Májusi Boldogságóránk témája a testmozgás gyakorlása volt. Minden nap mozgunk az óvodában, de ebben a hónapban nagyon élveztük azt, hogy a jó idő megengedte, hogy ne csak a csoportszobában gyakoroljuk a különböző mozgásformákat beépítve a napi rutinba, hanem a szabadban is mozogjunk.
Esős napokon élveztük a benti mozgásos játékokat is, de amint az idő megengedte, siettünk ki az udvarra, hogy a napsütés közben ne csak a D vitamint szívjuk magunkba, hanem minél többet mozoghassunk. A gyerekek minden egyes alkalommal megjegyezték, hogy „Mozogni jó!”, a testmozgás öröme jó hatással van a testünkre és a lelkünkre egyaránt.
Boldogságóra Alapprogram
A csoport minden tagja sportol, ezért a téma választása adott volt. Lelkesen dolgoztak, átgondoltan fogalmazták meg, miért is fontos neiki a napi edzés. Mindenki elkészítette a saját “egészség naptárát”. A foglalkozáson meghallgattuk Bagdi Bella: Jól érzem magam c. dalát.
Május végén foglalkoztunk a boldogító jó cselekedetek témakörével két tanóra keretében.
A foglalkozás elején S. Lyubomirsky megfogalmazásáról beszélgettünk, majd körben ülve mindenki bemutatkozott: a keresztneve kezdőbetűjével mondott magáról valami pozitívat (mit hozott nekünk). A csoport felének meglepően nehezen ment ez a feladat.
Utána kettesével húztak a munkafüzetben található idézetek közül, és miután megbeszélték, megpróbálták elmondani, mi jutott róla eszükbe, volt-e már ilyen tapasztalatuk.
A 61. oldalt található kérdéseket mindenki megkapta, önállóan válaszoltak rá és a végén mindenki megoszthatta azt a választ, amit kiválasztott.
A másik órán pedig megnéztük a Rocksuli c. filmet.
Közös beszélgetés után, a gyerekek kiválasztották a színezőket. Majd olló segítségével formára igazítottuk. A gyerekek felragasztották a barátságdombra barátjaikat.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Ált. Isk. Csonkahegyhát, 2. osztály
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Móricz Zsigmond u. Telephely
Ebben a hónapban lehetőségünk volt elmenni kirándulni a gyermekekkel, ahol átélhették a különböző testmozgás örömét, emellett a gyereknap is mozgással, vidámsággal teli pillanatot okozott számukra.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Móricz Zsigmond u. Telephely
Ebben a hónapban lehetőségünk volt elmenni kirándulni a gyermekekkel, ahol átélhették a különböző testmozgás örömét, emellett a gyereknap is mozgással, vidámsággal teli pillanatot okozott számukra.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Móricz Zsigmond u. Telephely
Ebben a hónapban lehetőségünk volt elmenni kirándulni a gyermekekkel, ahol átélhették a különböző testmozgás örömét, emellett a gyereknap is mozgással, vidámsággal teli pillanatot okozott számukra.
Az idei ötödik Boldogság óránk témája a célok kitűzése és elérése volt. A téma feldolgozásában a közös beszélgetések, olvasmányok, tanulmányainkból való példák segítettek. Első feladatunk tisztázni, hogy mi is az a cél, majd ezután példákat mondunk. Január lévén megbeszéltük az újévre vonatkozó rövid- és hosszútávú terveket, és hogy ezeket hogyan tudják elérni a gyerekek. A fiúk már tudják, hogy egy-egy cél eléréséhez bizony rögös út vezet, de nem csak a cél a boldogító, hanem az is, ahogy elértük.
Az ehavi boldogságórák rendhagyóak voltak az előzőekhez képest: nem az osztályteremben, csöndben, nyugalomban, meditációval zárulva zajlottak, hanem nyüzsögve, a szabadban.
A kihívás napja alkalmából az iskola összes osztálya végigküzdötte magát a 14 állomásból álló akadálypályán, melyek között voltak egyéni és páros feladatok, ügyességi és állóképességet igénylő feladatok. A Tengelic csapat teljes erőbedobással dolgozott és minden állomáson megszereztük a pecsétet, matricát, elismerést.
Később pihenésképp kedvenc sportolókról beszélgettünk: mindenkinek van kedvenc sportága, sportolója. Beszélgetés közben elhangzott az a mondat, hogy ” élsportoló, versenysportoló csak az lehet, aki tehetséges”. Erre válaszképp elolvastam Mikó Atti történetét és arra a következtetésre jutott a csapat, hogy bizony nemcsak a tehetség vagy nem feltétlenül a tehetség szükséges a versenysporthoz, hanem a kitartás és akaraterő is nélkülözhetetlen. E kettővel ők maguk is bármire képesek lehetnek.
Az akaraterő és kitartás egy újabb példáját figyeltük meg az iskola kertjében, ahol egy hangyának követtük az útját néhány percen keresztül. Szinte nézni is fárasztó volt, hogy az a pici kis élőlény megállás nélkül ment, kitartóan tette a dolgát. Remek élmény volt bóklászni a kertben és guggolva keresgélni a földön, a fákon az apró kis rovarokat, figyelni a tevékenyéségüket, követni az útjukat.
Megegyeztünk abban, hogy a sport, a mozgás éppoly fontos az egészségünk szempontjából, mint az egészséges táplálkozás és az elegendő, jó minőségű alvás. Ezért plakátot készítettünk, melyen szerepelnek a fiatalok kedvenc sportágai, ők maguk mozgás közben és a testedzés, sport jótékony hatásai.
A fiatalok nemcsak az iskolában vesznek részt remek testnevelés órákon, valamint moduljuknál fogva (Kert- és parkápolás) a gyakorlati tevékenységeken a kertben munkálkodhatnak, hanem legtöbbjük a családja körében is sokat mozog: bicikliznek, kirándulnak, úsznak, tornáznak, nagyokat sétálnak, fociznak, táncolnak stb.
Bízom benne, hogy Atti példája ösztönzőleg hat mindannyiukra, valamint annak tudatosítása, hogy a mozgás az egyik leghatékonyabb boldogságfokozó technika arra buzdítja a fiatalokat, hogy a mozgás a mindennapjaik szerves része legyen.