Hetedikes az osztályom, és minket is elért a klikkesedés problémája. A hangadó gyerekek értékrendjéről is volt mit beszéljünk. A Pozitivity társasjátékot használtuk.
A kép sajnos tavalyi, mert az idén elfelejtettem fényképezni.
Boldogságóra Alapprogram
Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
A koronavírus adta tapasztalatok alapján beszéltük meg az optimizmus és a pesszimizmus témakörét. Úgy érzem, sikerült oldani néhány félelmet.
Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
Tartalmas beszélgetés után a gyerekek kis cédulákra ráírták, hogy köszönöm, és odaadták egymásnak.
Azt, hogy mit köszönnek, a többség szóban mondta el.
Mindenki legalább négy kis kártyát kapott, de volt, aki tízet is.
Ebben a hónapban megtapasztalhattuk, hogy nehézségek, veszteségek, kudarcok vannak az életünkben, de ha szembenézünk vele és összefogunk, akkor túljutunk rajta. A plüsskereső játékban kipróbálhatták ügyességüket, kitartásukat, leleményességüket az akadálypálya végigjárása során. Jó volt látni, ahogy az idősebbek segítettek a fiatalabb, bátortalanabb pajtásuknak. A „Sziget” játék régi nagy kedvencünk. Igazi összefogás volt a megmenekülés. A mese utáni beszélgetős játékban nagyon érdekes és szép gondolatokat fogalmaztak meg a kívánságokról, érzelmekről.
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Az online tanítási órán mesét olvastam a gyerekeknek. Ebben megfigyelhették, hogy vannak olyan emberek, akik könnyen észreveszik maguk körül az örömöt adó dolgokat, vannak, akik egyáltalán nem látják meg a dolgok pozitív oldalát. Mindenki elmondta, melyik hónap a kedvence és miért. Sőt, valahogyan az évszakokra is ráterelődött a beszélgetés. Minden évszakban találtunk sok, sok jó dolgot, aminek örülhetünk! Annyira a pozitív dolgokra koncentráltunk, hogy az esetleges negatívumok szóba sem kerültek! Végül mindenki lerajzolta melyik évszakban mit szeret.
Minden tanuló készített örömtéglákat, amiből felépítette és lerajzolta a saját örömvárát.
A gyerekekkel ötletroham keretében összegyűjtöttük, hogy a hozzájuk közel állóknak milyen tevékenységgel tudnak örömet okozni. Az összeállított listához képeket kerestek újságokból, s a képanyagból állt össze az ” Örömóra „.
A gyerekekkel osztályfőnöki órán átbeszéltük, milyen megpróbáltatásokkal kerülhetnek szembe, s ezek hogyan győzhetők le. Így jutott eszünkbe a VIRÁGPAJZS. A virág szirmai úgy óvják a virág közepét a természet viszontagságaitól, mint az osztályközösség a tagjait!
Védeni kell a lelkedet,
melyet összetörhet rossz szó és cselekedet!
Védeni kell a szívedet,
amit vértként boríthat be a szeretet!
Védeni kell az egészséget,
melyért Te is tehetsz eleget!
Ha odafigyelsz arra mit eszel,
egy-kettőre fitt és sportos leszel!
Gyümölcsben és zöldségben a vitamin,
Tavasszal a Nap is rádkacsint!
Védeni kell a barátságot,
vigyázva, mint egy nyíló virágot!
A 7. a pajzsát a virágszirmok oltalmazzák,
mint az osztályközösség a harmóniát!
Csólyospálosi Általános Iskola
A márciusi időszakban a gyerekek nem tudtak szabadon találkozni társaikkal, barátaikkal. Nem meglepő módon majdnem mindnyájan örömforrásként kedvenc állatukat jelölték meg és róla készítettek képet. Ezekből a képekből alkottuk meg a tablónkat.
Csólyospálosi Általános Iskola
A márciusi időszakban a gyerekek nem tudtak szabadon találkozni társaikkal, barátaikkal. Nem meglepő módon majdnem mindnyájan örömforrásként kedvenc állatukat jelölték meg és róla készítettek képet. Ezekből a képekből alkottuk meg a tablónkat.