Kicsattanó csattanó

received_363065375086525.jpeg

A szitakötő csoport napirendjéhez híven, napjainkat mindig egy reggeli imával kezdjük:
” Jó reggelt Jézusom, Tied ez a napom. Ölelj a szívedre, mert szeretlek nagyom. Add ránk áldásodat, minden rossztól védj meg. Áld meg apát, anyát, a testvéreket és a szitakötőket, amen.”
Ezt követően a Hála, hogy itt a csendes reggel című dalunkkal folytatjuk reggeli körünket, amelyet a napi aktualitások megbeszélése követ. A nap, az időjárás, a hónap és a heti téma megbeszélése. Ezen a héten, azonban a heti téma nem kerül bevezetésre, ugyanis a gyermekeknek kell kitalálniuk.
A reggeli beszélgetőkörünket követően mosdózásra kerül sor, majd a falra festett mesefánk alatt várom a gyermekeket a szőnyegre helyezett mesepárnával.
A mesepárna a csoport szokásrendszerében mese-vers foglalkozást jelez, amelyet a gyermekek felismernek és kört alakítanak ki törökülésben a szőnyegen.
Ezt követően együtt elutazunk meseországba a” Meseország, mesevár” című mondókánkkal. Majd különböző közlekedési eszközökkel folytatjuk az utazásunkat. Először csónakkal, majd autóval, majd lóval, végül egy varázsmocsáron át. Amikor megérkezünk, óvónői furulyaszó következik. Majd óvónői előadásban, bábokkal szemléltetésre kerül Bezzeg Andrea : A lusta király című meséje. A mesehallgatást követően az irányított kérdések segítségével beszélgetünk a meséről, majd átvezetésre kerül a következő tevékenységbe a foglalkozás.
Az átvezetés egy kitalált dallammal és kitalálós játékkal kezdődik, amely során ki kell találniuk a gyermekeknek mit is csinál , mit mutogat az óvó néni. Ez a gyermekekre rendkívül jó motivációként hat.
A gyermekek kitalálták, hogy trombitálok, mint a lusta király udvaronca és oviolimpiára hívom őket. De nem is akárhogy! Különböző versenyfeladatokkal, amely nem csak az ügyességüket, a kudarctűrő képességüket, de a szívüket is nagyon edzi.
Az első feladat a gyufásdoboz átadása volt, a második egy bizalom játék a társunkkal, amely során ki kellett találni mit rajzol a másik a hátára, a harmadik pedig egy királyi akadálypálya.
A gyermekek ezt követően egy meghívót kaptak amelyben az ovi busza volt. Kirándulni indultunk a helyi tanösvényre, ahol korábban még sosem jártunk együtt. Ott felfedeztük a tájat, a helyi adottságokat, majd futóversenyt rendeztünk.
A visszaérkezés során a gyermekeknek a csoport szokásához híven érmet adtam. De ezek színesek voltak és nem volt rajtuk semmilyen tevékenység jel. Ide érkezett a következő talány. Vajon miért kaphattuk?
A hazaindulás előtt zárókörre került a sor, ahol megkérdeztem a gyerekeket mi történt ma velünk és mit gondolnak miért kaphatták ezt az érmet.
A gyermekek kitalálták, hogy a mozgás volt a nap fő motívuma, hiszen ezzel” a testünknek és a szívünknek is jót teszünk „.
Ezt követően meghallgattuk Bagdi Bella Jól érzem magam és Repülj velem című dalát, majd egy közös relaxációra invitáltam a gyermeket ebéd előtt.

Képek