Február hónap fő eseménye a nyílt farsangi ünnepségünk előkészítése és lebonyolítása volt. Hangulatkeltésként zenés ügyességi játékokat játszottunk: székfoglaló, toronyépítés, puzzle kirakó, medvetalpon járás, mindennapi zenés torna. Kiegészítő eszközöket is használtunk pld.: hangszerek, szoknyák, kalapok, kendők, lufi, álarc….Szülinapos kislányt köszöntöttünk B:B.: Isten éltessen, boldog szülinapot dalára, új kisfiú beszoktatását folytattuk Jól érzem magam dalra. Becsomagoltuk a felajánlott tombola ajándékokat, belépőjegyeket árusítottunk, naponta gyakoroltuk előadásunkat a feldíszített tornaszobában. Műsoranyagunk összeállításában hagyományőrző elemeket alkalmaztunk: vidám köszöntő, hangszeres vonulás, tejesköcsög adogató, napsoroló, csúfolódó, egyszerű táncelemek.
Legtöbb figyelmünket a SNI, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekeink, valamint az új gyermekünk bevonására fordítottuk. A gyermekközpontú jelmezekben bemutatott télűző farsangolásunkat pozitív visszajelzésekkel fogadták vendégeink. Betegség miatt sajnos 2 gyermekünk hiányzott. A szülőkkel való közös tánc és a sütik fogyasztása után a tombolahúzást várták leginkább a gyermekek. Az ünnepség sikeres lebonyolításához a szülők, SZM szülők összehangolt-segítőkész munkája is nagyban hozzájárult, amit meg is köszöntünk. „Éreztük, hogy értékesek és elég jók vagyunk!”
A belépők, BÜFÉ, Tombolaárusításból befolyt összeggel óvodánk alapítványát támogattuk. Reméljük, ezzel is közelebb kerültünk közös céljaink megvalósításához!
Boldogságóra Alapprogram
Elsőseinkkel visszatekintettünk az első félévre. Beszélgettünk arról, milyen élményekkel gazdagodtunk, mit értünk el közösen, és mire lehetünk büszkék. Közösen megfogalmaztuk azt is, hogyan szeretnénk a továbbiakban viselkedni és tanulni annak érdekében, hogy még sikeresebbek legyünk.
Felidéztük az első iskolai nap izgalmát, az új barátságok születését, az első megtanult betűket és számokat, valamint azokat a pillanatokat, amikor segítettük egymást egy-egy nehezebb feladat megoldásában. A gyerekek örömmel meséltek arról, mire a legbüszkébbek: volt, aki arra, hogy már szépen olvas, más arra, hogy bátrabban jelentkezik, vagy hogy megtanulta türelmesen kivárni a sorát.
A beszélgetés végén teázás és sütizés közben megfogalmaztuk új céljainkat: figyelmesebbek leszünk egymással, kitartóan gyakorlunk, bátran kérdezünk, és nem adjuk fel, ha valami elsőre nem sikerül. Megerősítettük egymást abban, hogy egy támogató közösség részei vagyunk, ahol mindenki fontos és értékes.
Ez a visszatekintés nemcsak lezárása volt az első félévnek, hanem új lendületet is adott a folytatáshoz – tele bizalommal, lelkesedéssel és közös tervekkel.
A decemberi Boldogságóra témája a boldogító jó cselekedetek volt. Az elsősök számára ez a hónap különösen varázslatos időszak, hiszen tele van várakozással, meglepetésekkel és közös élményekkel. A foglalkozások során arról beszélgettünk, hogy nemcsak a nagy ajándékok okozhatnak boldogságot, hanem a mindennapok kis csodái is: egy kedves szó, egy ölelés, egy mosoly vagy egy együtt eltöltött játékos pillanat.
A gyerekek minden nap igyekeztek észrevenni valami apró örömöt, amit aztán meg is osztottak egymással. Készítettünk „öröm-láncot” is: minden kisdiák felírta vagy lerajzolta, mi tette aznap boldoggá, majd ezekből színes papírszemekből hosszú láncot fűztünk, amely az osztálytermet díszítette. Így napról napra láthatták, mennyi szépség vesz körül bennünket.
A várakozás időszaka is különleges hangulatban telt. Adventi naptár segítette a készülődést, amely minden nap egy kedves üzenetet vagy apró feladatot rejtett – például „Mondj ma valakinek három kedves dolgot!” vagy „Segíts önzetlenül egy társadnak!”. Az elsősök izgatottan számolták a napokat, és nagy örömmel teljesítették a kihívásokat.
Kézműveskedtek is: apró ajándékokat készítettek szüleiknek, rajzoltak, díszeket alkottak, miközben karácsonyi dalokat hallgattak. A közös éneklés, a nevetés és az együtt végzett munka még inkább összekovácsolta a közösséget.
A gyerekek megtapasztalhatták, hogy a december igazi ajándéka nem a csillogásban rejlik, hanem az együtt átélt pillanatokban. Az elsősök szívében így az ünnepi várakozás nemcsak izgalmat, hanem hálát és örömteli meghittséget is jelentett.
A legkisebbek az UNESCO által létrehozott nemzetközi nap alkalmából a „Tégy a gyűlölet ellen – együtt az iskolai zaklatás ellen!” üzenetével foglalkoztak. Beszélgettek arról, miért fontos kedvesnek lenni egymáshoz, hogyan lehet segíteni annak, akit bántanak, és mit tehetnek azért, hogy az osztályuk biztonságos, szeretetteljes közösség legyen.
A gyerekek közösen gyűjtötték össze, milyen szavak esnek jól a szívnek, és melyek azok, amelyek fájdalmat okozhatnak. Szituációs játékok segítségével kipróbálták, hogyan tudnak kiállni egymásért, hogyan kérhetnek segítséget egy felnőttől, és hogyan vigasztalhatják meg azt, aki szomorú.
Készítettek egy „Kedvesség-falat” is, ahová mindenki lerajzolhatta, mivel tud hozzájárulni a jó hangulathoz. Elhangzott az is, hogy már egy mosoly, egy bátorító szó vagy egy segítő kéz is sokat számít. A foglalkozás végén közösen megfogadták, hogy figyelnek egymásra, és ha igazságtalanságot látnak, nem maradnak csendben.
Így erősödött bennük a tudat: együtt tehetnek azért, hogy az iskolában mindenki biztonságban és elfogadva érezze magát.
A legkisebbek az optimizmust a növekedés és az új kezdetek örömével kapcsolták össze: elültettek egy fát, amely a reményt, a kitartást és a „mindenből lehet valami szép” gondolatát jelképezi. A gyerekek nagy lelkesedéssel segítettek a munkában, és megígérték, hogy gondoskodnak majd róla, ahogy a saját jókedvükről is.
Beszélgettünk arról is, hogy egy apró magból hogyan lesz idővel erős, lombos fa – épp úgy, ahogyan a kedves szavakból, a bátorításból és a sok-sok gyakorlásból is fejlődés születik. A gyerekek megfogalmazták, mit jelent számukra a remény: volt, aki azt mondta, hogy akkor is próbálkozik tovább, ha elsőre nem sikerül valami, más pedig azt emelte ki, hogy mindig lehet újrakezdeni egy nehezebb nap után.
A közös ültetés igazi élménnyé vált számukra: minden kis kéz hozzátett valamit a munkához, így a fa valóban a közösségük jelképe lett. Megállapodtunk abban, hogy időről időre megnézzük, hogyan növekszik, és közben azt is figyeljük majd, mi miben lettünk ügyesebbek, bátrabbak, kitartóbbak. Így a kis fa nemcsak a kert része lett, hanem a közös céljaink és az optimista gondolkodás élő szimbóluma is.
Legutóbbi boldogságóránk középpontjában a megküzdés és a kitartás állt. Az órát relaxációval és tudatos légzőgyakorlattal indítottuk, hogy a gyerekek nyugodt, figyelmes állapotban tudjanak kapcsolódni a témához. A rövid ráhangolódás segített abban, hogy saját élményeikre és érzéseikre tudjanak figyelni.
Ezt követően játékos nyelvi feladatokkal dolgoztunk: nyelvtörőkkel és a megküzdéshez kapcsolódó szólásokkal ismerkedtünk. Az óra alkotó résszel folytatódott: csoportmunkában elkészítettük a „Bátrak Földjét”. A gyerekek különböző helyszíneket terveztek meg, amelyek mind egy-egy kihívást és annak leküzdését jelképezték. Így született meg a Bátorságmező, a Felépülés Dombja, a Betűk Hegye, a Barátság Kapuja, a Magány Mocsara és a Siker Tornya. A csoportok munkáit végül egy nagy, közös térképpé állítottuk össze.
A térkép nem csupán kreatív alkotás lett, hanem egy szimbolikus út is: azt mutatja, hogy minden nehézség leküzdhető, ha kitartóak vagyunk, merünk segítséget kérni, és megtaláljuk a saját megküzdési stratégiánkat. Mindig létezik egy következő lépés – és minden megtett lépés közelebb visz a saját „Siker Tornyunkhoz”.
Most kezdtük meg a csoporttal a foglalkozást, amelynek középpontjában az egymásra figyelés, a hála és a közösség ereje állt.
Az elsősöknek a tanító néni meglepetésével kezdték a témát: minden kisdiák egy „Együtt sikerülni fog” feliratú ceruzát kapott, ezzel kifejezve, hogy örülnek az új kezdetnek és annak, hogy közösen indultak el az iskolás úton. A gyerekek örömmel fogadták az apró ajándékot, és büszkén emelték magasba a ceruzájukat, mintha egy közös fogadalmat tennének: segítik egymást, és kitartanak a nehezebb pillanatokban is.
A beszélgetés során megtanulták, hogy a „köszönöm” kimondása, az apró örömök észrevétele, valamint egymás megbecsülése, a hála mind-mind erősíti a közösséget. Példákat is gyűjtöttünk arra, mikor tudnak segíteni egymásnak az osztályban: ha valaki elejt valamit, ha társuk szomorú, vagy ha valakinek nehezebben megy egy feladat. A gyerekek saját élményeiket is megosztották, és örömmel meséltek arról, mikor tapasztalták már meg az összefogás erejét.
A foglalkozás végén vidám napocskákat készítettek, amelyen mindenki hozzátette a maga kis részét – épp úgy, ahogyan a közösségben is mindenki fontos és értékes. A jókedv, a mosolyok és a lelkesedés azt mutatta, hogy valóban elindultunk egy olyan úton, ahol együtt, egymást támogatva sok szép élmény vár még ránk.
A bemutató boldogságóra a 2. osztályban a „Célok kitűzése és elérése” témát dolgozta fel, amelyen a tantestület tagjai is részt vettek megfigyelőként. Az óra elején játékos beszélgetéssel hangoltam rá a gyerekeket a témára, közösen gyűjtötték össze, mit jelent számukra a cél fogalma. A tanulók saját példákat hoztak, például jobb jegy megszerzését vagy egy vers megtanulását. Ez segítette őket abban, hogy személyes élményeiken keresztül kapcsolódjanak a témához.
Az óra során hangsúlyoztam, hogy a célok eléréséhez kitartásra, türelemre és apró lépésekre van szükség. A gyerekek rajzos feladatban jelenítették meg egyéni céljaikat, majd megbeszéltük, milyen lépések vezetnek azok megvalósításához. Különösen értékes volt, hogy a tanulók egymást is bátorították, pozitív visszajelzéseket adtak társaiknak. A csoportmunka során fejlődött az együttműködésük és az empátiájuk.
Tudatosan alkalmaztam motiváló, megerősítő kommunikációt, amely biztonságos, elfogadó légkört teremtett. A gyerekek aktívan, örömmel vettek részt a feladatokban, láthatóan megértették a célkitűzés jelentőségét. A tantestület tagjai számára is jól érzékelhető volt, hogy a boldogságóra módszerei hatékonyan támogatják a pozitív gondolkodás és az önbizalom fejlődését. Az óra végén közös összegzéssel erősítették meg a tanultakat.
Összességében a bemutató óra a kollégák szerint szakmailag jól felépített, élményszerű és tanulságos volt. A választott téma életkori sajátosságokhoz igazodott, és hozzájárult a tanulók személyiségfejlődéséhez. A bemutató megerősítette, hogy a célok tudatos megfogalmazása és a sikerélmény támogatása már kisiskolás korban is kiemelten fontos.
A februári boldogságóránk témája a megküzdési stratégiák voltak. A tanulóink sérüléseikből kifolyólag már az is nehéz feladat, hogy felismerjék a valós megoldandó gondokat, megküzdési stratégiát igénylő problémákat.
Üdvözlés után a ráhangolódó dal következett (Bagdi Bella: Pozitív mondóka) melyet a tanulók ritmushangszerekkel kísértek. A dal meghallgatását követően beszélgetést kezdtünk arról, hogy mik azok a helyzetek és akadályok, amiket le kell küzdeni. Találkoztak-e olyan helyzetekkel, feladatokkal, amelyeket nehezen viseltek vagy nehezen oldottak meg? A témához kapcsolódóan a „Minden hiba kinyit egy ajtót” című mesét néztük meg. A mese megbeszélése során szóba került, hogy ha valamit rosszul csinálunk, az rossz érzés, de tanulhatunk belőle és ez a hozzáállás segíthet a pozitív végeredmény elérésében. Könnyebb, ha segítséget kérünk. Egyszerű problémák megoldásához készítettünk megoldó stratégiákat, vagyis megbeszéltük, hogy bizonyos esetekben mi lehet a megoldás. Feladatmegoldásként minden tanuló más képpárokat párosított az interaktív táblánál. A párosító feladat hibás és javított változatokat illetve elvégzetlen és elvégzett feladatok képeit tartalmazta. A tanórát Bagdi Bella: Pozitív mondóka című dalával zártuk. Az óra értékelése után jó érzésekkel köszöntünk el egymástól.
A Konduktív Gyakorló Szakiskolán 2024 szeptemberében indítottuk el a Boldogságóra programot az előkészítő és képző osztályokban. A konduktív pedagógia csoportközpontú szemlélete – az aktív részvétel, a kölcsönös figyelem és az elfogadó légkör – természetes alapot adott a foglalkozásoknak. A 16–20 éves fiatalok életében ez az időszak az önkeresés, a társadalmi szerepek próbálgatásának ideje, sok kérdéssel és érzelemmel. A Boldogságóra módszerei ebben biztos kapaszkodót jelentenek.
Februárban a megküzdési stratégiák kerültek előtérbe. Az alkalmak mindig a biztonságos légkör tudatos megteremtésével indulnak: figyelünk egymásra, nem minősítünk, nem adunk kéretlen tanácsot. Gyakran használunk képkártyákat az érzelmek megfogalmazásához, sokszor egy kép segít kimondani azt, amit szavakkal nehéz lenne.
Egy ilyen beszélgetés során hangzott el a mondat:
„Zavar, ha megnéznek az utcán. De már nem veszem fel. Inkább az bánt, hogy nem látják: én is ember vagyok. A kerekesszékem csak egy eszköz.”
A csoportban csend lett. Többen kapcsolódtak saját élményeikkel:
„Zavar, amikor egy kisgyermeket elhúznak mellőlem, ő még nem érti, de az anyukája elmondhatná neki, hogy nincs bennem semmi félelmetes.”
„Telefonon foglaltunk fodrászhoz időpontot, elfogadták, mikor elmentünk anyukámmal és megláttak megfagyott a levegő és azt mondták mégis tele vannak és nem csinálták meg a hajam..nagyon rosszul érintett.”
„Nem tudok az anyukámmal rendesen beszélni, sosem ért meg.”
„Nem tudom, hogyan tartsam meg a barátaimat.”
A beszélgetés során nem kész megoldásokat adtunk, hanem strukturált facilitációval segítettük a reflexiót:
– Mit érzel ilyenkor?
– Mit gondolsz, mit gondol a másik?
– Milyen válaszlehetőségeid vannak?
– Melyik illeszkedik hozzád?
A hangsúly a bizalmon alapult. A tanulók egymás mondataira reagáltak, kiegészítették, megerősítették egymást. Láthatóvá vált, hogy a megküzdés nem egyedül történik: a közösség megtartó ereje biztonságot ad.
A hónap során elkészítettük a „Jó szó falat” is, ahová olyan megerősítő mondatok kerültek, amelyeket jó lenne hallani: „Büszke vagyok rád.” „Fontos vagy.” „Számítasz.” Ezek a mondatok nemcsak a falon maradtak, hanem a csoportban is elhangzottak.
Közösen készítettünk egy vizuális alkotást is: a tanulók digitális segítséggel képeket készítettek magukról, majd együtt helyeztük el őket egy nagy közös tablón, ahol egy hegyet másznak. A hegy az akadályokat jelképezi, az egymás mellett haladó alakok pedig azt, hogy a kihívásokat nem egyedül kell leküzdeni. A kép egyszerre lett önkifejezés és közösségi üzenet.
Az alkalmakat relaxációval zárjuk, hogy az intenzív érzelmi munka után legyen lecsendesedés és megérkezés. Többször elhangzott már: „Jó, hogy itt ezt el lehet mondani.”
A Boldogságóra nálunk nem kész válaszokat ad, hanem biztonságos teret teremt. Teret a kimondásra, az önérvényesítés gyakorlására és arra, hogy a fiatalok megtapasztalják: a megküzdés közösségben könnyebb.
