A decemberi időszakban a Karácsonyvárással egybekötve sok sok jó celekedetet kell végrehajtani, hogy a megérdemelt ajándékok a fa alá kerülhessenek. Jótett helyében jót várj nagyo sokszor elhangzott ez idő alatt. Meseválasztással, ajándék készítéssel egészítettük ki.
Boldogságóra Alapprogram
A beszoktatási időn túl vagyunk. Nagyjából megismerték egymást a gyerekek. Megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül. A játékokon és a csoportszobán osztozkodni kell. Meg kell tanulni várni és átadni is a játékokat. Egymás mellé verődnek a gyerekek. Egy- egy játék köré csoportosulnak. Van aki játszik, van aki csak szemlélődik. A társas magatartás alapjait itt a kiscsoportban tudják eésajátítani. Közös mesehallgatás, felhívó jellegű szemléltetőeszköz segítségével.
„A kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk
van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is.”
(Maurice Maeterlinck: A kék madár)
A június egy összegző, emlékidéző foglalkozás volt.
Bevezetésként meghallgattuk és megnéztük a videót: Bagdi Bella csodálatos dalát: Jobb Veled a Világ!
Az csodálatos több hónapos utazásunk utolsó témájához érkeztünk. Fenntartható boldogság
Mesehallgatás:
A csodapalota c. mesét hallgattuk meg és dolgoztuk fel. Csodálatos mese, csodálatos utazás. Mennyi emlék, mennyi öröm, mennyi hála, mennyi szeretet, mennyi boldog pillanat!
Ez csak együtt jöhetett létre! Megbeszéltük, ki, melyik szobába menne be szívesen és miért?
Eljátszottunk néhány játékot, visszatekintettünk az eltelt hónapokra.
Sok szép emlék jött fel a hónapok témái kapcsán, örömmel beszéltünk róla.
Pozitív érzelmek:
érintettük az év során a havi témákat, a gyerekek elmondhatták, melyik témakör tetszett nekik a legjobban és miért.
Felidéztük a közös élményeket, a sok szép elkészített munkákat.
A program befejezéseként a gyerekek Boldogságkoktélt kevertek.
Útravalóul a csoport tagjai megajándékozták egymást az általuk készített kis ajándékokkal.
Jó Vakációzást mindenkinek! Ősszel újra együtt!
Jobb Velünk a Világ!
Edit néni és a gyerekek
VAKÁCIÓ!
Ráhangolás: Bagdi Bella Jobb veled a világ című dalára táncoltunk a gyerekekkel.
Bevezető rész: Fejezd be a mondatot: Azért szeretlek, mert…. körbe járt a mondat.
Fő rész: Érzelembáb készítése
Egy kis fa bábot festettünk meg, amelynek két arc készült: az egyik szomorú, a másik vidám.
A gyerekeket arra kértem, hogy meséljék el, mikor/miért szoktak szomorúak lenni, illetve hogyan lehet őket felvidítani. Az elkészült bábokat haza vihették a gyerekek, és azt a feladatot kapták, hogy rakják ki a lakásban egy jól látható helyre, és aszerint fordítsák, ahogyan éppen érzik magukat (szomorúnak vagy jókedvűnek).
Játék: Ragad a jókedv. Sorra egy-egy gyerek beállt a kör közepére és valamilyen vicces arcot, vagy mozdulatot végzett, amit a többieknek utánozniuk kellett.
Lezárás: Körbe haladt a mondat, amit be kellet fejezni: Jobb veled a világ, mert….
Bevezető rész:
Bagdi Bella dalokat hallgattunk és táncoltunk rá.
Minden gyerek beállította az érzelemnaptárt és elmondta, hogy miért érzi úgy magát.
Elismételtük a mozgásos mondókákat : -Örülök a télnek…, Egy kettő, három, négy…
Beszélgetőkör: – Mitől lennél boldog a nyáron? – egyénileg válaszoltak a gyerekek.
Játék: -Add a szíved! – mindenki odaadja a szívet valakinek és elmondja, hogy miért szereti.
Drámaj.:- Legyen a csoport egy szív! – csoportos ölelés
Tev. befejezése: – Népi gyj.:- Szervusz, kedves barátom…!
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A fenntartható boldogság témakörének feldolgozásához kiindulópontként a gyerekekkel közösen készítettünk egy várat, amely nem akármilyen építmény volt: ez lett a mi Boldogságvárunk. Hogy még inkább szimbolizálja a szeretetet és az örömöt, a várra egy szív alakú torony is került.
A várépítést követően egy beszélgetést kezdeményeztem a gyerekekkel. Megtippeltük, hogy vajon kik lakhatnak a boldogságvárban, valamint arról beszélgettünk, hogy szerintük mi okozhat számunkra boldogságot, mit tehetünk érte, és ők maguk mikor érzik igazán boldognak magukat.
Ezután a Boldogságvárba vezető utat közösen köveztük ki. Minden gyermek kapott egy-egy követ, amelyre nagy gondossággal lerajzolták mindazt, amitől ők maguk boldogok. Végül mindenki büszkén és örömmel sétált végig a saját boldogság-pillanatainkból épült úton, egyenesen be a Boldogságvárba.
Célok
A tanulók:
• megértsék, mit jelent a megbocsátás;
• felismerjék saját érzéseiket;
• gyakorolják a bocsánatkérést és a megbocsátást;
• fejlődjön empátiájuk és együttműködésük.
Eszközök
• mosolygós–szomorú érzelemkártyák
• színes ceruzák
• szív alakú papírok
• nyomtatható színező
• mese képekkel
1. Ráhangolódás (5 perc)
Beszélgetőkör.
Mutass különböző érzelmeket ábrázoló képeket.
Kérdések:
• Volt már, hogy megbántott valaki?
• Mit éreztél?
• Volt már, hogy te bántottál meg valakit?
• Könnyű bocsánatot kérni?
2. Mese
A két kismackó
Egyszer volt, hol nem volt, élt az erdőben két jó barát: Barna és Mogyoró.
Egész nap együtt játszottak.
Egyik nap labdáztak. Barna véletlenül olyan erősen dobta el a labdát, hogy az eltalálta Mogyorót.
– Jaj! Ez fájt! – mondta Mogyoró, és nagyon megsértődött.
Elbújt egy bokor mögé.
Barna szomorú lett.
Odament hozzá.
– Sajnálom. Nem akartalak bántani.
Mogyoró még mérges volt.
Kicsit gondolkodott.
Aztán azt mondta:
– Megbocsátok neked. Legközelebb vigyázz jobban!
Barna megölelte.
Attól a naptól még jobban figyeltek egymásra.
És újra vidáman játszottak.
A mese tanulsága:
Ha hibázunk, kérjünk bocsánatot.
Ha valaki őszintén sajnálja, amit tett, jó érzés megbocsátani.
Beszélgetés
Mit érzett:
• Mogyoró?
• Barna?
Mitől lett újra boldog mindkettő?
3. Vers
Megbocsátok
Ha megbántasz néha engem,
elszomorul egy kis szívem.
Ha azt mondod: „Bocsáss meg kérlek!”,
újra mosoly ül az égnek.
Harag helyett szeretetet,
jó szó gyógyít sebeket.
Megbocsátok tiszta szívvel,
így lesz könnyebb minden reggel.
4. Játék
Bocsánatkérő varázsmondatok
A pedagógus felolvas helyzeteket.
Például:
• Elvettem a radírodat.
• Fellöktelek futás közben.
• Hangosan kinevettelek.
A gyerekek válaszolnak:
Mit mondhatnék?
Lehetséges válaszok:
• Sajnálom.
• Bocsáss meg!
• Nem akartam.
• Legközelebb jobban figyelek.
Majd:
Mit mondhat a másik?
• Megbocsátok.
• Rendben.
• Köszönöm, hogy szóltál.
5. Kézműves percek
Megbocsátás szíve
Minden gyermek kap egy kivágott szívet.
Írja vagy rajzolja rá:
• kitől kért már bocsánatot;
• kinek szeretne megbocsátani;
• vagy egyszerűen rajzoljon egy mosolygós szívet.
A szívekből készülhet egy közös „Boldogságfa”.
Óra lezárása
Minden gyermek befejezi a mondatot:
Ma megtanultam, hogy a megbocsátás…
Lehetséges válaszok:
• jó érzés;
• segít kibékülni;
• szeretetet ad;
• bátorság.
A júniusi Boldogságóra témája a fenntartható boldogság volt, amely egyben lehetőséget adott az egész tanév során feldolgozott témák átismétlésére és közös értékelésére. A foglalkozás során a tanulók felidézték azokat a gondolatokat, élményeket és tevékenységeket, amelyek a legnagyobb hatással voltak rájuk az év folyamán. Beszélgettünk arról, hogy mely szokások, jó cselekedetek és pozitív emberi kapcsolatok segítenek abban, hogy hosszú távon is kiegyensúlyozottak és boldogok legyenek. A gyerekek örömmel osztották meg saját tapasztalataikat, és aktívan részt vettek az éves munka közös megbeszélésében, értékelésében. A foglalkozás jó hangulatban zárta a Boldogságóra tanévi programját, megerősítve a tanulókban azokat az értékeket és pozitív szemléletet, amelyeket az év során közösen alakítottunk ki.
A foglalkozás során a gyermekekkel a hála témáját dolgoztuk fel játékos, élményszerű módon. Beszélgettünk arról, miért lehetünk hálásak a mindennapokban: a családunkért, a barátainkért, az egészségünkért, a játékokért, a természet szépségeiért és a közösen eltöltött pillanatokért. A gyermekek örömmel osztották meg saját gondolataikat, és egymás válaszait is figyelmesen meghallgatták. A tevékenység hozzájárult ahhoz, hogy tudatosabban észrevegyék életük pozitív eseményeit, fejlődjön empátiájuk, valamint erősödjön a közösséghez tartozás élménye. A foglalkozás végén minden gyermek megfogalmazott egy dolgot, amiért aznap különösen hálás volt.
Add tovább a falevelet
Témafeldolgozás mesével: A hálafa története
Hálakő készítése
A Dobbantó osztály tanulói közösen készítettek egy plakátot, azokról a dolgokról, amelyek fontosak számukra, hogy a boldogságot megtartsák vagy további ösztönző erőt adjon nekik a célok eléréséhez.