Bevezető beszélgetés a tanulókkal a színházi etikettről, majd a Tóth Józsaf Színházban Vecsei H. Miklós Ázott hajában hét halott bogár ragyog c. koncertszínházi előadásának megtekintése. Vecsei H. Miklós és a QJÚB formáció Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni történetét idézte.
Boldogságóra Alapprogram
A tanulók egyéni munkában levél sablon alapján színes papírból kivágják a leveleket, egyéni munkában optimista gondolatokat írnak a levelekre. Páros munkában összehasonlítják, megbeszélik az optimista gondolatokat, kiragasztják a terem ajtajára a leveleket.
A tanulók köszönő leveleket írtak az iskola egyik dolgozójának, melyben megköszönték a munkáját. Kézbesítették a leveleket a portás néninek, büfésnek, takarítónak, tanáraiknak.
A mozgás a gyermekek alapvető szüksèglete. Beszèlgettünk annak fontosságáról, hogyan hat az egèszsègünkre, s a testi egèszsèg a belső, lelki jóllètünkre. Ebben a korban már a gyerekek az ok-okozati összefüggèseket jól átlátják, s erre èpítve mèlyültünk el a tèmában.
A társas kapcsolatok minden èletkorban nagyon fontosak. Sorra vettük mitől könnyebb együtt, mint egyedül.
A könyv kiváló útmutató volt számunkra a tèmában való elmèlyülèshez.
Nagycsoportosokkènt már nagyon jól tudják a gyerekek az alapvető udvariassági formákat. Így a bocsánatkèrèst is. Azonban a boldogságóra könyve, játèkai segítettek annak megèrtèsèben, s a mindennapjainkba törtènő beèpítèsèbe.
Elérkezett a nevelési év utolsó Boldogságórája.
A gyermekek izgatottan várták. A jó időnek köszönhetően egy rövid Boldogságórát tartottam, mert nem szerettem volna elvenni a kedvüket, hogy jól érezzék magukat az udvaron.
A foglalkozást a ,,malomkörzéses” mozgásos gyakorlattal kezdtük, miközben a Malom kerék négy küllő című mondókát mondtuk. Ezzel biztosítottam a játékosságot, ritmusérzék fejlesztése gyors- lassú karmozdulatokkal.
Ezután meghallgattuk Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalát, amelyre a gyerekek kötetlenül táncolhattak, önbizalom fejlesztése volt a célom.
Kavics tánc következett, egy ,,varázs követ” kellett adogatni egymásnak, amíg a zene szólt, amikor elhallgatott a társuk mögé kellett állniuk, tetszett nekik ez az új játék, mert, hogy nem volt kiesés.
Az ölelés tánc nagy kedvenc volt számukra, megmutathatták, hogy mennyire szeretik egymást egy öleléssel.
Alkotó tevékenység következett, lerajzolhatták, hogyan is képzelik el Boldogvárat. Szép, igényes és esztétikus alkotások születtek.
Végezetül felragasztották a 10.lépcsőfok jelét.
Felelevenítettük együtt a lépcsőfokokat. A gyerekek nagyon ügyesen emlékeztek az elmúlt hónapok témáira.
A foglalkozást Bagdi Bella:Szép nap ölelj most át engem című dal elmutogatásával zártuk.
A könyv ajánlásaival èltem, azokat èpítettem be a napjainkban.
A gyerekek gyakran szeretnènek a szüleikre hasonlítani. Ezèrt lehetővè tettem a csoportomban, hogy azt csinálhassák játèkidőben, amit a szüleik. Így lettek orvosok, vèdőnènik, munkavèdelmisek…