan nyávogni kezdett.
Ekkor lépett elő az árnyak közül egy nagy, barna sün. Ő volt Samu, az erdő egyik leghasznosabb lakója.
– Miért sírsz, kiscica? – kérdezte Samu.
– Elvesztem, és nem tudom, merre van haza – felelte Cirmi szipogva.
Samu megsajnálta a kis macskát.
– Ne félj, segítek neked. Ismerem az erdőt, mint a tenyeremet!
És ezzel Samu elindult, Cirmi pedig követte. Útközben találkoztak Boróka nyuszival, aki friss répát hozott, és adott Cirminek is egy darabot. Bár a cicák nem répát esznek, Cirmi udvariasan megköszönte.
Ahogy egyre közelebb értek a falu széléhez, Cirmi megismerte a kis patakot, amit gyakran látott a házuktól nem messze.
– Ott! Ott lakom! – kiáltotta boldogan, és a farkát magasra emelve szaladt előre.
Amikor visszaért, a gazdája örömkönnyekkel ölelte magához.
– Hol voltál, Cirmikém? Már annyira aggódtunk!
Másnap reggel Cirmi újra kiment az erdő szélére egy kis kosárral. Benne egy darabka sonkával, egy üveg házi málnaszörppel és egy meleg kis takaróval. Amikor megtalálta Samut a bokor alatt szundikálva, odacipelte a kosarat.
– Köszönöm, hogy megmentettél! Ez a tiéd! – mondta boldogan.
Samu csak mosolygott.
– Szívesen, Cirmi. Jó, ha az erdő lakói segítenek egymásnak.
És Cirmi ezután soha többé nem ment el egyedül messzire – de ha mégis, mindig vitt magával egy kis ajándékot, hátha újra találkozik egy baráttal.
3. Kreatív feladat – Hála-levél, hála-fa készítése (15 perc)
• Hála-levél, Hála-fa készítése: Egy falevélre írnak (vagy rajzolnak) valakinek, akinek szeretnének megköszönni valamit (pl. szülő, testvér, barát, tanító).
4. Megosztás, közös zárás (5 perc)
Tevékenység:
• A „Hála-fát” kitettük a terem falára: minden gyerek feltette egy levél formájú papíron azt, amiért hálás.
A Stop! Bántalmazás mintakártya felhasználásával beszélgetés a bántalmazásról, az bántalmazó indítèkairól, a bántalmazott érzelmeiről. A gyerekek saját tapasztalataikat is megosztották egymással. Egy-egy kitárulkozás után megtapsolták a bátor osztálytársaikat.
A tanulókkal az osztályfőnöki óra elején megbeszéltük a következő fogalmak jelentését: remény, optimizmus. Ezt követően a mellékletben található kérdéskártyák segítségével dolgoztunk. Mindenki húzott egy kérdést és választ adott rá.
A boldogságóra keretein belül a társas kapcsolatokról beszélgettünk a 12/B pénzügyes csoportjával. Elsősorban arra próbáltunk választ találni, hogy mitől működik jól egy kapcsolat, akár barátságról, akár párkapcsolatról van szó. Talán ebben az életkorban kerülnek legjobban előtérbe a szerelmi témák és az ezzel járó érzések, így erről is beszélgettünk.
Közösen összegyűjtöttük a legfontosabb értékeket, amik szerintünk a legfontosabb ebben a témakörben: szerelem vagy szeretet, barátság, őszinteség, becsület, tisztelet és támogatás. Ezek mind olyan dolgok, amik nélkül egy kapcsolat nem tud igazán stabil és boldog lenni.
Nem mindenki nyílik meg könnyen, és ez teljesen rendben van, mivel mindenki más tempóban és módon fejezi ki az érzéseit, ez sokszor még felnőttként is kihívást jelent. Beszéltünk az elengedésről és az új kapcsolatok lehetőségéről is, mert ez is része a társas kapcsolatoknak. Az óra végére, arra jutottunk, hogy néha valamit el kell engednünk, hogy helyet adjunk valami újnak.
Fontosnak tartom, hogy a diákok megtanuljanak beszélni az érzéseikről, vagy legalábbis érezzék, hogy ez egy biztonságos közegben lehetséges. Örültem, hogy a csoport nyitott volt, és őszintén részt vett a beszélgetésben.
A 11. A osztály az óra elején meditációval kezdett, hogy csökkentsük a stresszt és növeljük a boldogságérzetet. Megbeszéltük mi az optimizmus. Ezt követően Mindenki húzott 1 nevet, és arról a személyről kellett pozitív dolgokat írnia, majd a személyre szóló üzenetek „kézbesítésével” a pozitív én-képet erősítettük.
A hála érzése a serdülők számára is sokat adhat. Boldogságóra keretében a 11. A osztály elkészítette a saját hálafelhőjét, hogy miért is hálásak az idei évben.