Interjú arról, ki hogyan tervezi a 2. félévet
Boldogságóra Alapprogram
A hónap feladataként a keresztrejtvény készítését választottuk. A gyerekek párokban dolgoztak, alkottak.
Székesfehérvári Németh László Általános Iskola
Becsukott szemmel gondolta át mindenki az előző évet, majd tűzte ki a 2021-es céljait! A gyerekek tervei nagyon változatosak voltak, öröm volt őket hallgatni!
Megküzdési stratégiák : akadálypályán gyakoroltuk leginkább ezt a személyiségformáló belső munkát.
Többféle feladattal kellett megküzdeniük a gyerekeknek a cél eléréséhez.
A célok kitűzése és elérése téma feldolgozása sikeresnek bizonyult mindkét csoportunkban. A gyerekek felfedezték a cél fogalmának megértését, és elmondták mik a céljaik, mivé akarnak lenni felnőttként. A zene meghallgatása során megértették, hogy mindent meg kell tenni, céljaik elérése érdekében, ha kell hegyeket is meg kell mászni érte. A mackó kislány játékával beleélhették magukat az eltévedt Maci történetébe, segítettek neki hazajutni, a feladatok elvégzésével kinyílt a térkép, és Mackó Lili hazaérkezett az anyukájához.
A februári hónap témája a Megküzdési stratégiák. A napközis foglalkozások keretein belül beszélgettünk a közös és egyéni célokról, vágyakról. A célok éréséhez milyen utakat járhatunk be. Megbeszéltük a kitartás és a siker fogalmát. Tartottunk egy lazító, pihentető, meditációs mikro foglalkozást, mely során kényelmesen elhelyezkedve, fejet lehajtva vártuk a feladatokat. Először a légzésünket lassítottuk le, majd egy kis utazásra indultunk a gondolatainkban, hátrahagyva a haragot és gondokat. A meditáció során egy patak partra értünk, mely környékén tündérek és manók játszottak, szórakoztak. A patak felett szivárvány húzódott, melynek sávjai különböző erényeket takarnak. A meditációs utazásból visszatérve a tanterembe a gyermekek elfelejtettek minden haragot és gondo. A gomdolatutazásról illusztrációkat készítettek.
A hónap témáját relaxációval kezdtem. Már nagyon élvezik a gyerekek. Szívesen működtek együtt, egymást biztatták a feladatok pontos elvégzésére. A relaxáció után felolvastam a mesét. Picit hosszúnak bizonyult a 4 éveseknek, de figyelmesen hallgatták. A mesét irányított kérdésekkel felelevenítettem. Mese után következett az akadálypálya. Korábban megkértem a szülőket, hogy küldjenek be erre a napra egy-egy kedvenc plüsst, melyet a gyermekek játékos módon megmenthetnek, megküzdhetnek értük. A mese cselekményéhez igazodó akadálypályát állítottam össze meg a téma feldolgozása előtt. Minden gyermeknek egyesével végig kellett rajta haladni, s a végén ” megszerezhette” a plüssét.. Levezetésként a munkafüzetben található királylány és királyfi rajzát színeztettem ki, persze ezt előre lefénymásoltam és a gyermekek jelével elláttam. Színezés közben meghallgattuk a hónap dalát.