Rajzaink a háláról
Boldogságóra Alapprogram
Sajnos ez a hónap a rendkívüli helyzet miatt nehezen indult abban a tekintetben, ami a testmozgás szabadságát illeti… De szerencsére egyre inkább visszatér a régi élet, aminek a gyerekek is nagyon örülnek, és alig várják, hogy kedvenc sportjaiknak újból hódolhassanak. 🙂
Picit megnehezedett a dolgunk, hiszen online tanítás keretei között erre is időt és energiát fordíttatni nem volt egyszerű, de megoldottuk. A megbocsátás témakörét picit most személyes vizekre vittük, az életünkbe előforduló eseteket néztük meg. Mivel anyák napi hangulatban is voltunk már, olyan megoldás is született, hogy egy anyuka, mivel feltétlenül szeret- mindent megbocsát. 🙂
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A gyerekek házi feladatnak kapták, hogy Bagdi Bella Jól érzem magam c. dalára az egész heti fáradalmak levezetéseként egy jót táncoljanak
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Márciusban kezdődött, hogy itthon maradtunk… de nem keseredtünk el! Hiszen minden rosszban van valami jó! Otthon lenni a családdal jó!🧡 Az internet segítségével tudjuk tartani a kapcsolatot egymással.👩👩👧👧 Jó, hogy van ilyen lehetőségünk! 😊
Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindenki kertes házban lakik, így van lehetősége bármikor kimenni a szabad levegőre, az udvarra játszani, mozogni!😃
„Örömkereső sétára” hívtam a gyerekeket. Arra kértem őket, menjenek ki a házból és erősen koncentráljanak arra, mit hallanak, mit látnak, mit éreznek! Valóban vannak olyan apró dolgok, amik mellett elmegyünk nap, mint nap, észre sem vesszük, pedig oly csodás!😮😍 Nap, mint nap mindig találkozunk apró, pici dolgokkal, amelyektől jobb kedvünk lesz.😃
Ha jól figyelünk, mindig találunk valamit, aminek örülhetünk!😄 Legyen az a tavasz illata, egy apró százszorszép a fűben, madárdal a kertben…🧡
Kértem, rajzolják le, vagy mondják el, mi az ami örömöt, boldogságot, jó érzéseket kelt bennük?😍😊
Érkeznek még a fogalmazások! Szívet melengető gondolatok megbocsátás témakörben.
Az egészségmanók
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy ezeréves tölgyfa, annak a hetvenhetedik ágán, a negyvennegyedik levélen olvastam ezt a mesét.
Valamikor egyszer, nem is olyan régen éltek a világon az egészségmanók. Ők vigyázták az emberek egészségét. Hapci manó az emberek fülének, torkának, orrának, tüdejének egészségéért felelt. Vera manó a vér útjára vigyázott, a szív és az erek egészségére. Hami a gyomrot és a beleket őrizte. Csonti pedig a csontokat javítgatta. Rengeteget dolgoztak, éjt nappallá téve, mert az emberek nem figyeltek az egészségükre. Ültek a tévé, a számítógép előtt naphosszat, itták a sok kólát, alkoholt, cigarettáztak és rengeteget ettek, de nem ám húslevest, hanem cápauszony levest, teknős levest, fecskefészek levest. A manók azt se tudták, hova kapjanak, hogy hozzák helyre a sok hibát! Az igazi baj mégis akkor kezdődött, mikor Hapci megtörölte verejtékes homlokát egy nehéz nap végén és így sóhajtott: Úgy elfáradtam, azt sem tudom, hol áll a fejem! Már nem is emlékszem, mikor volt egy nyugodt pillanatom, de nem pihenhetek, mert az én munkám a legfontosabb!
– Ezt hogy érted? – csattant föl rögtön Vera. – Hogy lenne már a te munkád a legfontosabb? Ha én nem tisztítanám meg a szívet, nem keringetném a vért az erekben, meghalnának az emberek!
– Na de, ha nem működne a tüdejük, nem kapnának levegőt, mi lenne? – pattogott Hapci.
– De odavagytok magatoktól! – szólt közbe Hami. – Ha nem szívódik föl a vitamin, a tápanyag, csak a sok méreg a táplálékból, akkor a ti munkátok hiába való! Én vagyok itt a fontos!
– Én tartom össze az egészet! – pörölt Csonti. – Ha a csontok nem egészségesek, nem tudnak az emberek mozogni, akkor enni sem! Sehol se vagytok! Én vagyok, aki a legtöbbet éri ebben a díszes társaságban!
Na, lett is erre olyan kiabálás, hogy majd’ megsüketültek, de még ez sem volt elég, rövidesen elcsattant egy pofon és követte a második és a vita arról, hogy ki kezdte. Miközben marakodtak, egyik a másikat szidta, becsmérelte, magát meg dicsérte, az emberekre nem figyelt egyikük se. Mire belefáradtak a veszekedésbe, verekedésbe, egymás gyalázásába és körbenéztek, nem ismertek a világra. Egyikük se végezte a dolgát és ez a kis idő elég volt arra, hogy az emberek a világ minden táján megbetegedtek. A kórházak, az orvosok nem győzték a sok beteget ellátni. Sorban haltak meg az emberek. Bezzeg kapkodtak a manók, de akkor már késő volt. Csak nagyon lassan lehetett kijavítani mindazt, ami elromlott. Az emberek sem értették, hogy omolhatott össze minden ilyen gyorsan, hisz a manók eddig mindig mindent kijavítottak. Először ők is kapkodtak, de aztán összeszedték magukat, rájöttek, hogy nekik is vigyázniuk kell magukra, nem mástól várni mindig a segítséget. Elkezdtek az egészségükre maguk is vigyázni. Letették a cigarettát, elkezdtek sportolni, egészséges ételeket, zöldséget, gyümölcsöt enni. Mivel a manók is újra munkába álltak, lassacskán minden rendbe jött.
De reméljük, a leckét nem felejtik el sem a manók – hogy mindegyikük egyformán fontos, sem az emberek hogy ne csak a manóktól várják az egészségük megtartását, hanem maguk is tegyenek érte.
Ugye gyerekek, ti is odafigyeltek arra mit esztek, sokat mozogtok a friss levegőn és gyakran mostok szappannal kezet! És a visszaküldött képeken látszik, hogy a gyerekek vígan tornáznak, mozognak és egészségesek.
– Megnéztük „Mint sót az ételben” című népmesét, majd beszéltünk a haragról, a haragtartás hiábavalóságáról, s a megbocsátás boldogító erejéről.
– Kis előkészítős tanítványaim tetszését az Átkarolom feladat ragadta meg leginkább. Többen elkészítették az általuk megbántott személy részére a sok jó tulajdonságra fókuszáló kis átölelő figurát. Ezt látván a szülőknek, nagyszülőknek, testvérnek meglágyult a szíve, de a kis bocsánatkérő is jóleső érzésekkel ölelte át őket.