Hálafa története
Beszélgetés keretében felelevenítettük a Hálafa történetét. Miért volt szomorú a hálafa, hogyan próbálták meggyógyítani az állatok, és miért volt hálás a fa. Mi is elmondtuk, hogy miért vagyunk hálásak – azt csinálhatjuk, amit szeretetünk, játszhatunk, van munkánk, családunk, barátaink, biztonságban érezhetjük magunkat, stb.
Ezután a gyermekek elmondták, felsorolták, hogy ők miért hálásak:
“Hálás vagyok azért, mert – van családom, vannak testvéreim, van anyukámnak munkája, van házunk, új autónk, van sok játékom, mesekönyvem, mert süt a nap, mert most nem esik az eső és kimehetünk játszani az udvarra, hogy nem vagyok beteg, stb…”.
Elkészítettük a színes kéznyomatos hálafánkat. A gyerekek élményeik alapján lerajzolták a hálafát. Hálásak voltunk azért, hogy kirándulhattunk Kosdra – Robirtokra, és a programunkhoz kellemes és jó volt az idő. Kincset kereshettünk az erdőben, kakaós csigát süthettünk a kemencében, és helyben készített sajtot kóstolhattunk. Állatokat simogathattunk, és etethettünk. A gyerekek vígan ugrálhattak a szalmában, gondtalanul játszhattak a játszótéren.
Boldogságóra Alapprogram
Optimista baglyocskák
Második alkalommal az optimizmus volt a téma. Megkérdeztem a gyermekeket, hogy ki tudja mit jelent az optimizmus és pesszimizmus szó. A gyermekek még nem hallottak róla. Elmondtam nekik, hogy az optimista ember a rosszban is megpróbálja megkeresni a jót, pozitívan éli meg azt, ami vele történik. A pesszimista ember panaszkodik, elégedetlen azzal, ami van, ami történt vele.
A gyermekek körében gyakran tapasztaltam, hogy a különböző feladatok végzésekor vagy a foglalkozások alkalmával gyakran mondják, hogy „Én ezt nem tudom.” Fontosnak tartom, hogy a gyerekeket rávilágítsam arra, hogy bármire képesek, és a feladatok megvalósuláshoz akaratra, kitartásra és hitre van szükségük. Odafigyelünk arra, hogy megerősítéssel a gyerekek önbizalma fejlődjön, mely elengedhetetlen a siker eléréséhez és az optimista szemléletmódhoz.
Relaxáltunk, majd elmeséltem a gyerekeknek Bezzeg Anna „Tódi Törpe Varázsszemüvege” című mesét, mely történeten keresztül sikerült megértetni velük az optimizmus lényegét. A történethez tartozó feladatlapokat is megoldottuk, és elkészültek az optimista szemüvegeinket, amin keresztül megláthatták a gyerekek a jót a körülöttük élőkben. Elmeséltünk egy személyes történetet, amikor rossz történt velünk. Feltettük a varázsszemüveget és megláttuk, nekünk mi a jó a rosszban. A gyermekek is elmondtak egy-egy velük megtörtént dolgot és a varázsszemüvegen keresztül meglátták a jót a történetükben. Lerajzolták a vidám és szomorú arcukat. Megkérdeztem tőlük mikor vidámak és mikor szomorúak? Vidámak akkor, amikor játszhatnak a barátjukkal, elmennek kirándulni, anyával játékot vásárolnak, stb. Akkor szomorúak, ha apa nincs otthon, ha unatkoznak (ezt három gyermek is mondta). Megkérdeztem, hogy mitől lenne vidámabb? És mit kellene tenni, hogy ne unatkozzon otthon?
A tükör játékot nagyon élvezték a gyerekek.
Fontos, hogy mindenben keressük azt ami jó és boldoggá tesz, így leszünk optimista emberek.
Az órát egy beszélgetéssel kezdtük,hogy hogyan érzik magukat,milyen volt a napjuk.
Az Egyperces interjú feladattal folytattuk a munkát.
Megbeszéltük mit tudnak az optimista és a pesszimista szó jelentéséről,majd megoldási lehetőségeket gyűjtöttünk a munkafüzet feladatához.
A Szemléletváltás feladatot párban oldották meg.
Az óra végén optimista mondatokat mondtunk egymásnak.
Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda
Vidámság percei
Varázs szemüveg
Van nekem egy szemüvegem,
ha felteszem azt,
Szebbé válik minden benne, amit megmutat!
A 3. A osztály tanulói nagy örömmel, optimistán énekelték az óra elején a hónap dalát.🎼 Az optimizmus jelentését és fontosságát hangsúlyozva kezdték el a gyerekek az optimista plakát elkészítését csoportokban. 🎇 Ezen a Boldogságórán is nagyon jól éreztük magunkat.🎊👍🏻🥰
A 3. A osztály tanulói nagy örömmel, optimistán énekelték az óra elején a hónap dalát.🎼 Az optimizmus jelentését és fontosságát hangsúlyozva kezdték el a gyerekek az optimista plakát elkészítését csoportokban. 🎇 Ezen a Boldogságórán is nagyon jól éreztük magunkat.🎊👍🏻🥰
Smile- Boldogság- Ősz anyó -szalmakalap természetes anyagokból /falevél, csipkebogyó, toboz, gesztenye, makk/
Dobókocka – smilek
Varázsszemüveg készítése
Körben beszélgettünk a gyerekekkel, kérdés: milyen kedvvel járnak oviba? Segítségemre volt a dobókocka, de általában oda fordították a gyerekek, hogy örömmel.
Elkészítettük a saját optimista – mosolygós – jókedvű Ősz anyónkat kalapból és természetes anyagokból. Majd meghallgattuk és eldaloltuk a Jól érzem magam c. dalocskát.
Végül elmeséltem nekik egy történetet egy gyermekről, aki mindenben a rosszat látta, negatív volt a hozzáállása, de kapott egy varázs szemüveget az óvónénijétől, aztán minden megváltozott. Mi is elkészítettük a mi varázs szemüvegünket, és ha úgy érezzük, hogy valami nem tetszik, nem jó, csak feltesszük és máris szebben, optimistán – jobbnak látjuk a dolgokat.
A téma címe: „Fotoalbum”
Boldogságóra, Társas kapcsolatok 1.
2019. november 6.
Csoport: A tanulásban akadályozott csoport 8 tagú. A csoport tagjai 2., 3., 4. és 5. osztályosok. Közülük 3-an autisták.
Feladat: Készítsen a csoportod egy kartonból egy hatalmas fotóalbumoldalt! Kisebb rajzok lesznek az albumba ragasztott „fényképek”, melyek legalább ötféle különböző kapcsolatot örökítsenek meg (szülők egymással, gyerekek szülőkkel, testvérek, más családtagok, barátok, kis közösségek, hobbikörök, csapatok… stb.)!
Cél: a) minél jobban megismertetni a boldogság fogalmát a tanulók értelmi szintjéhez képest; b) és tudatosítani ebben a társas kapcsolatok szerepét.
Fejlesztési terület: a szubjektív benső örömérzet proszociális megteremtése, növelése, fenntartása.
Módszer: frontális irányítású kooperatív tevékenység.
Eszközök: papírlap, toll, laptop hangszóró (zenehallgatáshoz)
Helyszín és időtartam: elsőként a csoportszoba majd a tanulószoba, 45 perc.
1. ÓRAKEZDÉS (5 perc): Kellemes, nyugodt zene kíséretében rövid meditáció. „Ellazulok, becsukom a szemem, lassan és mélyen lélegzem – be… és… ki. Ellazulnak az izmaim. Nincs semmi gondom. Pihenek. Jól érzem magam. (Csoportszoba.)
2. A TÉMA BEVEZETÉSE (5 perc): Arról beszélünk, hogy jó társas kapcsolatok nélkül semmivé válunk. Csakis jó társas kapcsolatokkal értékes az életünk. Sok társas kapcsolat van az életünkben. Van szülő-gyermek, szülő-szülő, tanuló-tanár, gyermek-gyermek, gyermek-nagyszülő stb.
3. A TÉMA FELDOLGOZÁSA I. (25 perc): Öt kapcsolati formát rajzolunk le -egy-egy kisebb lapra. Ki melyiket vállalja?
4. A TÉMA FELDOLGOZÁSA (5 perc): Felragasztjuk a rajzokat a már megírt, előkészített kartonra, és beszélgetünk a rajzokról.
5. AZ ÓRA LEZÁRÁSA (5 perc + óra): Örömmel végzett mozgás: kosárlabda.
Baranyai Mihály