A foglalkozást kezdő relaxáció a „Dagasztás” volt, ami arról szól, hogy előre hajló törzs mellett, a jobb és a bal váll váltva felhúzásával és elengedésével az ökölbe zárt kezet a karral együtt mozgatjuk, majd az ujjakat kiengedve „lerázzuk róluk a lisztet”, és mintegy zongorázó mozdulatokkal kilazítjuk a kezet és a kart. (könyv 39.old.)
A „kelt kalács készítése” után énekeltünk és táncoltunk Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok (könyv 103.old.) dalára. A gyerekek nagy örömmel fogadták. Táncoltunk párban és kört alkotva is.
Leültünk a szőnyegre, nagy kört alkotva és arról beszélgettünk, hogy számukra mit jelent jót cselekedni. Egyszer csak szóba került az ölelés is. Felálltunk és átöleltük egymást. Egy gyerek, aki általában bántja a társait egyedül álldogált és csak nézte a társait. Mindenki mosolyogva lépet egyik, majd másik csoporttársához vagy hozzám egy-egy ölelésre, azonban hozzá senki sem ment. A szája lefelé görbült, talán kicsit átértékelődött benne az a sok csínytevés. Én odaléptem, átöleltem és mondtam, hogy öleljük meg őt is. Nagyon nagy „kő” esett le a szívéről és igazi boldogságot láttam az arcán, hogy mindenkit szeretünk és elfogadunk a csoportban.
A mesét fejből meséltem. Sétáltam a teremben, mozdulatokkal és eszközökkel próbáltam még jobban a figyelmet magamra hívni. Úgy éreztem, hogy sikerült őket elvarázsolnom Amália történetébe.
A kiszínezett szívekből tudtak egymásnak adni, a negyedik lépcsőfokra tenni és haza vinni is, mivel többet készítettünk. Továbbá készültek képeslapok is, amiket többen hazavittek, de volt, aki az egyik társának adta. Viszonzásul ölelést és mosolyt kapott. Láttam rajtuk, hogy most ment át az, hogy jobb adni, mint kapni.
Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalára (könyv 62.old.) másik nap jutott idő.
Téma továbbadásakor beszélgettünk arról, kiknek tudunk segíteni a környezetünkben vagy akár az óvodán belül. Szerencsére a mi kis óvodánkban mindenki ismer mindenkit, segítenek a kisebbeknek és bátran kérnek tőlünk segítséget, ha valamit ők maguk nem tudnak megoldani.
Boldogságóra Alapprogram
– Hogyan fejezhetjük ki érzelmeinket ? – testbeszéd játék
– Milyen cselekedetekkel mutathatjuk ki érzelmeinket ?
– Hogyan készül a család karácsonyra ?
– Elismerő szavak ,kifejezések gyűjtése.
– Mézeskalács sütés a helyi Honismereti szakkör tagjaival ,- beszélgetés generációs karácsonyi hagyományokról.
A Boldogságóra foglalkozáson folytatjuk a jó cselekedetek témakörét. Miután Boldog Dóra baba köszönti a gyerekeket elmesélem a témához tartozó mesét. Ezután előre kivágott szíveket díszítenek ki, amit odaadhatnak valakinek. Az lehet a csoportba járó gyermek vagy családtag. Végül táncolunk a témakörhöz tartozó dalra.
Boldogságóra – Téma: Szeretet ❤️
1. Ráhangolódás (2 perc) – „Mosolykör” 😊
• A gyerekek körben ülnek.
• Rájuk mosolygok, és azt mondom:
„A szeretet ott kezdődik, amikor rámosolygunk valakire.”
• Kérem őket: forduljanak balra és mosolyogjanak rá a mellettük ülőre.
• Rövid kérdés:
– „Hogy esett, amikor rád mosolygott valaki?”
2. Mesés bevezetés (3 perc) – Rövid verses történet 📖
Lassan, élményszerűen:
„Volt egyszer egy kicsi szív,
piros volt és csupa dísz.
Ha valaki ránézett,
szépen visszaszeretett.
Szeretettől nagyra nőtt,
szívekhez utat tört.”
• Kérdés:
– „Mitől nőhet nagyra a mi szívünk?”
– „Mit csinálunk, ha szeretünk valakit?”
(A gyerekek szabadon mondhatnak: puszi, ölelés, rajz, játék stb.)
3. Játék: „Szeretet-vándor” (5 perc) ❤️
Eszköz: egy piros szívecske
Menet:
• Szeretet dalának meghallgatása https://vimeo.com/884312446/1982fe83e5
• A gyerekek ülnek körben, a szívecske körbejár: mindenki továbbadja a mellette ülőnek.
• Amikor a zene megáll, akinél a szív van, mondhat valamit, ami szeretet:
– például: ölelés, simogatás, barátkozás, segítés, mosoly.
• opció: ha lassan menne a beszéd, akkor én mondok egy példát, a gyermek csak megmutatja mozdulattal (ölelés mozdulat, szívet mutat a kezével stb.).
4. Közös mozgásos gyakorlat (2 perc) – „Szeretet-küldés” ✋
• Megkérem a gyerekeket, hogy álljanak fel.
• Mondd:
„Most küldjük el a szeretetünket a társainknak!”
• Mozdulat: két kéz a szívre → nagy mozdulattal előre „küldjük” (mint amikor puszit dobunk, csak két kézzel).
• Ismételjük 3× lassan, vidáman.
5. Lezárás: „Szeretet-pecsét” (3 perc) 🖐️
Eszköz: szívecske pecsét (ujjlenyomat piros festékkel, vagy csak egy „láthatatlan pecsét” mozdulat).
• Minden gyermek kap egy kis „szeretet-pecsétet” a kézfejére.
• Közben mondom:
„Ez emlékeztet arra, hogy szeretni jó, és sokszor elég egy mosoly is.”
Befejező mondat:
„A szeretet olyan, mint egy apró fény – ha továbbadjuk, mindenkinek világít.” 🕯️
A téma feldolgozása az adventi időszakra esett. A Karácsony közeledtével egyre többet beszélgettünk a gyermekekkel a jó cselekededetekről, a szeretettel és saját kezünkkel készített ajándékokról, a közös játékokról, az örömről, az egymásnak nyútott segítségről. Ezeket mind közösen át is éltük. A csoportban minden gyermek igyekezett nyitott szemmel járni és segíteni az arra rászoruló társának vagy felnőttnek.
A gyermekek szeretetük jeléül, egy angyalkákat készítettek, mellyel mindenki megajándékozhatta egy társát a csoportban. Az angyalkák később a közösen elkészített karácsonyfánkat díszítették.
Társas kapcsolatainkról beszélgettünk, hogy milyenek lehetnek és hogy hogyan tudjuk ápolni őket. Ki miért szeret a csoportba járni és hogy mit szeretünk a másikban.
A decemberi óránkat relaxációval kezdtük, majd arról beszélgettünk, hogy kinek miről szólnak a közelgő ünnepek. A gyerekek említették a szeretetet, békét, nyugalmat, ajándékozást, jótékonykodást, közös játékot és az együtt töltött időt a családdal. Megvitattuk, hogy mi mindent lehet ajándékozni, mi a jobb érzés: ajándékot adni, vagy kapni. Ezt követően elmeséltem és feldolgoztuk a „Visszajött a répa” c. mesét.
Az óra következő részében az „Angyaljáráshoz” a gyerekek kihúzták egymás nevét. Megbeszéltük a játék menetét és felhívtam figyelmüket a titoktartásra. Ezután annak készítettek egy személyre szóló, szép, rajzos, pozitív üzenetet, akit kihúztak. Közben karácsonyi zene szólt. A következő szünetre időzítettük a kis levélkék titkos célba juttatását.
A december havi Boldogságóra foglalkozásunk témája a Boldogító jó cselekedetek volt. Az egész órát átszőte az adventi ünnepre hangolódás. Elsőként az Energia csillag relaxációs gyakorlatot végeztük el a gyermekekkel. A téma bevezetéseként mesét olvastam a karácsonyi csillagokról és az öreg fenyőről. A mesét interaktív módon dolgoztuk fel, részenként megállva, az adott részekben történteket megbeszélve, egyéni gondolatokat meghallgatva, szituációkat eljátszva. A gyerekek szívesen osztották meg gondolataikat, örömmel vettek részt a szituációs játékban. A mese feldolgozása után a jó cselekedetekről beszélgettünk. Milyen érzés jót tenni valakivel? Milyen érzés, ha veled tesz valaki jót? A gyerekek többsége szívesen mesélte el egyéni élményét, amit aztán rajzos formában is megjelenítettek egy-egy karácsonyfadísz formában. Ezek a ,,mi közös karácsonyfánkon” kaptak helyet. Az alkotófeladat közben Bagdi Bella Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalát, valamint karácsonyi dalokat hallgattunk. A foglalkozást meditációs gyakorlattal zártuk. A téma és a feldolgozása is fokozta az ünnepvárás hangulatát.
Egy rajzpályázatra készültek ezek a csodás rajzok. A téma az adakozás és segítségnyújtás volt. A rajzok elkészülte előtt sokat beszélgettünk, ötleteltünk arról, hogy mivel tud egy gyerek segíteni az arra rászorulókon.
Novemberben különleges foglalkozásunk volt a gyerekekkel. A társas kapcsolatok jelentését, erejét és mindennapi hatását jártuk körbe. Már az óra elején láttam rajtuk a kíváncsiságot, amikor elkezdőd az „Ingyen ölelés” videó. Ennek a finom, meleg hangulata pedig azonnal megteremtette azt a biztonságos légkört, amelyben bátran lehet beszélni érzésekről, élményekről, egymás felé fordulásról. A gyerekek meglepően őszintén meséltek arról, kitől szoktak ölelést kapni, és milyen érzés számukra a közelség, a figyelem, a törődés. Van, akiről kiderült több ölelést igényelne, ekkor jó volt látni, hogy szinte egyből 4-5 társa felpattant és odaszaladt hozzá megölelni.
Vittem közéjük egy fonalgombolyagos játékot, amely során a teremben szinte megfoghatóvá vált az, amiről addig csak beszéltünk, a kapcsolódás. Ahogy a fonal szálai egyre sűrűbb hálót rajzoltak a körben, a gyerekek is ráébredtek, hogy mindannyian részei valami nagyobbnak. Megható volt hallani, milyen szavakkal illették egymást.
A boldogságórákat igyekszem mindig valamilyen kézműves foglakozással kiegészíteni. A barátságfüzér készítése önkifejezési lehetőséget adott azoknak is, akik szavakkal kevésbé nyitnak. Minden kis emberalak egy-egy személyiséget tükrözött vissza, aprólékosan rajzolt minták, kedvenc színek, matricák és egy-egy pozitív tulajdonság, amely különlegessé teszi őket. Amikor a végén a füzért összeillesztettük, igazi szimbóluma lett annak, hogy mennyire sokszínűek vagyunk, mégis egy csapat.
A zárókörben elhangzó kedves mondatok pedig olyanok voltak, mint apró ajándékok. Láttam az arcokon, hogy milyen jólesik egy-egy megerősítés, és hogy mennyire fontos lenne ezekből minden nap több. A gyerekek egymás felé fordulása, figyelme és őszinte dicséretei tovább erősítették a mondatot, ami a mai óránk vezérgondolata lett: „Mindig forduljunk szeretettel egymás felé, mert nem tudhatjuk, kinek a napját tesszük szebbé vele.”
Egészében úgy érzem, ez az óra nemcsak egy feladat volt, hanem valódi élmény, nekik is, nekem is. A kapcsolatok láthatatlan hálója ma láthatóvá vált, és remélem, hogy a gyerekekben hosszú távon is nyomot hagy az az egyszerű, de annál fontosabb üzenet, nem vagyunk egyedül.