Az ősz legszebb pillanatait ragadtuk meg optimistán.
Boldogságóra Alapprogram
A téma feldolgozása előtt a gyerekeket arra kértem, építsenek egy olyan szép várat fakockából, ahol az állatok jól érzik magukat és boldogan élnek. Később leültünk játszani az “Add tovább a falevelet” játékot. Többször is körbeadtuk, mivel nagyon tetszett nekik, s így a kisebbek is belejöttek a játékba. Ezután beszélgettünk a hála érzéséről, s képeket nézegettünk, különböző személyekről, pl. dajkanéni, szakács bácsi, stb., ők pedig kitalálták, hogy kiknek és mely dolgokért lehetünk hálásak. Végül egy kosárból ők is húzhattak képeket, amin különböző dolgok vannak, amikért hálásak lehetünk az életben.Ezeket a képeket később kiszínezhették kedvük szerint. Minden elkészült alkotás egy kincs, s ezeket mi egy “Boldogzsák”-ba gyűjtjük, amelyet haza is vihetnek a gyerekek.
Megismerkedtünk Boldog Dórával, aki mesére hívta a gyerekeket, s elmeséltem nekik Bezzeg A.: A Hálafa története c. mesét. A mese után kéznyomatokat készítettünk leveleket ábrázolva egy előre megfestett fára.. Munka közben a Szép nap, ölelj át c. dalt hallgattuk. A szép színes kéznyomatok munkálata közben mindenki gondolhatott valamire, és elmondhatta mi az, amiért ő hálás. Az elkészült fát kitettük a csoportba egy jól látható helyre, hogy mindig eszünkbe jusson, mire gondoltunk.
Festettünk hálaköveket is, amelyeket a gyermekek hazavihettek -szintén a boldogzsákukban- és otthon kitehették a polcukra, hogy mindig velük legyen.
Téma továbbadása szempontjából mindenki színezett hálavirágot anyának, apának, családtagoknak, akinek csak szeretett volna. Mindnek a hátuljára ráírtam nekik, hogy kinek készült, és miért kapja az illető, hogy biztosan célt érjenek.
Végezetül pedig felragasztottuk a hála jelét a várunk első lépcsőfokára. A várunk itt még “épült”, nem volt meg a végleges kontúrja, de együtt beszéltük meg, hogy milyen színek legyenek benne, hogyan képzeljük el a mi csoportunk saját “Boldogság várát”.
Van nekem egy álmom…
Az első tanítási napot az új év köszöntésével, újévi köszöntő versek, jókívánságok felolvasásával kezdtük. Naptárt színeztünk, közben beszélgettünk, meséltek a gyerekek a téli szüneti élményeikről. A kicsinosított naptárt elneveztük „Cél-naptár”-nak.
A Boldogságóránkon célokkal, célkitűzésekkel kapcsolatos idézeteket vittem a gyerekeknek. A bennük megfogalmazott gondolatok segítségével tanakodtunk el azon, hogy melyek azok a módszerek, tanácsok, amik segítik, hogy a céljainkat elérjük. Milyen lépéseket kell tennünk?
Rajzokat készítettek ennek az „elméletnek”, tapasztalatnak a rögzítésére. Szorgosan készültek a cél-lépcsők, cél-hegyek, melyeknek a csúcsára kell feljutni. Ide fogalmazták meg, hogy mit szeretnének elérni. Szavakat, szókapcsolatokat gyűjtöttünk: pozitív hozzáállás, konkrét célkitűzés, kitartás, terv kidolgozása, lelkesedés stb.
Megbeszéltük, vannak-e az osztályunkban javítandó területek. Egyöntetűen a magatartás javítását nevezték meg elsőként. Ehhez dolgoztunk ki tervet.
Szerintem ennek a hónapnak a dala lett a gyerekek kedvence. Imádtak rá táncolni, játszani.
A céljaink között szerepelt, hogy a decemberben elmaradt feladatunkat pótoljuk, gondoljunk az éhező kis madarakra. A madáretetők, nagy kitartással és lelkesedéssel készültek.
A mi osztályunk az egy évre szóló, titkos céljai CÉL-BEFŐTT-be kerültek. Mindenki egy lapra megfogalmazta vagy lerajzolta, mi az, amit egy év múlva szeretne, ha megvalósulna. Bedobtuk a befőttes üvegbe. Gondosan tartósítottuk, lekötöztük.
A „Ha én kincs lennék…” játék nagyon tetszett a gyerekeknek. Nagyon jó ötletek születtek: barátság, gyógyír, ölelés, természet, cica…
Rajzban mondták el azt is, hogy milyen elért eredményeikre a legbüszkébbek.
Név-játékot játszottunk: a keresztnevük kezdőbetűjével kellett a célkitűzést segítő szavakat hozni. „Anna vagyok, hozok nektek akaratot.” Laura lelkesedést, Karolina küzdést hozott nekünk…
Elmeséltem nekik a Két favágó című mesét, és gondolkodási időt adtam a mese befejezésére. Egy másik alkalommal beszéltük meg a megoldást, és mondtuk el a mese csattanóját.
A március az apró örömökről szólt. No nem a pandémia miatti online tanulásnak örültünk, hanem annak, hogy jön a húsvét, és kicsit kikapcsolódhatunk a mindennapok taposómalmából. Sokat tanultunk, felmérőket írtunk, verseket tanultunk magyarul és németül is, így a boldogóra kitolódott az online térbe.
Sokat beszélgettünk arról, kinek mi okoz örömet, mitől lehet boldog az ember. Nehéz megfogalmazni, mi is jelent igazi örömet egy negyedikes számára, aztán az apró örömök téma került szóba, és itt mindenki kivirágzott. Kinek a cicája, kutyája, tengerimalaca, a kis állatok szeretete, a róluk való igazi gondoskodás jelent apró örömet. A boldog békeidőkben kisállatkiállításon mutathattuk meg az osztály háziállatait az érdeklődőknek, most rajzban és fotókkal fejeztük ki az állatok
és a gyerekek meghitt barátságát. Többen azután táltosodtak meg a tanulásban, amikor kutya vagy cicatulajdonosok lettek.
Egyszerre jelent örömet, felelősséget egy-egy ilyen kis állat tartása.
Vannak, akiknek továbbra is a sport, a foci imádata okozza a legnagyobb örömet. Mások az olvasásban, rajzolásban, írásban lelik örömüket. Végül annak örültünk, hogy mindenki örül valaminek.
Áprilisban a megbocsátással foglalkoztunk. Az alábbi kérdéseket jártuk körbe:
1. Mit jelent a megbocsátás fogalma? Nem felejtés, nem elnézés, nem mentegetés!
2. Megbántottak! Mit tegyek, mit tehetek?
3. Gondolj egy konkrét esetre! Mit érzel, mit éreztél?
4. Miért fontos, hogy ne hordozzunk magunkban sérelmeket?
5. Milyen módon bocsáthatsz meg a másiknak?
6. Legegyszerűbb és legjobb megoldás: sajnálom, kérlek bocsáss meg!
Feladatok:
1. Két dal meghallgatása után, a dalokhoz fotómontázs készítése.
Karády Katalin: Megbocsátom néked
Zorán: Kinek mondjam el vétkeimet?
2. Készíts egy rövid listát, amiért illik bocsánatot kérni!
„A gyengék nem tudnak megbocsátani.
A megbocsátás az erősek tulajdonsága.” Gandhi
Február: Megküzdési stratégiák
Ez a téma szorosan kapcsolódik a jelenleg is zajló pandémiás helyzethez. Nem volt könnyű dolga a Boldogságóra résztvevőinek, mert a járvány miatt sok tanuló hiányzott, amit nehezített a digitális tanrendre történő átállás. Innentől online munkákat készítettek a gyerekek. Természetesen ehhez szükség volt a szülők segítségére, akiket arra kértem, hogy az aktuális témáról –ahogy idejük engedi – beszélgessenek a gyerekekkel, majd csak ezután készítsék el munkáikat. Ekkor már több osztály volt karanténban és sok tanuló hiányzott. Örömmel fogadtam a kevéske, de lelkes munkákat. Nézzék ezt Önök is legalább ilyen örömmel és fogadják szeretettel.
Online feladat: Egy A 4-es papírlapra készítsd el, hogy legutoljára milyen problémával találkoztál, milyen gondod volt, amiről írnál 1-2 mondatot és önállóan, vagy közösen a szüleiddel, barátaiddal meg tudtál oldani.
Hogy képzelem el? Fektetve helyezd magad elé a lapot. Egy vonalzóval középen válaszd ketté. A bal oldalára (FENT) írd fel: PROBLÉMA, s 1-2 mondatban írd le, hogy mostanában miért voltál szomorú vagy milyen gonddal találtad szemben magad. A papír jobb oldalára írd fel: MEGOLDÁS és készíts szép, színes rajzot, hogy hogyan, miképpen hoztál helyre egy megoldandó problémát, bosszúságot vagy hogyan enyhítetted a lelki fájdalmad.
A feladat kiadását megelőzte egy online beszélgetés a megküzdési stratégiákról.
A már több mint 1 éve zajló pandémia egyre csak nehezítette a Boldogságórák megtartását. Ez év januárra eljutottunk odáig, hogy a foglalkozásokon résztvevő osztály harmada, időnként fele hiányzott. Mindezek ellenére a megmaradt létszámmal szorgoskodtunk. Kérem, a tisztelt Olvasókat, vegyék figyelembe azt, hogy a diákok – bár némi nehézséggel-, de így is ügyesen helytálltak. Kevesebb az elkészült munka, viszont azt szívvel-lélekkel készítették. Mivel az időhiánnyal is probléma volt, ezért egy-egy hónap tematikáját kisebb csúszásokkal dolgoztuk fel. Márciusban pedig már a szülők bevonására is szükség volt, akik nagyobb része nyitott és együttműködő volt.
Január: Célok kitűzése
Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy miért van szükség célokra, mit jelent a célkitűzés. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy célokra szükségünk van, amelyek tudatosak, tervszerűek.
Mindenki más és más célkitűzést állít maga elé, amely lehet rövid-, közép- és hosszútávú. Ezt tükrözni fogják a gyerekek munkái. Sokféle területen tűzhetünk ki célokat: iskola, karrier, kapcsolatok, család, barátok, hobbi, utazás, egészség.
Ahhoz, hogy céljainkat elérjük szükségünk van kitartásra, a környezetünkben lévő emberek támogatására, szorgalomra.
A célokhoz mindenki a saját életútja ösvényén lépked, hol lassabban, hol gyorsabban, ezért lábnyomokon szemléltettük, hogy ki, milyen célokat állított fel magának és mit szeretne elérni az életben. Két nagy tábor alakult ki: a realisták, akik a jelenben gondolkodnak és egyelőre megelégszenek azzal, hogy jókat játszanak, barátaikkal, osztálytársaikkal közös élményeket szerezzenek, saját szobát, telefont kapjanak. Valamint az örök optimisták, akik közép- és hosszútávban gondolkodnak avagy mernek nagyokat álmodni, mint pl. külföldre eljutni, ott élni, nem is akárhogyan…. Van, aki robotházban szeretne élni vagy gazdag szeretne lenni. Számomra a legtetszetősebb célkitűzés: ,,Király akarok lenni a világ végén.” Talán sosem tudjuk meg, hogy valóra válik-e , de szurkolunk. 😊
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
Márciusi témáink egyike a tavaszi virágok voltak, melynek kapcsán olyan apró örömökben volt részünk, mint a virágok szépségének látványa, kellemes illatuk élvezete, valamint annak öröme, amikor néhány nap elteltével megpillantottuk, hogy a szorgos kezek által vetett és gondozott magocskák kibújtak a földből. Boldogsággal tölt el bennünket, ahogy a kis virágpalánták napról-napra fejlődnek, és már alig várjuk, hogy virágaikkal díszítsék a mi kedves óvodánkat.
Március hónapban az „apró örömökkel” foglalkoztunk. Játékosan beszélgettünk az érzékszervekről, majd a munkafüzetből elkészítettük az ehhez kapcsolódó feladatokat.
Énekeltünk, relaxáltunk, majd a tavaszi fánkra elkészítettük az apró örömök jelét.
Foglalkozás zárásaként közösen elfogyasztottuk a gyümölcsös tálunkat.