Ebben a hónapban a megküzdési stratégiákkal foglalkozott az 1. osztály. A foglalkozást, az éppen tanítási gyakorlatát végző 4. éves gyógypedagógus hallgató vezette.
A programhoz „segítségül” hívta a gyerekek egyik nagy kedvencét Micimackót. A feladatok központi figurái a mese szereplői voltak, így a gyerekek könnyebben ment a megnyílás, mert a mese szereplőinek bőrébe bújhattak. A foglalkozáson a ráhangolódást hangulat kártyákkal történt, ahol a gyerekeknek megfogalmazták az éppen aktuális lelki állapotukat. Ezután egy kirakó következett, majd egy videóban figyelték meg Micimackó nagy problémáját, amikor a túl sok mézevés következtében beszorult egy lyukba. A videóról történő beszélgetés után a mese szereplőit keresték meg, ami után egy érdekes szabaduló szoba nevű játék következett. A foglalkozás végén a zárókörben meghallgatták a hónap dalát, ami segítette az ellazulást.
Örülök, hogy megmutathattuk ezt a programot egy gyógypedagógus jelöltnek, aki majd hasznosítani tudja a pályája során is.
Boldogságóra Alapprogram
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Az elsős gyerekeknek elég idegenül hangzik a megküzdés szó. A foglalkozást beszélgetéssel kezdtük, ahol példákon keresztül értették meg, mi mindenért tudunk megküzdeni a mindennapjainkban. Az első küzdelem illusztrálására megnéztük a Haj-szeretet c. animációs filmet. Ennek hatására készítettek a lányok egymásnak varázslatos frizurákat. Majd meghallgatták a Kecskekatonaság c. magyar népmesét. Aztán felállt a „kecskehadsereg”, akik az aktuális parancsnok utasítására hajtották végre a feladatokat. Nagy vidámság és nevetés közepette fejeződött így be a foglalkozásunk.
A februári boldogságóra program keretében a Megküzdési stratégiák volt az alaptéma.
Sajnos az osztályom háromnegyed része karanténba került,így a témát hibrid oktatás keretében tudtuk megvalósítani.
DKT felületen adtam ki a feladatot, az otthon lévőknek.A feladat az volt, hogy keressenek kitartásról szóló idézeteket és nyugalmat árasztó színeket. Az idézeteket, vagy olyan színű lapra írják ami szerintük nyugalmat sugároz vagy,olyan színű tollal,ceruzával, írják őket.A jelen lévődiákokkal ajtódíszt készítettünk ,és az osztályterembe,illetve az iskola folyosójára is kerültek idézetek.
Zöld Gólya Óvoda és Bölcsőde ÁMK
Ebben a hónapban a konfliktusokkal, problémákkal, a kihívásokkal, kudarcokkal, a megküzdéssel foglalkoztunk a Boldogságóra keretében. Célunk az volt, hogy a gyerekekben tudatosítsuk a pozitív indulatkezelési technikákat és az ölelés, a közös mondókázás, verselés, mesélés és éneklés feszültségoldó hatásait. A gyerekek érdeklődéssel vetették bele magukat a feladatokba és játékokba. A feladatokat kihívásként élték meg, amelyekben bizonyíthatták kitartásukat, bátorságukat, ügyességüket és gyorsaságukat is. Ezt bizonyítják mottóink is: „Ha nem sikerül, újra megpróbálom!” „ Bátran szembe nézünk és megküzdünk a nehézségekkel!” Kézlenyomatból készítettünk egy közös képet, ahol a gyerekek kézlenyomatai kecskévé változtak. A foglalkozást relaxációs gyakorlatokkal kezdtük: „Puha meleg, felengedek, meleg vagyok, elolvadok és „Kitárom a világom, mint egy virág kinyílok… kitárom a világom”. Ezt követően a Kecske becske mit csinálsz? című körjátékot játszottuk el. Majd ügyességi játékot játszottunk a testrészekkel és kockákkal. Meghallgattuk és elénekeltük az A part alatt című népdalt. Megismerkedtek A kicsi dió című mesével és a „Bátorságpróbán” bátran és lelkesen küzdöttek a plüssökért.
Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Február a megküzdési stratégiák hónapja. A kudarcok, a nehézségek és a fájdalom is része az életünknek. Ahhoz, hogy ezekkel merjünk szembenézni és megküzdeni velük, szükségünk van kapaszkodókra. Egy ilyen helyzet megoldását modelleztük le a boldogságóránkon. Összegyűjtöttük az ötleteinket és egy szófelhőben összegeztük.

Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
Aktuális téma a megküzdés, a gyerekek esetében is. Sok bizonytalanság veszi őket körül. Nem mindig tudják megfogalmazni félelmeiket, aggodalmaikat! Ez a feladat segítette őket abban, hogy beszélni tudjanak magukról, a bennük zajló kétségekről. Megoldásokat, ötleteket osztottak meg egymással. Közösségépítő szempontból is eredményes volt ez a tevékenykedtető foglalkozás.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
Kópé Klub
A ráhangolódás után meséltem a gyerekek mondhattak egy-egy olyan szereplőt, akik csak a mesében léteznek. A „boszorkány” köré találtam ki egy rövid mesét: a boszorkány elrabolta a plüss játékokat, azok a gyerekek tudják kiszabadítani őket a tengeren túli varázserdőből, a banya házából, akik vállalkoznak az akadályok leküzdésére.
A csoportszobában berendezett akadálypályán mentek végig a gyerekek (a viharos tengeren, sűrű erdőn, szakadékon mocsáron,barlangon stb.), amikor mindenki megmentett egy plüsst, a varázsszőnyegen visszatértünk az óvodába.
Ezután megbeszéltük, hogy mire volt szükség az akadályok leküzdéséhez, a gyerekek ezeket fogalmazták meg: kíváncsiság, bátorság, odafigyelés, egymás segítése, segítség kérése felnőttől, „meg tudom csinálni” érzése.
Arra is kitértünk, hogy milyen érzéseket tapasztaltak meg közben: félelem, kíváncsiság, izgalom, öröm, jókedv.
Megbeszéltük, hogy vannak olyan érzések is, amik nem kellemesek (szorongás, félelem, bánat). A különböző érzelmeket megjelenítették mimikával, testtartással is. Ezután megfogalmazták, mit tesznek, ha a rossz érzések jelennek meg: „énekelek, sírok, rajzolok, játszom a kedvenc babámmal, anya megvigasztal” stb.
Megfogalmaztunk néhány „bátorító mondatot”: „nem adom fel, újrakezdem, meg tudom csinálni, segítséget kérek, nem kapkodok, nagyon odafigyelek”
A foglalkozás zárásaként lerajzolták az akadálypálya számukra legnehezebb részét.