Az órát a hála fogalmának átbeszélésével kezdtük, majd megnéztük az „A cipőm” c. rövid videót, a hála-hálátlanság témájára koncentrálva. A diákok kitöltötték az Oxfordi Boldogságmérő kérdőívet, majd a Hála témakörében egy elmetérképet készítettek, felsorolva 6 olyan dolgot, tárgyat, személyt, amiért hálásak. Az óra végéhez közeledve egy hálakupont készítettek, amire felírhatták, aznap kinek és miért hálásak. Ezt egy Merci dobozba gyűjtöttük össze. Levezetésképpen és azt hangsúlyozva, hogy milyen láncreakciót indít el a hála kifejezése, egy „Made with Love” című rövid Youtube videót néztünk meg. A végén a diákok hálásan köszönték az órát.
Boldogságóra Alapprogram
Minden első osztályos gyermek szeptemberben belép az iskolába.Hatalmas, kiváncsi tekintetek fogadják a tanítókat.A tanítóknak feladatuk ekkor, hogy megismertessék az iskolai élet komplex tevékenységrendszerét azért, hogy első osztály előkészítő időszakában – ehhez igazítva és alkalmazkodva – tervezzik további pedagógiai munkájukat, melynek szerves része a pozitív pedagógia és az élményalapú tanítás.Vidáman, kiegyensúlyozottan, optimizmustól duzzadóan végzik munkájukat.
Konyári Óvoda
Pillangó csoport
Középső-nagycsoport
Mi is az az optimizmus?
A gyermekek számára még nehezen “megfogható”… Ezért az elmúlt héten az volt a célom, hogy-az optimizmust gyakoroltatva-beszélgetéseink, minden napi tevékenységeink során megragadjam, kiemeljem azokat az érzelmi állapotokat, amikor hiszünk, bízunk a dolgok jóra fordulásában, jól alakulásában, sikerében. Ebben voltak segítségemre a játékos feladatok.
Például:
– Gondjainkat, félelmeinket elűztük a fejünk fölé tartott esernyővel és elhittük, hogy azok már nem is léteznek.
– Megfigyeltük a lassacskán megkopaszodó őszi fákat. Ennek kapcsán a gyermekek elmondták, hogy jobban tetszett nekik zöldellve. Megállapították azonban, hogy szép, színes faleveleket ad nekünk lombhulláskor – a lehullott falevelekből szívformát alkottak az óvoda udvarán, így tették szerethetővé a gyermekek azt, ami korábban nem nagyon tetszett nekik.
A héten halloween tököt hajtogattunk. A hajtogatás előtt több gyermeknek kétségei voltak, úgy érezték, nem tudják azt majd elkészíteni. Ekkor elővettük az optimista esernyőnket és elképzelték a tököket, amelyeket majd elkészítenek és megbeszéltük, hogy az éppen olyan szép lesz, mint a képzeletükben, csak gondolniuk kell rá. Így minden gyermek örömmel látott munkához és mindannyian elkészítették a tököt – ezzel is erősödött bennük, hogy ha jóra gondolunk, az jót eredményez.
Csodacsapat 7a Slágerlista.
A feladat nagy lelkesedést váltott ki a gyerekekből, sok dalt megismertettek egymással, egymás között is cserélgették az ötleteket. A választott dalok között van magyar nyelvű, angol nyelvű és csak zenét tartalmazó szám is. Nehezen dőlt el a közös slágerlista, mert sok szeretett dalt találtak. Még 10-es vagy 15-ös listát is sikerült volna összeállítani.
7a. Slágerlista
Follow the flow: Régi mese.
Follow the flow: Tőlem ne.
The Chainsmokers: Don’t let me down.
Halott Pénz: Élnünk kellett volna még.
Syn Cole: Feel good.
Októberi kincseinket számba véve sok élménnyel, örömmel, közös játékokkal gazdagodtunk ebben a hónapban is. A Boldogságórák mindennapjaink részét képezik, a gyerekek nagyon szeretik a mindig megújuló, színes élményeket adó, örömteli technikákat, játékokat. Bagdi Bella dalait sokszor hallgatjuk, kérik is a gyerekek, több kedvencük is van.
Hiszem, hogy közösségünk fejlődik, színesedik minden megélt tapasztalás, közösen énekelt dal, együtt eljárt tánc által.
Izgatottan tervezgették Boldogságváraikat. Ebben az évben a Kis-sárkányos tehetséggondozó projekt megvalósításába kezdtünk. Klasszikus Süsü mesénket segítségül hívva Tudásvárunk a sárkányok földjére költözött. Sok mindent tanítanak nekünk ezek a mesék, szereplőik. Az optimizmus jegyében sok hasonlóságot fedeztek fel a gyerekek: ők is megtervezhették saját optimista várukat: a remény tornyával, az optimizmus hídjával, az erő bástyájával; születésnapi dalunk, a Bűvös virágról-melyet sokat éneklünk máskor is, az optimizmus virága is lett. Vidám történetekkel vidítottuk fel a Sárkányfű árust, jókedvre derítő szavakat jegyeztünk le Írnokunkkal, sárkánytallérokat gyűjtögettünk, melyekre Fő kincstárnokuk vigyáz. Sok időt töltöttünk a friss levegőn is, ebben a csodaszép, napos őszi időben.
Pántlika néptánc-csoportunk az ajándékozás örömét átélve részt vett a Magyar Népi Játék Napján, szüreti kézműves foglalkozásra hívtuk az óvodás gyerekeket, tánccal köszöntöttük községünk időseit. A tánc öröme nagyon meghatározó, s büszke vagyok rá, hogy októberi optimizmusunkat tovább fokozták ezen élmények.
Osztályunk tanulója citerajátékával maga köré gyűjtötte társait, s órák közti szüneteinket vidám népzene töltötte meg. A gyerekek arcán tükröződött egymás örömének átélése, büszkeség társaik iránt, várakozás, kíváncsiság, meglepődés… optimizmus.
Az optimista esernyő feladata nagyon tetszett nekik, többféle technikát próbáltak ki, volt, aki színekkel, volt, aki gyógyító szavakkal díszítette.
Folt hátán folt, ilyen lett, olyan volt: Csoportban dolgoztunk! Körbe rajzoltunk egy kislányt! Kivágtuk az esőköpenyt! Az egyik oldala a pesszimista köpeny volt. Rajzoltunk rá lyukakat és mindegyikre pesszimista állítást írtak a gyerekek, amit hallani vagy mondogatni szoktak. Ezután letakartuk a lyukakat olyan színes papír foltokkal, amelyekre pozitív megerősítéseket írtak. Ez lett az optimista változat, melyet osztálytermünkben ki is tettek a gyerekek. Nagyon jó volt tevékenyen átélni, hogyan formálhatják a rosszat jóvá, hogyan foltozhatják be a bántó szavakat gyógyító varázs szavakkal. Nagyon örültem annak, hogy sokkal több pozitív megerősítés jutott eszükbe, és jóval kevesebb bántó szó.
Az ajándék animációs film nagyon szép keretbe foglalta hónapunk mondanivalóját, a gyerekek saját digitális világukban élhették át, mennyivel jobb a számítógép játékainál egy igaz barát, aki sosem adja fel!
A legnehezebb a mai gyerekeknek az optimista gondolatok gyakorlása, megtartása. Negatívan gondolkodnak magukról. Szerintük, nem fog sikerülni semmi. Nem bíznak magukban. Beszélgetésünk alkalmával előkerült, hogyan is gondolkodhat az optimista ember, milyen szituációkban mit mondhat-tehet. Ők hogyan élik meg ezt a pozitív gondolkodást. Majd gyakorlati feladatba vetették bele magukat, ahol egy randi kimenetelét, és a diákok hozzáállását beszéltük meg. Egyformán gondolkodtak, egymást támogatták. Viszonylag pozitívan fordultak ehhez a feladathoz, és lelkesen oldották meg csoportmunkában.
Épphogy elindult az új tanév és rögtön a második hónapunk úgy alakult, hogy nemcsak az osztály nagyobbik hányada betegedett le, hanem az én legkisebb gyerekem is, így én is otthon ragadtam. De nincs hónap boldogságóra nélkül, így az őszi szünetben online találkoztunk. Mindenki nagy örömmel jelentkezett be, örültek, hogy láthatják egymást és én sem vesztem el…
Bemelegítésképp megmozgattuk az arcizmainkat: felfújtuk és kipukkasztottuk néhányszor. Ez tovább fokozta a vidám hangulatot. Megosztottam velük egy képet, amin egy fél pohár víz van. A kérdésre, hogy a pohár félig teli vagy félig üres, mindenki azt válaszolta, hogy félig teli van. Ezután mutattam egy másik képet, amin már olvasható is a két nézőpont (optimista-pesszimista), majd egy harmadikat, miszerint: ” Nem számít, hogy a pohár félig üres vagy félig teli van. Legyünk hálásak, hogy van poharunk és hogy van benne valami.” Igen, meglátni, megtalálni minden helyzetben a lehető legjobbat – azt a legjobbat, ami számunkra ahhoz szükséges, hogy tovább lendüljünk, folytassuk a dolgunkat, amiért itt vagyunk a világban.
Felidéztük a tavaly olvasott történetet a lakatlan szigeten ragadt hajósról és új feladatként svéd bölcsességeket kerestünk ki a rejtvényből. Az óra végén meghallgattuk Pharell Williams: Happy című számát (a klipet megosztottam a képernyőn) és volt, aki maga is táncra perdült jókedvében.
Házi feladat volt, hogy mindenki küldjön egy viccet. Az alábbiakat kaptam:
1. Melyik a legjobb gyógyszer?
– A mínusz 5.
– Miért?
– Mert az egyből hat.
2. Pistike sétáltatja új kutyáját, amikor találkozik Robival:
– Szia! Meg szeretnéd simogatni?
– Nem harap?
– Én is ezt szeretném megtudni…
3. Mit mond a fogyókúrázó zebranő?
– ???
– Vigyáznom kell a vonalaimra…
4. A róka nagyon ravasz jószág, igen könnyen rászedi az embert. – meséli egy vadász a barátainak. – Nemrég egy álló napig voltam a nyomában egynek, és mikor végre lelőttem, akkor derült ki, hogy kutya.
5. Két moszat találkozik a tenger fenekén. Megszólítják egymást. Azt mondja az egyik a másiknak:
– Maga moszat?
– Nem, nekem saját moszógépem van.
Olykor egy jópofa vicc is segít, hogy derűsebbek legyünk, úgy pedig sokkal könnyebb a dolgok jó oldalát látni.
„Ha minden beborult, s úgy érzed, zivatarban állsz, MOSOLYOGJ, hisz minden eső magával hozza a szivárványt!”
Az október havi boldogságóráink során egymást segítve, sokszor támogatva, megerősítve próbálgattuk az optimista szárnycsapásainkat. Mit is jelenthet az, hogy optimista? Miért van erre szükség? A hónapunk visszaigazolt Bennünket. Ha sokszor azt éreztük, hogy nem sikerülhet, akkor összekapaszkodva közösen átléptünk a gondokon, problémákon. Hitet adtak egymásnak, nekem, bíztak abban, hogy együtt-egymásért-egymással minden sikerülhet. Közösen énekeltük a Repülj velem Bagdi Bella dalt, együtt váltunk napocskává, majd készítettük el az optimista szemüvegeket, amelyen minden csodálatossá válik! Még az eső is, hiszen akkor jó nagyokat lehet a pocsolyába ugrálni! A mondóka többszöri ismételgetése után a csoda megtörtént, hiszen a tükörkép mindenkit igazolt. Mosolygós, kedves, vidám, jókedvű gyermekarcok néztek vissza ránk! Ha pedig Bagolyvárban vagyunk, akkor annak a sziklaszilárd alapjait közösen meg is alkottuk. Mindenki választhatott magának egy színt a Bagolyvári téglák közül, s olyan formára vághatta, amilyenre szerette volna. A közös optimista várunkhoz mindenki hozzátett egy követ, s így kialakult a „csudaszép” várunk! Örömük határtalan volt. Munka, alkotás, rajzolgatás közben is csak dúdolták és egyre hangosabban énekelték az újabb kedvenc dalukat: Mert én egy pozitív, pozitív gyerek vagyok, bármikor, bármire képes vagyok!!! Beszélgetőkörökben, kisfilmek tanulságai segítségével egyre csak erősödött bennük az a hit, hogy igenis bátrak, képesek mindenre, az egész világ előttük áll! S ha esik is? Nem baj! Fel kell húzni az optimista esernyőket, amelyek segítenek, megvédenek és átsegítenek a sok-sok próbatételen, akadályon. Ezekből nem volt hiány: versenyeken, bátorság próbákon, programokon bizonyították tudásukat, erejüket, hitüket, hogy ők igenis
P-O-Z-I-T-Í-V gyerekek! Hiszem és vallom, hogy jobb és szebb lesz velük a világ!
„Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.”
Hiszen: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”
Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tan. Nyelvű Általános Iskola
A feladatok közül a Boldogság vár elkészítését választottuk.
Izgalommal álltunk neki a várfalak lefestéséhez…..még fényképezni is elfelejtettem. 🙂 2x is. 🙁 Először pirosra festettük a kartondobozokat,ezt követte a téglák rakása. A kőműves mesterséget még ki kell tanulkozniuk. 🙂 Emlegették is Mekk Eleket, az ezermestert. Több mesét is megnéztünk a Pályaorientációs napunkon. Ezt követte az 5letelés a vár részeinek elnevezését illetően. Csak úgy röpködtek a jobbnál jobb gondolatok, amiket igyekeztünk is megvalósítani.
A képek önmagukért beszélnek…………
A Mocsárjárást a novemberi PUSZILVA napra tervezzük, amelyre a kedves Szülőket is meghívtuk.
Reméljük nem fog esni az eső, bár már esőkabátunk van ! 🙂 és fő az optimizmus………..
A betegség most engem sem került el. Ezért itthon készítettem egy kis rövid videót a gyerekeknek és megkértem a szülőket, hogy mutassák meg nekik. „A farkastanya” című mesét olvastam el és feltettem azt a kérdést, hogy kik voltak optimisták a mesében és kik nem azok? Elmondtam a gyerekeknek a „Szomorú Szilárd és Boldog Blanka” játék szabályát és kértem őket, hogy játsszák el Apával vagy Anyával ezt a játékot. A visszajelzések szerint nagyon kedvelt játéka lett a csoportom tagjainak. Kértem a gyerekeket, hogy rajzoltassanak a szüleikkel mosolygós smile-t és utána színezzék ki. Itt az eredmény : a sikeres fotók és a boldog, optimista gyerekarcok.