Szeptemberben megbeszéltük, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak egyénileg és közösen az osztállyal. Hála ablakainkban megjelentek családtagjaink, barátaink, iskolatársaink. Ezeket az ablakokat aztán „beépítettük” egy nagy közös HÁLA HÁZ-ba.
Boldogságóra Alapprogram
Magyarpolányi Kerek Nap Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Kerek Nap Általános Iskola 2. oszályosainak hála háza.
Az ajánlott feladatok közül az ablak a világra elnevezésűt választottuk ebben a hónapban. Felsős osztály lévén, nem rajzokat készítettek az ablakba a gyerekek, hogy miért is lehetnek hálásak, hanem kis szívecskékbe írták bele azokat, amelyeket ezután beleragasztottak az ablakba. Igazán szívmelengető gondolatok jelentek meg. Az ablak fölé, pedig a hálával kapcsolatos idézetek közül közösen választottak egyet.
Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola
Az elmúlt osztályfőnöki órán a háláról beszélgettünk. A gyermekek szavakat soroltak a hálával kapcsolatban, egy tanuló, Kontra Szilvike pedig ezeket a szavakat felhasználva, egy verset költött.
Remek hangulatú órán foglalkoztunk a boldogságfokozó hálával. Hálavonatozás után gyorsan megtelt hálalistánk. A gyerekek igazi kis költőkké váltak, percről percre születtek a jó ötletek, amely egy kisiskolás napját dolgozza fel ébredéstől elalvásig. Fogadjátok szeretettel!
Hálavers
Kinyitom a szemem, az ablak nyitva.
Besüt a napocska, melege oltalmaz.
Anya megsimogat, szívem megdobban,
Oly jó hogy van nekem, vele minden móka!
A finom reggeli után futok az iskolába.
A barátaimmal de jó lesz „máma”!
Tanulunk és játszunk, nevetünk de sokat
Hamar eltelik a nap, mennyi kaland!
Máris ebédidő? Lesz sok finom falat…
Aztán vár az udvar, csalogat a labda.
Ha délelőtt figyeltem, könnyű a tanulás.
Az ügyes munkát dicsérik: „Úgy biz ám!”
Mikor apa jön, az ablakból látom,
Futok felé gyorsan, itt van a családom!
Jó volt ez a nap, de hiányoztak nagyon.
Örülök, hogy vannak; minden nap, de nagyon!
Esti ölelések, puszik után
Egy vágyam, ha valóra válna:
Ablakot nyitnék erre a nagy világra,
S szeretetem, hálám szórnám
Szívek nyílására.
szeretetpalánták3
A szeptemberi hónapban a 3 választható téma közül,mi az elsőt az Ablak a világra témakört választottuk. Így első osztályban,amíg nem tudnak írni elég nehéz a feladatunk. De mindenképp igyekszem kreatívan megoldani az aktuális feladatot. Az óra végén a gyerekek a saját kivágott kis szívecskéjükre lerajzolták,hogy ők miért hálásak. Majd közösen felragasztottuk egy közös ,,hála ablakba”. Nagyon tetszett nekik a feladat.
Átéltük az első boldogságórát. Nagyon jól éreztük magunkat, mind a gyerekek és én is. Jó volt látni az arcukat a relaxáció alatt.
Szeptember 24-én került sor a boldogságóra megtartására.
A tanóra során feldolgoztuk különböző munkaformákban a „hála gyakorlása”
témakört.
Különös hangsúlyt helyeztünk a tudomány vívmányai c. montázsunk elkészítésére.
A montázs elkészítése csoportmunkában zajlott. Minden csoportnak különböző
feladat voltak.
Az óra jó hangulatban telt.
Baglyok7: Hála és boldogság
Boldog vagyok, vajon miért?
Szüleimért, családomért, osziért?
Választani nem lehet!
Boldog vagyok, mert lehet.
Finom étel, vajon milyen?
Cukorka vagy csokoládé?
Választani nem lehet!
Túl fnomak, megeszem.
Napsütéskor boldog vagyok,
Mert ugrálnak a mókusok.
Futbalpályán focizunk,
Ezek a szép napok.
Tanulni kell s pihenni,
De nagyon fontos szeretni.
Tanulj, pihenj, szeressél!
Az ember ezekből boldogan él.
Téma: A hála gyakorlása az életben és a korházi gyakorlatban
Osztály: II. ZAA M, II. ZAB S
Óra: 1 tanóra
Cél: a hála fogalmának megmagyarázása és kinyilvánításának gyakorlása
Óra koncepció:
– bevezető beszélgetés a háláról, a szerepéről az ember életében és a szakmai gyakorlatban
– feladatok teljesítése:
– miért vagyok hálás az életemben?
– hála mondatok alkotása másoknak és saját magamnak
– szöveg halgatás a hála gyakorlásáról és fontosságáról
– megerősítő mondatok poszter készítése
– meditáció és relaxáció a hála tényezőinek vizualizálásával
– csoportkép készítése
Segédeszközök és anyagok:
– kivetítő felület és számítógép
– segédlapok a hálamondatokra
– szines papír, ceruza, olló, ragasztó, poszterlap