Sokat beszélgettünk a gyerekekkel a háláról…
Boldogságóra Alapprogram
Bevallom, először aggódtam, hogyan is adom át ezeknek az apró emberkéknek azt a hangulatot, pozitív légkört, amit annak idején a képzést tartó kiváló pedagógus megteremtett nekünk. De ahogy mondani szokták, jött az magától, hiszen a gyerekek magukból sugározzák a szeretet, vidámságot. A játékok során hamar feloldódtak, ráéreztek a hála fontosságára, egyre több ötletük lett, s maguk is rácsodálkoztak, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak az életben és ettől milyen jó kedvünk lesz.
Először a „Boldogság várának” elkészítésével kezdtük feldolgozni a témát, s a lépcsőkkel, amin év végére felérhetünk a várba. Elkészítettük a hálafánkat, amire ráírtuk, hogy ki, miért, vagy kinek hálás. Játszottunk „Szeretetkört” és többször táncoltunk, vagy éppen csak hallgattuk játékidőben, ebéd alatt Bagdi Bella „Szép nap…” című dalát, ami nagyon nyugtatólag hatott a gyerekekre. Hónap végére pedig felkerültek a „Hála virágai” az első lépcsőfokra. 🙂
A boldogságórát első osztályosok körében tartottam meg. Az óra elején a boldogság és az öröm fogalmát jártuk körül. Ezután meghallgattuk a Szép nap ölelj most át című dalt. A dal közepétől már a gyerekek ügyesen dúdolták a dallamot. Ezt követően megbeszéltük, hogy miről is szól a dal. A hála szó jelentését rávezető kérdésekkel fogalmaztuk meg. Beszélgettünk arról, hogy miért is lehetünk hálásak. Az óra második felében a gyerekek elkészítették a hála lufijukat. A gyerekek a lufikba örömmel rajzolták le, hogy miért hálásak. Legtöbben azért hálásak, hogy szeretik őket, tudnak és van is mivel játszaniuk. A boldogságóra jó hangulatban telt el. A boldogságórát követően minden nap az utolsó tanítási óra végén a gyerekek megfogalmazzák, hogy aznap miért hálásak.
JÁI Viszneki Általános Iskolai Tagnintézménye
Most szeptemberben kezdtük a 3.-os osztályommal a Boldogság órákat, melyeket havonta egy alkalommal, délután 2 órában tartok nekik. Augusztus végén vettem részt kollégáimmal 30 órás továbbképzésen, ahol részletesen is megismerhettem a programot, melyet már rég óta figyelgettem, nézegettem. Élmény volt a továbbképzés.
Szeptember 20-án tartottam az első dupla foglalkozásunkat, melyen minden tanuló részt vett. Az óra elején megalapoztuk a hangulatot egy kis óraindító, aktív mondókával. A hónap témáját papír falevelekre írt hálamondatok felolvasásával vezettük be, melyeket a hálafánkon felolvasás után el is helyeztünk. Beszélgetőkör keretében megismerkedtünk a hála fogalmával, megbeszéltük, hogy milyen érzelem a hála, kinek és miért lehetünk hálásak. Ez utóbbit meg is rajzoltuk önállóan és egy közös HálAblakba rendeztük, miközben a hónap dalát hallgattuk, énekelgettük. A foglalkozás második felében a Csodakantár című mesét dolgoztuk fel. Dramatizálással eljátszottuk a hála kifejezésének különböző módjait. Végül mindenki meg is fogalmazott egy, a mai napra vonatkozó hálamondatot, melyet körberajzolt és kinyírt tenyerébe bele is írt, majd őszi színekkel kiszínezett. Hálafánkra ezek is felkerültek. Az órát relaxációval zártuk.
A gyerekek számára élményt jelentett az óra, sok értékes gondolatot fogalmaztak meg, nagyon várják a következő foglalkozást.
Nyíregyházi MZSÁI. Kertvárosi Tagintézménye
Az elsős gyerekek, akik szeptemberben kezdték meg együtt koptatni az iskola padjait, felsorolták, hogy kiknek és mi mindenért lehetnek hálásak. Mi felnőttek, szülők és nem szülők, pedagógusok, NEKIK lehetünk hálásak, hogy bíznak bennünk, figyelnek ránk és szeretnek!
Az 1-2. osztállyal meghallgattuk a hálához kapcsolódó dalt, majd megbeszéltük, mit jelent a témához kapcsolódó szó. Ezt követően összegyűjtöttük, hogy ki, miért hálás. A válaszok alapján közös hála-napocskát készítettünk, melynek sugarai a gyermekek kézlenyomatából készült, ujjacskáik végébe pedig leírtuk az összegyűjtött ötleteket. Végül körbeálltunk és megbeszéltük, hogy miért lehetünk hálásak az osztálytársainknak és sor került egy hatalmas hála-ölelésre.