Két foglalkozáson dolgoztuk fel a témát. Először beszélgettünk, elolvastuk az Egy pohár tej című írást, elmondták véleményüket, érzéseiket… Összegyűjtöttük, mi mindenért lehetünk hálásak az életben. Végül mindenki tetszőleges formában lerajzolta, ő miért a leghálásabb pillanatnyilag.
Boldogságóra Alapprogram
Szeptember hónapban a hála gyakorlása volt a témánk a boldogságórákon. Relaxációs gyakorlatokkal kezdtük az órákat. Lerajzoltuk, hogy miért vagyunk hálásak. Felragasztottuk az elkészült szívecskéket a nagy hála szívecskénkre. Megpróbáltuk énekelni a Szép nap, ölelj most át engem című dalt. Zárásképpen meghallgattuk a Boldog vagyok című dalt. Jól érezték a gyerekek magukat a foglalkozásokon, hálatelt szívvel , boldogan vettek részt.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
A Boldogságprogram szeptemberi témáját egy meghitt beszélgetéssel indítottuk el, melyből megismerhettük, hogy mit is gondolnak a gyerekek a hála fogalmáról. Nagy örömünkre szolgált, hogy szinte minden gyermeknél a család iránt érzett hála mellett, megfogalmazódott az óvodai közösségben érzett hála fogalma is (pl. „Hálás vagyok, mert sokat játszik velem xy, „Hálás vagyok,hogy vannak barátaim . stb.) Főleg a nagyobb gyerekek tudták igazán megfogalmazni azt, hogy mit is jelent számukra a hála fogalma.
A beszélgetőkör után megismerhették a gyerekek Bezzeg Andrea: A hálafa története című meséjét. A mesét minden gyermek szívesen hallgatta, a történet nagy hatással volt a gyerekekre, s a mese utáni beszélgetésben is tökéletesen meglátták a mese tanulságát és lényegét. A mese hangulati lezárásaként “hálakezeket” készítettünk, amelyet mindenki szépen kiszinezett, illetve tenyerébe rajzolta azt, amiért a leginkább hálásnak érzi magát. Ezután mindenki megkereshette saját kis kezének helyét a csoport “Hálafáján”, és felragaszthatta azt.
Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tan. Nyelvű Általános Iskola
Elsőskék vagyunk,így izgalommal kezdtünk neki a hónap feladatainak. Hálalevelek készültek a Hálafára. A gyerekek lediktálták,hogy miért lennének hálásak. A hálafánk még ültetésre vár. 🙂 Ezt követően távcsövet készítettünk,hogy jobban lássuk hálánk jótevőjét………………
A hosszú nyári szünet után újra együtt a Maci csoport. Újra átélhetünk együtt sok boldog és vidám percet. Ehhez csak annyi kell, hogy észrevegyük, felismerjük a körülöttünk lévő jót és szépet. Minden egyes nap tartogat olyan dolgokat, amikért hálásak lehetünk. A Szóló szőlő című mese kapcsán beszélgettünk arról, mi miért és kiknek lehetünk hálásak és mit tehetünk mi azért, hogy mások hálásak lehessenek nekünk.
Az első boldogságóra nagyon jó hangulatban telt. A gyerekek az elméleti feladatok után, hálalevelet írtak.
Az év első boldogságóráját már nagyon várták a tanulók. Az elméleti feladatok után, mindenki szívet nyírt ki, melyre ráírták, hogy miért, kinek hálásak az életben.
A Konyári Óvoda Katica csoportja a hónap során sokat beszélgetett a hála fontosságáról. Egy mese bábozás során spontán helyzet adódott, amikor a kecske hálás lett a medvének, amiért nem ette meg és igazi barátság alakult ki köztük. A boldogságóra logóját kiszíneztük és ezzel fejeztük ki boldogságunkat a bábszínházi előadás után. Az elkészített logókat bármikor használhatják a gyerekek ha érzéseiket akarják kifejezni.
2019.09.20-án tartottam meg az idei első Boldogság órát. Megbeszéltük, hogy mire gondolhatunk, s miért lehetünk hálásak életünkben. Utána az elképzelt ablakon lerajzolták a tanulók miért hálásak jelenlegi helyzetükben.
Az év első boldogságórája nagyon jó hangulatban telt. A gyerekek az elméleti feladatok után, halacskákat nyírtak ki, melyre mindenki ráírta, miért hálás, miért mond köszönetet. Majd az elkészült munkákat közösen bedobtuk egy „tóba”.