Hálapersely
Boldogságóra Alapprogram
Mátészalkai Móricz Zsigmond Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola
Az októberi foglalkozást az optimizmus és a pesszimizmus fogalmak jelentés magyarázatával kezdtük. Beszélgettünk arról, hogy hogyan gondolkodik az optimista ember, milyen az optimista életszemlélet. Meghallgattuk és megtanultuk a „Pozitív gyerek vagyok” dalt, amelynek azóta is töretlen a sikere. Az udvaron, a szünetekben is ezt „fújják”. Készül a VALÓRA VÁLT ÁLMOK tablója. Tarts ki! címmel ötletes napló bejegyzést írt két tanulónk. Nagyon élvezték tanítványaim a NEVETÉSVERSENYT is. Bár a „vesztes” csapat kissé elszontyolodott, de sikerült hamar megvigasztalnunk őket.
Mátészalkai Móricz Zsigmond Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola
TARTS KI!
NAPLÓBEJEGYZÉS
2019. október 12.
Csörgött az óra. Elérkezett a várva-várt nap, a gyorsasági csapatverseny napja, amelyre hetek óta edzettünk. Vidáman ugrottam ki az ágyból. De a jó kedvemnek hamar vége lett, mikor kinéztem az ablakon. Egész éjjel esett, sár borított mindent és még mindig szemerkélt az eső. Hogy fogok én a csúszós akadályokkal megküzdeni? Nem félek – döntöttem el. Ez egy kihívás, el fogjuk érni a célunk a társaimmal, legalábbis mindent megteszünk érte.
9. 00 óra
A fiúk már vártak a regisztrációnál. 9. 30-kor startoltunk. Nagyon oda kellett figyelnünk, hogy egyszerre haladjuk. Nehezek voltak az akadályok, de minket azok sem állíthattak meg. Az utolsó feladattól mindenki rettegett, főleg én. Egyesével kellett felfutni a rámpára. Peti kezdte, aztán Feri és Tibi. Ügyesen megcsinálták. Már csak nekem kellett volna felszaladni. Sáros volt mindenem, cuppogott a vizes, csúszós cipőben a lábam. Neki futottam, de nem értem fel a tetejére. Újra próbáltam, kitartóan küzdöttem. A fiúk a rámpa tetejéről biztattak.
– Gyere! Ha elég magasra érsz, hogy elkapjuk a karod, tudunk segíteni. Felhúzunk.
„Három a magyar igazság.”- gondoltam. Sikerülnie kell.
Hatalmas lendülettel iramodtam az akadálynak. Még a szememet is becsuktam egy pillanatra, annyira koncentráltam.És akkor megéreztem a fiúk erős kezének szorítását a karomon. Óriásit dobbant a szívem az örömtől.
Így megnyertük a versenyt. A társaim odafigyelése, ereje és az én kitartásom, gyorsaságom nélkül nem vihettük volna haza az érmet. Büszke vagyok rájuk és boldog, hogy velük egy csapatban versenyezhettem.
Molnár Marianna
4. b osztályos tanuló
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola
Mátészalka
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Másodikosaim között feltettük egymásnak a nagy kérdéseket:
– Milyen lesz a jövőm?
– Hogyan fogok kinézni vajon?
– Mi lesz a foglalkozásom, hobbim?
Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk, s rajzban születtek meg a válaszok.
A rajzok kifejezőek, érzelmekkel, célokkal telítettek, színesek lettek, s ez mindannyiunk számára pozitív élményt jelent.
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Az optimizmus gyakorlása a szabadban
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
A csoport egyetlen egy közös rajzot készített, amin kedvenc tevékenységüket a legózást jelenítik meg.
Ezek a napocskák mindig a gyerekekkel szemben vannak kifüggesztve. Elég rájuk mutatni, már tudják: pozitívan kell gondolni az elkövetkezendő kihívásokra.
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Az óra első felében beszélgettünk arról, hogy ismerik-e az optimizmust, mint fogalmat, arról, hogy kinek milyen napja van ma, illetve, megpróbáltuk arckifejezésünkkel bemutatni, hogyan érezzük magunkat. Arról is beszéltünk, hogy mi teszi őket szomorúvá és mi vidítja fel egy-egy napjukat. Aztán kis versenyt tartottunk, ki bír komoly ábrázatot vágni egy percig, miközben a többiek mindent megtesznek azért, hogy elnevesse magát a vállalkozó próbálkozó 🙂 Megállapodtunk abban, hogy az egy perc nagyon hosszú idő ilyenkor, senkinek sem sikerült, de arról beszéltünk aztán, hogy ez nem is baj, biztosan azt jelenti, hogy alapvetően vidámak vagyunk és fogékonyak a jókedvre és ez jó. Aztán arról beszélgettünk, hogy a pozitív életszemlélet, a jókedv és az optimizmus miben segítheti az ember életét. Majd rátértünk a fő témánkra: ki milyennek képzeli el önmagát felnőttként, ha minden jól alakul és minden terve valóra válik. Öröm volt hallgatni, hogy legtöbbjük családot, gyerekeket, társat szeretne maga köré. És még csak ötödikesek!!!! Persze ehhez kényelmes, nagy ház és egy autó is kellene, ezt is szeretnék.
Egy nagy sárga színű lapot annyi részre osztottam, ahányan ott voltak (6 fő), és azon a kis cikken kellett lerajzolni a saját életüket 20-30 év múlva.
A feladat arról is szólt, hogy hogyan tudnak egymáshoz ennyire közel kerülve alkotni. Érdekes tapasztalat volt, hogy a közelségből adódó konfliktusokat hogyan rendezték. Megfigyelhető volt a kommunikációjukban és a toleranciaszintjükben bekövetkezett pozitív változás is az óra végére, persze ehhez kellettek az útbaigazításaim és figyelemfelhívó kéréseim.
Nagyon hasznos, többrétű és érdekes volt az erre szánt két tanóra.
Optimista-tábla elkészítése közösen, hogy mindig emlékeztessen bennünket arra, hogy örülni tudjunk minden nap valami szépnek és jónak.
Ebben a tanévben átszervezés miatt a Maci csoport vezetését vettem át. Az utazó logopédus kolléganő jelezte, hogy ő már nem tartja a Boldogság órákat óvodánkban. Úgy éreztem az 1 éves tapasztalatom alapján, megpróbálom tovább vinni a Boldogság órákat, mert szükség van a gyermekek pozitív gondolkodásra való nevelésére. Fontos mintát mutatunk arra, hogy szóban és viselkedésünkkel ezeket hogyan mutassuk ki más emberek iránt.
Ez az első a hála gyakorlására szolgáló óra volt. Az ajánlásokat követve a ráhangolódás Bagdi Bella zenéjére történt
( Világomban minden…). Zárt körben helyezkedtünk el, hogy érezzék az együttlét fontosságát. Példatörténettel, ötletekkel és saját példával érzékeltettem, mit is jelent hálásnak lenni valamiért, majd a gyerekek mondhatták el sorban, kinek szeretnének köszönetet mondani. Ez után őszi leveleket adtunk körbe egymásnak, míg szólt a zene. Az asztalnál minden kisgyerek lerajzolhatta azt a dolgot, amiért hálás valakinek. A foglalkozás lezárásaként a levelekből egy hálafa készült, amit azóta is szívesen „látogatnak”, nézegetnek.