Február elején mackó hetet tartottunk, ahol többek között ismerkedtünk a téli álmot alvó medvék életével, és izgatottan figyeltük, hogy 2-án meglátják-e a medvék az árnyékukat, ki süt-e a nap. Ezen a héten lehetett hozni mindent, ami a medvékről szól: könyveket, képeket, pólókat, és természetesen a kedvenc plüss mackójukat otthonról. A mese, a versek, énekek, vizuális munkák mind, mind a mackókról szóltak. Nagyon sok játék mackót hoztak be, amit egész héten ott is hagytak a gyerekek egy nagy szekrényen. Ám egyik reggel a sok mackó eltűnt a csoportból. A gyerekek kétségbeesetten keresték kedvenceiket, néhányan már sírni kezdtek, amikor a szekrény egyik polcán egy nagy borítékot találtak. Közösen felbontottuk, és felolvastam a levél tartalmát, miszertint Pók néni az éjjel kimenekítette a macikat, mert nagyon panaszkodtak neki, hogy játék időben sok a veszekedés, hangoskodás, és ilyenkor félnek a gyerekektől. „De, ha szeretnétek, hogy visszajöjjenek hozzátok, ki kell engesztelnetek őket.”
A macik kérései: – énekeljetek két mackós dalt
– mondjátok el a Dirmeg dörmög című mondókát
– utánozzátok a hangjukat, járásukat
– találtok egy akadálypályát a tornaszobában, amin, ha végigmentek, akkor visszatérnek hozzátok a mackók.
A gyerekek megörültek, hogy ha teljesítik a feladatokat, akkor kedvenceik visszatérnek hozzájuk. Nagy örömmel fogtak a végrehajtandó kérések teljesítéséhez: énekeltek, mondókáztak, utánozták mozgásukat, hangjukat, és végül megcsinálták az akadálypályát. Nagyon élvezték, sokan kétszer, háromszor is megismételték a mozgásos feladatokat, és közben izgultak, hogy visszatérnek-e a mackók. Nagyon jó hangulatban telt a délelőtt, és a végén a csoportszobában várták a gyerekekeket a mackók. Nagy volt az öröm, és érezték, hogy megdolgoztak kis kedvenceikért. A délelőtt lezárásaként meghallgattuk a hónap dalát, Ellazulni jaj de jó! címmel. És persze megbeszéltük a játék közben kialakult konfliktusok lerendezésének módját. Ígérték, hogy ezentúl odafigyelnek egymásra, nem lesz veszekedés.
–

Bármivel megbírkózom

A gyerekekkel elbeszélgettünk arról, hogy mi szokta őket elkeseríteni és milyen feladatok tűnnek nekik nehéznek. Majd felkínáltam nekik az optimizmus kártyákat, amelyekből választhattak kedvük szerint, s elmondhatták miért ez a kép ragadta meg őket, ezután felovastam nekik a rajtuk levő pozitív gondolatot, s kértem emlékezzenek rá a nap során.
Legót kínáltam nekik s kedvük szerint bármit alkothattak. Megbeszéltük, hogy bár sok kicsi részből áll s nehéznek tűnhet valamit építeni belőle, mégis ha nem riadunk meg a feladattól a végén valami szépet alkothatunk. A gyerekek játékosan megbírkóztak a feladattal.
Később elolvastuk „Bezzeg Andrea – Aranykulcs” című meséjét, amit nagy örömmel hallgattak, s leszűrtük belőle a tanulságot.
Ebben a hónapban elkergettük a telet is a gyerekekkel egy farsangi mulatsággal, ahol kedvük szerint bárki bőrébe bújva, gátlásaikat lekűzdve, előadhatták bemutatkozó versüket és saját maguk által kitalált táncukat.
Próbáltuk erősíteni a gyerekekben azt a gondolatot, hogy bármilyen feladattal meg lehet bírkózni, ha elég kitartóak vagyunk.