Ebben a témában a tanulók visszatekintettek az év során megismert boldogságfokozó technikákra, és átgondolták, melyeket tudják a saját életükben rendszeresen alkalmazni. Közös beszélgetések során megosztották egymással élményeiket, sikereiket és azokat a tapasztalatokat, amelyek segítették őket a pozitív szemlélet kialakításában. A foglalkozás részeként minden tanuló elkészítette saját „boldogságtervét”, amelyben konkrét vállalásokat fogalmazott meg a következő időszakra, például több kedves cselekedet, rendszeres mozgás, tudatos hála vagy pozitív gondolkodás gyakorlása. Az év lezárásaként közös játékokkal, élménymegosztással és kreatív feladatokkal erősítettük meg, hogy a boldogságért nap mint nap tehetünk, és a tanultakat a hétköznapokban is érdemes alkalmazni.
Boldogságóra Alapprogram
A téma feldolgozását mesék, történetek és dramatikus játékok segítették. A tanulók beszélgettek a konfliktusokról, a sérelmek feldolgozásáról és a megbocsátás jelentőségéről. A foglalkozások célja az empátia fejlesztése, a békés konfliktuskezelés erősítése és az egymás iránti elfogadás támogatása volt.
A foglalkozások során a tanulók megismerték, hogy a tartós boldogság nem csupán a pillanatnyi örömökről szól, hanem az egészséges kapcsolatok, a mozgás, a pihenés, a természet, az önmagukra és másokra fordított figyelem egyaránt hozzájárulnak. Interaktív feladatokon keresztül saját „boldogságreceptet” is készítettek.
A diákok életkoruknak megfelelő rövid és hosszú távú célokat fogalmaztak meg, majd közösen beszélgettek a célok eléréséhez vezető lépésekről. Kreatív tervezőlapok, motivációs feladatok és önreflexiós beszélgetések segítették őket abban, hogy felismerjék: kitartással és tudatos tervezéssel céljaik megvalósíthatók.
A foglalkozások középpontjában a kedvesség és az önzetlen segítség állt. A tanulók ötleteket gyűjtöttek arra, hogyan szerezhetnek örömet társaiknak, családtagjaiknak vagy környezetüknek, majd több jó cselekedetet a gyakorlatban is megvalósítottak. Tapasztalataikat közösen megbeszélték, ezzel erősítve az empátiát és a közösségi összetartozást.
Az optimista gondolkodás fejlesztését játékos helyzetgyakorlatokkal, történetek feldolgozásával és közös beszélgetésekkel segítettük. A tanulók megtanulták, hogyan lehet egy nehéz helyzetben is meglátni a lehetőségeket, és gyakorolták a pozitív gondolkodás mindennapi alkalmazását.
A megbocsátás gyakorlása témára való ráhangolódást a hónap dalának (Ho’oponopono című dal) eléneklésével kezdtük, majd ezt követően elbáboztam a gyerekeknek a témához tartozó bábjátékok a kézikönyvből. A bábjáték meghallagtása után a gyerekek örömmel fogadták, hogy ők is eljátszhatták a mesét a bábparaván mögül. Kis időt hagytam számukra a bábozásra, majd közösen kiszíneztük a megbocsátás szimbólumát, amelyet közösen elhelyeztünk a boldogságvárunk következő, 8. lépcsőfokán. Ezt követően közösen megoldottuk a munkafüzetből kimásolt feladatlapokat, amelyeken a megbocsátás erdejének szeretetgyümölcseit tartalmazó fáin kellet a gyereknek megszámolniuk a szeretetgyümölcsöket és a számképekkel összekötniük. Igazán testhezálló feladatnak bizonyult, hiszen a csoport már ősszel az iskolapadban folytatja a számlálást. 🥰❤️
Júniusban több közösségi élményünk volt. Két osztálykirándulás, közös fagyizás is.
A szülőknek vidám műsorral készültünk. Kevés időnk volt a betanulásra, mégis ügyesen megoldották ezt is a gyerekek. Jó volt látni, ahogy figyeltek egymásra, ahogy eljátszották, mozogták a szövegeket, dalokat. A programot közös vacsorával zártuk, majd elköszöntek a szülőktől. Ezután az estét és az éjszakát az iskola tornatermében töltöttük. Volt közös esti tánc, elemlámpás kincskeresés, diafilmnézés, mesehallgatás stb.
A gyerekek nagyon élvezték az új helyzetet, ezt a különleges programot, az együttlétet, a nagy nevetéseket.
Ezek az együtt megélt élmények hozzájárulnak a közösség erősödéséhez, társas kapcsolataikhoz alakulásához, egymás elfogadásához.
A tanév során rengeteg közös élménnyel gazdagodtunk, úgy érzem nagyon jó csapattá kovácsolódtunk össze.
Az apró örömök témakörre való ráhangolódást meditálással kezdtük, majd elmeséltem a gyerekeknek a Boldogságóra kézikönyvből az ehhez a témakörhöz tartozó mesét Bezzeg Andrea: Újra együtt című meséjét. A gyerekek mindig nagy örömmel fogadják a Boldogságórás meséket és ügyesen válaszolnak a mese után feltett kérdéseimre is. A mese utáni beszélgetést színezés követett, kiszíneztük a munkafüzet meséhez tartozó illusztrációját (Pirinkó törpe és Góliát dínót) valamint a témakör szimbólumát, amelyet közösen elhelyeztünk a boldogságvárunk következő (7.) lépcsőfokán.
A napot pedig egy igazán örömteli eseménnyel zártuk, mindenki kapott 1 gombóc fagylaltot, így aztán igazán örömtelivé varázsolódott a napunk.
Fenntartható boldogság
1. Relaxációs gyakorlat: Négyszög légzés
Egy képzeletbeli négyszög egyik sarkától elindulva végig haladsz a következő sarokig, eközben pedig négy ütemre beszívod a levegőt. Eljutottál a sarokig és képzeletben folytatod a rajzolást a következő sarokig, eközben pedig négyig számolva bent tartod a levegőt. A harmadik saroktól a negyedikig kifújod, majd a negyedik és az első sarok között szünetet tartasz a következő lélegzetvételig, szintén négyig számolva (azaz ismét bent tartod a levegőt). Érdemes néhányszor megismételni a gyakorlatot a megnyugvás érdekében.
2. Hogy vagy ma? (labda)
A tanulók körben állnak, majd egyikőjük megkérdezi tanulótársát, hogy van ma, aki részletes választ ad, majd a kérdező megjeleníti valamilyen formában a hallottakat. (mimika, testhelyzet…)
3. Megbeszélés
Mit jelent/Mit tehetünk a fenntartható boldogságért? (pozitív érzelmek, társas támogatás, motiváció, szokássá válás) Mi fokozza a boldogságérzetünket?, Mit tegyél, hogy boldog légy?Tk.:187. Mi jelentheti/jelenti a legnagyobb boldogságot?
4. Témák
Egy lapra a tanulók felírják, milyen témákkal foglalkoztunk ebben a tanévben. (színes lap, filctoll) Közben felidézzük az egyes hónapok legkedvesebb emlékeit.
5. Jobb Velem a Világ, mert…… mondat befejezése
6. Önbizalom hátizsák (papír, cellux, filc)
Minden tanuló hátára ragasztok egy papírt. A tanulók egymás között sétálva minden társuk hátára írnak vagy rajzolnak valamit, amit kedvelnek a másikban.
7. Nyári boldogságfokozó gyakorlatok megbeszélése
8. Zenehallgatás
Bagdi Bella: Minden nappal egyre jobban
9. Hála oklevél
Oklevelek kiosztása
R.E.M.- Shiny happy people