Elmondhatjuk, hogy mi nemcsak osztálytársak, hanem barátok is vagyunk. Többen összejárunk a suli után és hét végén is! Elég jó az osztályunk légköre. Ezt ebben a hónapban egy skálán mértük, és nagyon igyekeztünk, hogy mindig a legmagasabb fokot mutassa. Emiatt alkalmazkodtunk egymás hangulatához is, meg a tanárokéhoz is. Szerencsére sikerült nagyjából megtartani. A család nagyon fontos a számunkra, épp ezért különösen figyelünk azokra a társainra, akik gyermekotthonokban laknak. A jó viselkedést folytatjuk továbbra is!

Mi aztán tudjuk, mit jelent a barátság! Lassan fontosabb lesz számunkra, mint a családi kapcsolatok. A barátok elfogadnak bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, nem akarnak nevelni vagy megváltoztatni bennünket! Otthon mindig csak azt halljuk, hogy „mi volt a suliban? Kész a leckéd? Miért nem pakolsz el?”. A barátok mások! Ők olyanok, mint én. De a suliban azért csak be kell tartani a szabályokat! Azokat is el kell viselni, akiket nem nagyon szeretünk, különben káosz lenne az osztályban! Elkészült a plakátunk, amin ábrázoltuk a kapcsolkatainkat és amin fogadalmat tettünk, hogy miben fogunk megváltozni annak érdekében, hogy jobb legyen az osztáy légköre!

Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett.
Gyönyörködött a kastély erkélyéről a szép parkban, ahol minden fűszál egyenesen állt, a halastóban, ahol a halak egyenesen úsztak. Elégedetten szemlélte a kővel kirakott szabályos utakat! Minden tökéletes! Állapította meg magában. Jobb is, ha senki sem jön, így minden úgy van, ahogyan én akarom! Hozatok magamnak egy nagy tortát, és befalom mindet egyedül. Elvégre születésnapom van, vagy micsoda??! Veszek egy klassz focit, és rugdalom. Én. Egyedül. Mindig én leszek a legjobb, és a gólkirály. Jól van, de ki fog tapsolni meg éljenezni? Majd keresek magamnak a neten ilyen hangokat és lejátszom.
Azért az a torta sok lesz egymagamnak! Hány felé vágjam? Emlékszem, amikor a tavalyelőtti szülinapomon 16 felé kellett vágni, annyian voltunk. Milyen mulatságos volt, hogy az utolsó szeleltet is elvágtuk, hogy mindenkinek jusson. Aztán Moszkitó, a macska egy falásra lenyelte a saját szeletét. Mennyit nevettünk! Utána meg idejöttünk a tóhoz halat fogni. Nem tudtunk csendben maradni, mert mindig valaki elröhögte magát, vagy vicceset mondott. Felástunk a kertben egy darabot, hogy friss kukacokat tűzhessünk a botra. Belinda találta a legtöbbet. Vajon hogy lehet most? Régen beszéltem vele. Meggyógyult az anyukája? Nem tudom. Be is megyek és telefonálok neki. Aztán meg felhívom Moszkítót és Grabancot is. Mi lenne, ha eljönnének, és ismét sokfelé lehetne osztani azt a szülinapi tortát! Nem haragszanak rám, hogy ennyi idő óta feléjük sem néztem? Próba, szerencse, ha nem hívom őket, akkor nem tudom meg! Estig van időm, addig idehívhatok mindenkit, aki számít. Ez az! Rendezek egy óriási bulit! Minek ez a sok szépség, ha nincs kivel megosztani, ha nincs kivel röhögni, ha nincs kit hátba vágni! Boldog csak igazán a barátaimmal vagyok! Erre most jöttem rá, a nagy magányosságomban! tettekre fel!