Beköszöntött a tavasz. A mi osztályunk készült a március 15-ei műsorra. Ennek a próbái a falu művelődési házában voltak. Ezeket a próbákat összekötöttük egy kis sétával. Mindig másfelé indultunk el, a feladat pedig az volt, hogy figyeljünk arra, hogy a séta során mi okoz örömöt. Az első sétán szinte semmi visszajelzés nem érkezett. Kicsit beszélgettünk erről, mire is lehet gondolni, mint apró öröm. A második sétától kezdve már nem győztük kapkodni a fejünket, hiszen azon a pár száz méteren rengeteg örömöt fedeztünk fel! Az utolsó együtt töltött apró öröm az volt, hogy ugyan a műsort már nem adhattuk elő, de az iskola nevében mi koszorúzhattunk az utolsó iskolában töltött napon. (bár ekkor még nem tudtuk, hogy az utolsó lesz ebben az évben)
Boldogságóra Alapprogram
Mindenkinek lehet rossz napja, érezheti azt, hogy elege van valamiből, de ez sokáig nem maradhat így. Ez volt a beszélgetésünk fő vonulata…A mellékelt kis nyomtatott lapot kapták tőlem. Aztán hirtelen nagyon komolyan kellett foglalkoznunk ezzel a témával. Az egyik kislánynak meghalt az apukája ebben a hónapban. Mondhatnám, hogy már rutinos osztály voltunk (sajnos) haláleset témában, tavaly az egyik kisfiú nagymamája halt meg, az a nagymama, aki az anyukája helyett nevelte őt fel. De minden haláleset más. Egy idős beteg nagymama más, mint a hirtelen motorbalesetben elhunyt apuka, és más az adott gyerek is, hogy hogyan reagál. Volt 2 napunk felkészülni, amíg a kislány nem volt iskolában. Nagyon hasznos ilyenkor az osztállyal való felkészülés erre. Szerintem a legfontosabb dolog, hogy ezeket a problémákat se söpörjük szőnyeg alá, beszéljünk róla, ha kell, hiszen sajnos ez is az életünkhöz tartozik.
Az új év jó apropó volt a célkitűzések megfogalmazására. Mindenki titkosan írt le 3 dolgot, amit év végéig szeretne megvalósítani. Az volt a tapasztalat, hogy kellett bizony arról sokat beszélni, hogy mik is azok a célkitűzések, hogy az nem azt jelenti, hogy felsorolok 3 dolgot, amit év végéig szeretnék megkapni. 🙂 Én ezt a dobozt eltettem, és majd amikor letelik az év, elővesszük együtt és kibontogatjuk.
Decemberben nagy fába vágtuk a fejszénket. Az iskolához közel eső falvakban adventi koncerten szerepeltünk 2 helyen, megörvendeztetve a helyi közösségeket.
Ezen kívül pedig az alsós osztályoknak egy Maci-kiállítást készítettünk. Minden munkafolyamat a gyerekek munkája volt. A kiállított macikat otthonról hozták, elkészítették a barlangokat, kiírásokat, gyűjtöttek anyagokat, berendezték az osztályt és elkészítették a vendégkönyvet. Majd meghívtuk az alsós osztályokat, akik egy macis mesét hallgattak meg a gyerekek előadásában és végignézhették a kiállítást. Öröm volt látni a boldog arcokat, hogy adhattak valamit a többieknek. Nagyon nagy munka volt benne részükről. Szeretem a közös alkotásokat, kovácsolja a közösséget, közben nagyon sok mindenről tudunk beszélgetni, és észrevétlenül tanulunk is. Nagy sikere volt!
Októberben hirdettem egy viccmesélő versenyt. Mindenki 3 viccel készült, úgy mesélte vagy adta elő, ahogy szerette volna. Volt, aki jelmezt vagy táblát is készített hozzá.
Ezen kívül az optimista gondolkodásról beszélgettünk, van egy kis fiókos tárolónk, aminek a felső 3 tartójába vidám, közömbös illetve szomorú smile fejet tettem. Minden gyerek kapott egy csipeszt a saját nevével ellátva. Minden reggel odacsipeszelte magát a számára megfelelő helyre. Ha a gyerekek azt látták, hogy valaki szomorú, akkor azonnal cselekedtek, megkérdezték mi a baj, próbáltak neki segíteni és pozitív gondolattá átfordítani a negatívumokat. Ha változott a hangulata, akkor áttette a csipeszt egy másik helyre. A tapasztalat az volt, hogy nem sokáig maradt valaki a szomorú vagy közömbös smile fejnél, de sokszor a többieknek is komoly fejtörést okozott a megoldás keresése. De nem adták fel! Ebbe igyekeztem nem belefolyni megoldás, csak informálódás szintjén.
Novemberben a gyerekekkel közösen a család fontosságáról, a barátságról beszélgettünk nagyon sokat. A fő panaszuk az idő hiánya volt. (anyáék soha nem érnek rá) Kitaláltunk egy osztálydélutánt, ahová meghívtuk a szülőket és a tesókat is, én családi vetélkedővel, feladatokkal vártam őket. A szülők először azt hitték, hogy ők majd beszélgetnek, nézelődnek, nem gondolták, hogy feladatuk lesz. De nagyon jól érezték magukat, a saját családjukkal és a többiekkel. Készült egy családi tenyérfal is a jó tulajdonságaikkal, ezt az osztályban a szekrényre helyeztük el, később nyelvtanórán a melléknevek gyakorlásánál is hasznát vettem. Közös lámpáskészítéssel (mivel Márton napra időzítettünk), felvonulással és énekléssel zártuk ezt a csodadélutánt.
Szeptemberben teljesen új csapatként, nagy lelkesedéssel vágtunk bele a Boldogság programba. Egy Hálaszívet készítettünk, ami egészen év végéig az osztályterem ajtaját díszítette.
Január, új év, új kezdet, új célok, új fogadalmak… Azzal kezdjük a fogadalmainkat, hogy átgondoljuk az előző évünket. Mivel voltak nehézségeink, miben voltunk sikeresek? Ilyenkor általában kiválasztunk pár olyan dolgot, amin változtatni szeretnénk.
Intézményünkben tanuló gyermekeinkkel januárban, a célok hónapjában, a házirendünk betartására fókuszáltunk.
Etika órákon szóba kerültek a szabályok, normák: milyen szabályokat ismernek a gyermekek; miért örülünk és miért haragszunk a szabályokra; miért szükségesek a szabályok? Segítséget kaptak abban, hogy gondoljanak a közlekedésre, valamint a sportjátékokra.
Megbeszéltük, hogy mi történne, ha nem lennének szabályok és a beszélgetés végén a tanulóink fogalmazták meg, hogy szabályok nélkül rendetlenség, káosz lenne az életünkben.
Az is szóba került, hogy szabályok, normák, törvények segítik, védik az életünket, de sokszor nagyon nehéz ezeket betartani. Ezen kívül akár büntetés is járhat a szabályok megszegéséért.
Újévi fogadalmaink közé emeltük intézményünk házirendjének az egyes tanulók számára nehezen betartható pontjaira való fokozott figyelmet.
A következő elemeket emeltük ki a házirendből:
– Legyen a kulturált beszéd, az udvariasság, a segítőkészség mindenki legfőbb jellemzője!
– Viselkedjünk társainkkal és a környezetünkben lévő felnőttekkel tisztelettudóan!
– Védőfelszerelés, munkaruha használata kötelező: tankonyhán, tanműhelyben, védőmunkahelyen!
– Az iskolai tanítási órákra a tanulók mobiltelefont nem hozhatnak!
– A gyermekek találkozáskor köszönéssel üdvözöljék a felnőtteket és egymást!
– A balesetveszélyes berendezéseket csak felnőtt felügyeletével és engedélyével használhatja a tanuló!
Ígéreteket tettünk még a következőkre is:
– Vigyázunk magunk és mások testi épségére!
– Konfliktusainkat békés úton oldjuk meg!
– Tetteinkért vállaljuk a felelősséget!
– Vigyázunk a dekorációkra és a berendezési tárgyakra!
– Udvariasan kérünk, kérdezünk és válaszolunk!
– Legyük kedvesek, megértők, udvariasak másokkal, keressük a másikban a jót!
A fent megfogalmazott célokat nemcsak januárban igyekeztünk betartani, hanem egész tanév során.
A célok elérését azért tudjuk sikeresnek mondani, mivel ezeket közösen tűztük ki és egyénileg, önként vállalták a tanulók, nem érezték kényszernek.
(Tóthné Csiszár Éva, gyógypedagógus, intézményvezető, Szabóné Bialkó Mária, gyógypedagógus)
A hónapunk témája a megküzdési stratégiák volt.
A tanulókkal beszélgettünk arról, hogy kinek mit is jelent ez a fogalom. Megbeszéltük, hogy már egészen apró dolgok is lehetnek célok, amihez érdemes egy-egy elérési utat, “megküzdési stratégiát” készíteni, és mindig bízni kell abban, hogy sikerülni fog. Minden apró kis lépés, ami ebben előbbre visz, már siker!
Mivel 8. osztályosok vagyunk, továbbtanulás előtt állunk. A mi megküzdési stratégiánk a felnőtté válás, az elvárt viselkedés, a jövővel kapcsolatos stresszt okozó élethelyzetek megoldása köré csoportosult.
Társas játékot készítettünk, ahol 6 féle színű képkártyákon különböző élethelyzeteket, érzelmi állapotokat ábrázoló képeket gyűjtöttünk, így pld. kudarcot, szomorúságot, örömöt, sikert, indulatot, stresszt, konfliktust ábrázoló képeket. A játékos dobott a színes dobókockával, majd azonos színű lapra lépett bábujával és a színnek megfelelő kártyapakliból húzott.
A kártyán lévő képeket megbeszéltük, ahol szükséges volt, ott megoldásokat kerestünk. Ezeket el is játszottuk.
Tanulóinkban a játék során tudatosultak a különböző érzelmi jegyek, amelyek pozitív hatásúak és ennek eredményei; valamint azok az érzelmi jegyek amelyek negatív hatásúak lehetnek és stresszhelyzetekhez vezethetnek. Megbeszéltük, hogy, melyek lehetnek a stresszhelyzet kialakulásának okai és hogyan kell velük szembenézni és hogyan tudjuk a helyzetet kezelni.
A közös játék hozzájárult a pozitív életszemlélet kialakításához!
(Szabó Tiborné, gyógypedagógus)
A Boldogság óra program utolsó témaköre a fenntartható boldogság. A program lebonyolítása arra az időszakra esett, amely alatt tanulóim egy része nem járt iskolába, míg mások a kötelezően előírt, 5 fős csoportbontásban tevékenykedtek.
Tanulóim készségfejlesztő iskola 12. osztályosai. Ballagnunk kellett, de hogyan? Osztályközösségben. Ennek a napnak kicsit másabbnak kellett lennie, mint a többi, mert utoljára találkoztunk, búcsúznunk kellett, felidézni és lezárni életük egy jelentős korszakát. Mindenkinek kapnia kellett valamilyen útravalót.
Ezen az utolsó órán valamennyi tanuló jelen volt, a helybelieken túl a vidékiek is. Ballagótarisznyájukat megtöltöttük szeretettel és jókívánságokkal.
– Mi kell a boldogsághoz?
Család, barátok, szerettet, egészség, sok-sok mosoly és még sorolhatnám…
– Boldogságkoktél
Miután összegyűjtöttük a „hozzávalókat”, összeállítottuk koktélunkat, amelyből mindenki magával vihetett egy darabkát.
– Szép emlékek, amelyeket magammal viszek
Felelevenítettük a legemlékezetesebb emlékeinket, eseményeket amelyeket együtt éltünk át. Cédulára felsoroltuk, de az igazi emlék egy DVD, amely mindenki számára, névre szólóan összegyűjtött fotó és videógyűjtemény.
– Úgy fogok rád emlékezni…
Megbeszéltük mindannyiuk legjellemzőbb tulajdonságait. Hihetetlen jó rálátással voltak képesek felismerni és megfogalmazni, majd papírra vetni gondolataikat.
– Ilyen vagyok
Egy kis önismeret. Nem csak másokat, hanem önmagunkat, tulajdonságainkat is tudnunk kell felismerni. Csak pozitív tulajdonságok, hiszen a búcsúzónak emlékül ez adható. A felsorolt tulajdongokban ha magára ismert, jelentkeznie kellett, összegyűjthette és ezt is magával vihette.
– Piros szalag/fonal
Egy karkötő, amely megvéd minden rossztól. Magának senki sem kötheti fel, ezért mindannyian megneveztek valakit, akit megkérhettek, hogy kösse fel számukra a karkötőt. Kértem, ha majd nem is viselik de őrizzék, ez egy olyan kötelék, ami örökké tart, és védelmet nyújt.
Boldog óra, kellemes beszélgetés, szép emlékek. Együtt voltunk, utoljára. Ezzel a sok szeretettel, a legszebb emlékekkel és sok-sok ajándékkal bocsátottuk őket útjukra. Amit bizonyára őrizni fognak, végigkíséri életükön és bármikor ha előveszik, örömmel fognak gondolni az együtt töltött diákévekre.
(Nagy Ibolya Andrea, pedagógus)