Színes pólók kavalkádját alkották meg a gyermekek ebben a témában! Nagy örömmel készültek a feladatok.
Boldogságóra Alapprogram
Beszámoló
Mende Mesevár Óvoda Bölcsőde
Törpike csoport /5-6 évesek csoportja/
Apró örömök c. téma feldolgozásáról
Jelenleg csak egy csoport működik az oviban a pandémia helyzet miatt, így Boldogságóránkon nemcsak törpikés gyermekek vettek rész, ennek ellenére nagy örömmel fogadták a gyermekek, hogy ők is részesei lehetnek a játékoknak.
Az óvodában mindig azon munkálkodunk, hogyan tegyük színesebbé, érdekesebbé a minden napokat a gyerekek számára. A jelenlegi körülmények még inkább megkívánják a sokszínűséget, a kreativitást és az örömteli percek átélésétt.
Ezért, az Apró örömök c. téma tervezésénél is fontosnak tartottam, hogy jelen legyen a sokszínűség, a sokoldalú megtapasztalás, és a gyerekek nagy kedvvel vegyenek részt a különböző feladatokban.
A tevékenység megvalósítása során, figyelembe vettem a gyerekek egyéni képességeit, teherbírását, együttműködési képességét.
Erre alapoztam az eszközök és tevékenységek differenciált biztosítását, valamint a segítségnyújtás módját és az önállóság optimális biztosítását.
A motiválás során olyan együttes élményre kívántam alapozni, amelyet a játékok biztosítanak a csoport tagjainak számára.
Nagyon vidáman, jó hangulatban indítottuk a tevékenységünket, meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni c. dalát, majd a relaxációs gyakorlatok közül négyet is elvégeztünk nagyon élvezték a gyermekek a különböző mozgásformákat, igényelték ismétlésüket.
Tapogatós játékunk során, nagyon sokat nevettünk, hiszen nem mindig sikerült eltalálni, hogy mi van a takaró alatt. Közösen megrajzoltuk Örömkét is, itt is nagyon vidám volt a társaság, hiszen mindenki rajzolhatott a nagy papírra, és bizony az egyik szemünk kicsivel nagyobb lett a másiktól, az orrunk sem pont a helyére került, az egyik nadrágszárunk hosszú lett a másik rövid, de a végeredmény mindenkinek nagyon tetszett.
Beszélgettünk érzékszerveinkről, meg is mutattuk azokat, elmondtuk az ehhez kapcsolódó kis versikénket is, „Ez a fejem, ez a szám…” mindenki mesélhetett arról, hogy számára mi okozza a legnagyobb örömet.
Az „Érzékszerves” játék nagyon tetszett a gyerekeknek, többször is kérték az ismétlését.
A játékok után ráhangolódtunk a mesélésre, elhelyezkedtünk a mesepárnáinkon, és meghallgattuk az Újra együtt! C. mesét.
A szereplők nevei nagyon tetszettek a gyerekeknek, főleg a kisebbeknek.
A gyerekek örömmel, kíváncsian vettek rész a közös tevékenységben, sikerült érdeklődésüket felkelteni és mindvégig fenntartani.
A téma bevezetését, beszélgető körrel indítottuk, mindenki egy vidám smile arcot választhatott, és megindokolhatta miért ezt választotta, mikor érzi magát ilyen boldognak, mi okozza számára a legnagyobb örömet. Nagyon ügyes megfogalmazások születtek, és nagyon érdekes válaszokat hallgathattunk meg.
A közös játékokban mindenki örömmel vett részt, és a játékszabályokat igyekeztek be is tartani.
Pozitív eredménynek tartom, a kellemes légkört, a gyermekek figyelmét, amely végig jelen volt a mesélés alatt. A mese után feltett kérdésekre adott válaszok is jól igazolták, hogy nagy figyelemmel hallgatták a mesét.
Az alkalmazott módszerekkel, a gyerekek fantáziájának, mozgás kultúrájának, alkotó képzeletének fejlődését céloztam meg.
A több oldalról megerősített tapasztalatszerzés megteremtésével arra törekedtem, hogy figyeljek a gyerekek érzelemvezéreltségére.
A felhasznált eszközök színesebbé tették a tevékenységet, az érdeklődés felkeltését célozták.
A mesével, és annak rögzítésével az örömszerzés, kifejezőkészség fejlesztése volt a célom.
A zenével, a közös énekléssel a gyerekek közösségi nevelését céloztam meg.
A tevékenység eredményességét mutatja, hogy még napok után is beszélgettük a témáról és a közös munkáról, a közös rajzolásról.
Tevékenységünket közös énekléssel, tánccal zártuk, egy nagyon jó beszélgetést, és egy nagyon jó hangulatú foglalkozást tudhattunk magunk mögött.
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
A kiscsoportban minden öröm számunkra amit együtt végzünk. Legyen ez egy játék , vagy segítség .
A lényeg a felhőtlen öröm , jó hangulat biztosítása, ez mind elengedhetetlen egy óvodás gyerek számára.
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
Csapatban , együtt egymással dolgozni , játszani a legjobb . Ebben a hónapban figyeltünk arra hogy a gyerekek a szabad játék ideje alatt is együtt ,fegyelmezetten , kreatívan játszanak , alkossanak.
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
Csoportunkban lévő gyerekeknél előfordul hogy könnyebb rámondani dolgokra hogy ” nem tudom , vagy segíts” de ebben a hónapban célul tűztük ki hogy mindenki segítség nélkül húzza fel legalább a (benti, nem kötős) cipőjét!
Mindenkinek sikerült 🙂
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
A csoportunkra az összefogás jellemző. Kiscsoportban segítik egymást a gyerekek, főleg azok akik már esetleg az előző tanévben szintén kiscsoportosak voltak.
Dédelgetik ,babusgatják egymást:)
Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola
A gyerekekkel örömkártyákat készítettünk, melyek örömet okoznak embertársainknak, családtagjainknak. A kártyákon kedves üzenetek, színes rajzok segítik az örömszerzést!
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
Kiscsoportosok vagyunk , örülünk hogy együtt vagyunk , a vírushelyzet miatt. Alakulnak ki baráti kapcsolatok, akikről szívesen beszélnek szüleiknek.
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
Kiscsoportosok vagyunk , örülünk hogy együtt vagyunk , a vírushelyzet miatt. Alakulnak ki baráti kapcsolatok, akikről szívesen beszélnek szüleiknek.
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
Hipp-Hopp
Itt vagyok! Varázslatot mutatok.
Felteszem szemüvegem!
Ide-oda billentem a fejem.
Szemüvegben messze nézek
Meglátom a csodaszépet!
Hipp-hopp, hopp
Itt vagyok! Varázslatot mutatok! 🙂