A mai világban a legtöbb gyermek az önbecsülés hiányával küszköd. Így nagycsoportra már kialakul a gyermekekben magukról egy énkép. Szeretnénk már óvodában ezt az énképet, szemléletmódot pozitívra, reálisra formálni. Ez az anyag, illetve gyakorlati megvalósítás elősegíti ennek kialakulását bennük. Készítettünk egy szemüveget, amivel mindent pozitívnak látunk, illetve a gyermekek magukról rajzoltak egy önarcképet. A foglalkozások közben a gyermekek különlegességére, egyediségére hívtuk fel a figyelmet. Buzdítottuk őket az optimista szemléletre. Sok gyermeknek már az otthoni légkör, példa miatt pesszimista életszemlélete van, amit igyekszünk korrigálni, átformálni. Ezekkel a foglalkozásokkal sikerült elkezdenünk elvetni az optimizmus csíráját.
Boldogságóra Alapprogram
A gyerekek kivágták a tenyérük lenyomatát. Beleírták nevüket és az ujjaikra olyan tulajdonságaikat, melyekben a nevük valamelyik betűje szerepel. Majd úgy kellett leragasztani a nagy lapra, hogy valamilyen okból kapcsolódjon egy másik tenyérhez. Külső, belső tulajdonság, hasonló érdeklődési kör, rokonszenv, tulajdonképpen bármi indok megfelelő. A lényeg az, hogy mindenki érezze, kapcsolódik valakihez, valakikhez. Élvezzük az apró örömöket!
Az optimista kártyacsomag segítségével gyakoroljuk a pozitív szemléletet. Az üzeneteket értelmezzük, élményeket hívunk elő, történeteket, eseményeket osztunk meg egymással, mindezt pozitív megvilágításban és nem utolsó sorban jó hangulatban igyekszünk megtenni.
Én egy pozitív gyerek vagyok, bármikor, bármire képes vagyok.
A rajzos feladat volt a nyerő. 🙂
Százhalombattai Szivárvány Óvoda
Szép nap- hívó dal és relaxáció után után A hálafa történetének meghallgatása- beszélgetőkör indítása a hála érzéséről, annak formáiról. Kinek adod a hála virágodat és miért? ( drámajáték) A csillagok hálafájának elkészítése tenyérnyomatokkal. Szép nap – záró dal szeretetjátékkal.⁵
Az órát egy beszélgetéssel indítottuk a háláról, amit egy hálakör követett, mindenki említett legalább egy dolgot, amiért köszönetet mondana valakinek. Ezután rajzoltunk egy hálanapot, amibe felírtuk azokat a dolgokat, amikért hálásak vagyunk. Majd mindenki leírt öt dolgot, amiért saját magának hálás. Még hátba is veregettük magunkat, hogy de ügyesek vagyunk. Ezek után pedig hálalevelet írtunk valakinek, amit kidíszítettünk, és oda is adtuk az illetőnek. Élveztük, szerettük ezt a témát.
Belapatfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A gyerekek lelkesen rajzolták a jövőjüket.
A mi élettörténetünk
Az utazás
Virágkötő szakmát tanulunk, s osztályunk gyakorlatra utazott a helyi járatú buszon. A buszon nagyon sokan voltak.
Az egyik megállóban felszálltak „a nénik”. Álltunk a tömegben, közben a felszállók miatt hátrébb húzódtak az emberek. Egyszer csak megindult az egyik néni húzós bevásárló kocsijával, mint a tank. A táskával végigszántotta mindannyiunk lábát. Jól végighúzta cipőinken. Ketten egymásra néztünk és elnevettük magunkat, majd a többiek is csatlakoztak. Nagyon vidámak lettünk ettől. Nem haragudtunk, inkább viccet csináltunk belőle.
Örülünk, hogy optimistán, pozitívan tudtunk a helyzethez állni. Azóta is jó kedvre derülünk, ha eszünkbe jut a történet.
Aranyegymi10.f