Megismertük és eljátszottuk a „Kecske becske mit csinálsz?’’játékot. A gyerekek a gazda és a kecske párbeszédét hamar megtanulták, szívesen mondták, mégis a kergetőzés volt számukra izgalmasabb. Hamar rájöttek arra, hogyan akadályozhatják, vagy segíthetik azzal, ha utat engednek nekik, vagy lezárják az utat. Folytatásként a Testrészeink játékot a gyerekek párban és csoportban is játszották. Sorban megnevezték a testrészeket, amire rá is mutattak. Közben egyszer-egyszer
elhangzott a „babzsák” szó, akkor felkapták azt, aki a gyorsabb volt és azé lett a babzsák.
A játék kiesős változatát is kipróbálták Ki marad a végén? Ha valaki rossz testrészt mutatott, kiesett a játékból. Közösen elénekelték az A part alatt című népdalt, amit mozgással, mutogatással imitáltak.
A kicsi dió című magyar népmese meghallgatása után szintén mozgásformákkal kiegészítve újra elismételték, mit a cipó mesélt az ördögnek. A mese segítségével megtapasztalták mennyi munkával jár elkészíteni a kenyeret, egy-egy falat friss kenyeret is kóstoltak, közben meghallgatták a hónap dalát.
Boldogságóra Alapprogram
Ebben a hónapban a megküzdési stratégiákkal ismerkedtünk meg. Megbeszéltük, hogy mindenki életében előfordulhatnak problémák és nehezebb helyzetek. A beszélgetőkörben arról beszélgettünk, ki milyen nehéz helyzettel találta már szembe magát? Ki/k segítettek megoldani a problémákat? Mennyire voltak kitartóak? Megfigyeltük, hogy minden gyerekre jellemzőek bizonyos viselkedésminták, hajlamosak hasonló helyzetekben előhúzni mindig ugyanazokat a bevált sémákat – vagy ami kínosabb: a nem beváltakat ismételgetjük.
Megbeszéltük azt is hogy a alapvetően két nagy csoportba sorolható a konfliktus kezelésük, vagy problémaközpotú vagy érzelemközpontú. Az a fontos, hogy a békességünket megtaláljuk. Meghallgatuk Bagdy Bella: Ellazulni jaj de jó.
Mindenki lerajzolta azt ami félelemet kelt benne, s osztályunk gondűző manója ezt fel is falta.
Februárban elkergettük a telet is. A szuperhősök erejével szembe tudunk nézni a hétköznapi problémákkal is.
Országos grundbirkózó diákolimpián küzdöttek meg lánykáink, nem is kis sikerrel.
A kicsi dió népmesét meghallgattuk,és el is játszottuk amit a cipó mesélt az ördögnek.
Haj-varázslat is megtörtént, nagyon ügyesen megoldották a „feladatokat”
A kis kezükből különböző állatot készítettek a gyerekek , akik segíteni szembe nézni nekik egy-egy problémával.
A fel a fejjel kis kecséket gyurmából formáztuk meg.
Ebben a hónapban megtanultuk:
„Ha még mindig keressük azt a személyt aki hatással lehet az életünkre, akkor tükörbe kell csak néznünk! Legyél hálás azért aki most vagy és folytasd a harcot azért aki holnap lenni akarsz!”
Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Február – Megküzdési stratégiák
A boldogság órákon beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy mit tesznek, ha valami bánat, sérelem éri őket, ha szomorúak, ha rosszkedvűek. Átbeszéltük, hogy a különböző megküzdési stratégiák hogyan segítenek, mi lehet jó módszer, mi esetleg az, ami nem annyira. Lazítottunk a hónap dalára, amit nagyon élveztek a gyerekek. A feladatok közül a Kecskekatonaságot választottuk. Megnéztük a mesét, elkészítettük a fejdíszeket, majd jöhetett a kiképzés sok vidám pillanatot okozva.
A Megküzdés témakör feldolgozásánál beszélgettünk a gyerekekkel, hogy kinek mi okoz nehézséget és hogy oldja meg, ki segít ennek megoldásában? Nagyon komoly kis beszélgetés kerekedett belőle. A gyerekek őszintén vallottak félelmeikről, problémáikról, arról, hogy ilyen helyzetekben kihez fordulhatnak és hogy mindenképpen mindig mondják el ezeket szüleiknek.Különböző érzelmeket fejeztünk ki arcjátékkal! Nagyon élvezték ezt a játékot és nagyon ügyesek voltak négy éves létükre.Majd eldugtuk az alvósokat amit mindenkinek meg kellett keresni. Vagyis megküzdöttünk azért, ami fontos számunkra! A foglalkozás alatt elmeséltem Az aranykulcs című mesét is. Végül relaxáltunk.
A hónap első felében a kisgyerekek készítettek 23 egyedi titkos utat gyurmából. Ezeket a sikertérképeket januárban folyamatosan bővítették, kiegészítették emlékeikkel.
A célok megvalósításáért megmászták a magas hegyeket, táncoltak, énekeltek, tapsoltak, forogtak.
A sikerhelyszínek eléréséhez kedvenc játékaikat is kiállították a térképeken.
A mackónapra plüssfigurákat rejtettek reggel a táskájukba. A tanteremben boldogan mutatták be egymásnak kedvenceiket, velük meditáltak, rajzoltak, alkottak. Megfogalmazták céljaikat, jó ötleteket adtak társaiknak.
DERECSKEI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI
A februári boldogság óránkon a megküzdési stratégiák témát kihasználtam arra, hogy konfliktuskezelési technikákat próbáljunk ki a gyerekekkel. Negyedikesek vagyunk, és a kiskamaszkor jellemzői egyre jobban felerősödtek osztályunkban. Persze a járványhelyzetből adódó feszültségek, szorongások is segítik ezek megjelenését. Sajnos az agresszió nemcsak a társak, de önmaguk bántásában (testileg és emocionálisan) is megnyilvánul. A kirekesztés az egyik legnehezebben feldolgozható trauma ebben a korban. Szituációs gyakorlatokban próbáltuk ki ezeket a megküzdési formákat: kompromisszum, alkalmazkodás, együttműködés, elkerülés, versengés, támaszkeresés.
A gyerekek gondoltak egy olyan problémára, ami miatt feszültnek, csalódottnak érzik most magukat, ami most aggodalommal tölti el. Majd a Pozitivity társasjáték mi a megoldás kártyacsomagjából húztak és elmondták miként segíthet nekik a kihúzott közmondás a bennük lévő feszültség levezetésében. Akik nem boldogultak egyedül, azoknak közösen próbáltunk segíteni, nagyon jó megoldások születtek. Egy kisfiúnak két nappal az óra előtt mondtam, hogy nagyot csalódtam benne, mert ő egy nagyon jó gyerek, és azt gondoltam, nem képes bántani az osztálytársát. Anyukája is hívott este, hogy nagyon bántotta a kisfiút, hogy ezt mondtam neki. Ő erre a szituációra gondolt, és őszintén beszélt róla, még el is sírta magát. A közmondás, amit húzott: Aki keres, talál. Mondtam neki keresse meg a neki mondott szavaimban azokat, amiből kiderül, hogy mennyire szeretem. MEGTALÁLTA!
Megnéztük közösen a Hair love c. kisfilmet, beszélgettünk a szereplők problémáiról, és azok megoldásáról. Csoportokban összeállítottunk egy-egy megküzdés szókészletet, majd ezekből együtt készítettük el az osztályét. A játék és a közös éneklés sem maradt el: székes stratégiai játékot játszottunk, ahol együttműködésre volt szükség a kitűzött cél teljesítéséhez. Mr. Busta Semmi baj című dala nagyon tetszett a gyerekeknek. Pénteken a farsangon igazi hajköltemények születtek, ebből én sem maradtam ki. Színes hajsprayk, színes tincsek, csillogó strasszok kerültek a hajakba.
Foglalkozásainkon az érzelemközpontú megküzdésre helyeztük a hangsúlyt, a stresszhelyzet okozta negatív érzelmekkel való megbirkózás konstruktív lehetőségeit kutattuk.
Az 1. foglalkozás:
I. Előkészítés: A megküzdés mint boldogságfokozó stratégia „elméletének” áttekintése
II. Beszélgetőkör: a gyerekek személyes tapasztalatainak, élményeinek megbeszélésére egy teljes órát fordítottunk:
1. Mindenki megoszthatta a múltbéli és jelen életének olyan tapasztalatait, amikor egy negatív esemény vagy helyzet fájdalmat, feszültséget, szenvedést okozott/okoz számára (szülő, nagyszülő elvesztése, válás, betegség, pandémia-karantén…)
2. A sikeres megküzdés lehetőségei: Hogyan sikerült/sikerülhet megbirkózni a nehéz helyzettel? Mit tanácsolhatunk egymásnak, hogy a megpróbáltatásokat könnyebben viseljük?
III. Boldogságbeszéd: Kk. 177. oldal
2. foglalkozás:
I. Motiváció – előkészítés: Emoto professzor vízkristályainak segítségével tudatosítottuk, hogy milyen hatással vannak ránk a pozitív és a negatív érzelmek, indulatok, hogy gondolataink, szavaink, viselkedésünk nagy hatással bír lelki jóllétünkre.
II. Megerősítő mondatok: Az általam gyűjtött (kivetített) kb. harminc erőt adó idézetből minden gyerek választott egyet, olyat, ami számára a legnagyobb erőt adja.
III. Mandalás megerősítő kártya készítése: Mindenki választott egy kártyát, erre ráírta mondatát, a hátoldalán lévő mandalát pedig kedvére kiszínezte.
A kártyákat lamináltuk, és bekerültek a tolltartóba, táskába, íróasztalra…, hisz tudjuk, hogy a pozitív üzenetek, szép képek harmonizálják a bennünk lévő vízkristályok szerkezetét.
IV. „Melegzuhany”-játék: Egy percig minden csoporttag élvezhette, amint „rázúdítottuk” jó tulajdonságait.
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Februárban a hónap témája a megküzdési stratégiák. Mi az ötlet-szófelhő játékot választottuk. A feladat az volt, hogy a tanulók az egyik osztálytársukat buzdítsák, segítsék át egy feladaton. A szófelhő készítése során a gyerekek egymás jó tulajdonságait sorakoztatták fel, és ezzel lelkesítették a bajba jutott társukat. Közben meghallgattuk a hónap dalát is, és kellemesen ellazultunk.
Foglalkozásunk rövid vázlata:
I. Előkészítés: A megküzdés mint boldogságfokozó stratégia „elméletének” áttekintése
II. Stresszkezelési módszerek: A Kézikönyv 22 pontos felmérőjének segítségével feltérképeztük, hogy a gyerekek milyen módon igyekeznek megbirkózni a stresszhelyzet okozta negatív érzelmeikkel.
A páros számú tevékenységek pozitív hatását hangsúlyoztuk, a páratlan számú praktikák lecserélésére biztattam a gyerekeket.
III. 10 tippünk a stresszoldásra: A megbeszélés alapján elkészítettük a hatásos stresszoldás lehetőségeinek listáját (kulcsszavak a táblára)
– család
– barátok
– mozgás, sport
– hobbi, kikapcsolódás
– zene, tánc
– vicc, humor
– egészséges ételek
– pihenés, relaxáció
– ima, meditáció
– boldogságbeszéd
IV. „Hogy jobban bírjuk…” c. tabló elkészítése csoportmunkában: egy-egy megküzdési stratégiához régi újságokban kerestek képeket a gyerekek, amiket kivágtak, és elhelyeztek a tablón.
A közös alkotás emlékeztetőül felkerült osztálytermük falára. (Ld. fotók)
V. „Boldogságbeszéd”: a Kézikönyv 177. oldalán található megerősítő mondatok beleélő felolvasásával, ismétlésével zártuk a foglalkozást. (A kostruktív megküzdési stratégiák közül ezt alkalmazzák legritkábban a gyerekek.)
A Maroslelei Zengő Óvoda és Mini Bölcsőde boldogságóráinak beszámolója a Megküzdési stratégiák téma körében.