Szeptember a hála hónapja. A csoportunkba 7 nagy és 20 kicsi jár az idén. A nagyok már tudták, hogy mit jelent a hála, megbeszéltük, hogy ki kinek és miért hálás. Hála fát készítettünk, amire a nagyok lerajzolták magukat, a kicsik pedig tenyér nyomatot készítettek. Hála kertet építettünk az óvoda kertjébe. Mindenki elültette a hála virágát és közösen gondoskodtunk arról, hogy a hála virágai mindig pompázzanak. A nagyok megbeszélik a kicsikkel, hogy miért lehetünk hálásak. Naponta átéljük, hogy mit jelent a hála és milyen fontos csoportunkban az egymásra figyelés.
Boldogságóra Alapprogram
Budapest XIV. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
Elsőseinkkel sokat beszélgettünk a boldogságról és a háláról. Nagyon sok mindent gyűjtöttünk össze, amiért hálásak lehetünk. Ezeket rajzoltuk meg iskolánk hálaablakaiba, hogy minden nap, amikor ránézünk a rajzokra, eszünkbe jusson, miért is lehetünk hálásak.
Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI
A szeptembert hálával kezdtük, hálásan köszöntük az oklevelet, örültünk egymásnak, hálásak lehettünk azért, hogy iskolánkban már 4 csoportban működik a boldogságóra. Ebben a csoportban
harmadik évben visszük a programot. Hála a programnak az örökös boldog iskola címet kaptunk ebben az évben. A gyerekekek kifjezték érzéseiket, milyen az amikor kitekintünk a világra. Megköszöntük a Napsütést, a gyönyörű időt, a szines leveleket, a szivárványt, a kirándulást…
A hála kifejezésének módját gyakoroltuk, öleléssel, köszönéssel.
A héten a Napocska csoportban gyümölcshetet tartottunk. Hálát adtunk a sok gyümölcsért, amit a szülőktől kaptunk. A gyerekek a sok gyümölcsért a természetnek egy-egy festett almával fejezték ki hálájukat.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Téma: „A hála világnapja” – szeptember 21.
Cél: A „Boldog Iskola” programsorozat elindítása újból a 2019/20-as tanévben
Tartalom: Új kollégistákkal a pályázat és a program ismertetése, korábbi évben már részt vett diákok segítségével (élménybeszámoló). A boldogságmunka összetevői, első lépés: a hála kinyilvánítása
A kompetenciafejlesztés fókuszai: az érzelmek felismerésének és kifejezésének tudatosítása és gyakorlása („A hála gyógyító erejé”-nek megismerése)
Módszerek: tanári ismertető, kiselőadás, beszélgetés, kisfilm, rajzos tabló készítése (csoportmunka)
Eszközök: projektor, laptop, témavázlat, „Hálanapló” kitöltése, tabló készítéshez ragasztó, színes dekorpapír, színes filctollak, illusztrációs anyagok
Foglalkozásvázlat:
1. A csoport köszöntése. A Boldog Iskola program rövid ismertetése – előző évi munkánk áttekintése
2. A foglalkozás menetének felvázolása
3. Indító beszélgetés
4. Kisfilm: Dr. Buda László (A hála gyógyító ereje)
5. „A hála világnapja: szeptember 21.” tabló közös munkával való elkészítése, dekoráció, szemléltetés, írásbeli szövegekkel való kitöltése
6. A foglalkozás végén fénymásolt egyéni feladatlap kiosztása („Azért vagyok hálás, mert… Köszönöm!)

Szeptemberben a Hálával foglalkoztunk. A téma értelmezése és átbeszélése után a gyerekek lerajzolták, hogy miért is hálásak:
– a szeretetért,
– az ennivalóért,
– a családért,
– az iskoláért,
– az otthonért.