A hónap témájában ez alkalommal több egységet is kiemeltem a segédanyagból. Bevezetésképpen megnéztük együtt a „Fel a fejjel” c. videót, melyet hosszas beszélgetés követett. Három alkalommal is megnéztük ezt, mert először olyannyira nevettek rajta a gyerekek, hogy a lényegi mozzanatokat értelmezni és érezni nem tudtuk. A második alkalom előtt kihangsúlyoztam mire figyeljenek oda, és nagyon ügyes gondolatokat osztottak meg egymással óvodásaink. Ügyes következtetéseket vontak le és több gyermeknek is azonnal eszébe jutott két korábban kihangsúlyozott gondolat: „Soha nem adjuk fel”, „Mindenre van megoldás”.
Következő állomásként leterítettem a „nyugalompaplant”, ezt a szivárványkendő szimbolizálta. Erre lefeküdtek a gyerekek és így történt a mesehallgatás a könyv ajánlása szerint. Természetesen a kendővel való játék nem maradhatott el. Másnap farsangi mulatságot tartottunk és ekkor elővettük ezt. Célunk volt először a léggömbök, majd a kislabdák rajta tartása. Ez egy jó kis megküzdés volt, hiszen az önmegnyugtatás és az önkontroll gyakorlása fontos volt ebben a játékban.
Nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy több időt szánjunk a beszélgetésre, a közös gondolkodásra. A Ho’oponopono a mi gondolkodós zenénk. Hallgatása előtt meg szoktam kérni a gyerekeket, hogy mire figyeljenek oda, min gondolkodjanak és utána kezdődik a beszélgetés. Ez most is így történt a tevékenység lezárásaként.
Boldogságóra Alapprogram
Megküzdési stratégiák
Februári Boldogságóránkat Sárkányölő Szent György legendájának felolvasásával kezdtem. A gyerekek megismerték a keresztény vértanú történetét és híres tettét, hogy hogyan győzte le a népet rettegésben tartó sárkányt. Ezután az osztály művészeti alkotáson is megtekinthette a küzdelmet. Beszélgettünk a mesékről, ahol a királyfi hősiesen küzd a sárkánnyal. Személyes életünkből kerestünk példákat a megküzdésre.
Többféle színezőt hoztam, melyek cselekménysort, küzdelmet ábrázolnak. Többek között a gyerekek kedvenc filmeiből, például a Star Wars-ból a fiúknak, királylányt, sárkányt ábrázoló képeket a lányoknak. Sportokról is, ahol alapelv küzdeni a cél elérése érdekében akár egyéni sportokról, akár csapatjátékról beszélünk.
A képekből három kategória született, mindenki részt vett a besorolásban a táblánál, a tanulókat egymás után szólítottam a táblához.
Ezután mozdulatsorokat mutattak be kedvenc sportágaikból, ami jó móka volt.
Választottak a nekik leginkább tetsző képek közül, amiket kiszíneztek, a háttérben zene szólt, a hónap dalát is meghallgattuk. A gyerekek alkotásaiból készítettük el közös plakátunkat, amely kikerült az iskolai Boldogságóra faliújságunkra.
Krafcsik Éva Gabriella
gyógypedagógus
Osztályfőnöki órák témája volt, amit a gyerekek nagy érdeklődéssel dolgoztak fel. Majd egy iskolai szintű játékos csoportmunkát, foglalkozást is terveztünk a témához kapcsolódóan – ennek megvalósítása folyamatban van.
Rajzolni kellett a gyerekeknek arról, hogy ki miben jó. Természetesen azt is megbeszéltük, hogy amiben jók vagyunk az boldogsággal tölt el és akkor azt szívesen csináljuk. Így azt sokszor csináljuk, evvel begyakoroljuk és valóban jók leszünk benne.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
A hónapban a megküzdési stratégiákkal foglalkoztunk. Lényegesnek tartjuk, hogy a gyermekek pozitívan álljanak a kihívásokhoz és ne megrettenjenek tőle. Sokszor a legnagyobb kihívás önmagunk legyőzése, és ebben bőven volt részük a gyermekeknek. Fő feladatunknak tekintettük, hogy ne kudarcként éljék meg ha valami nem sikerül, hanem hogy abból mit lehet kamatoztatni, Sok hasznos tudást szereztek a gyermekek önmagukról és kitartásuk sokat fejlődött.
Beszélgettünk a stressz hatásairól, megelőzéséről…
Stresszoldó étkeket gyűjtöttünk, majd elkészítettük a faliújságot.
Mikor ebben a hónapban végiggondoltuk, hogy mit kellene a téma szerint körbejárni, még nem is sejtettük, hogy a valóságban mennyire fog érinteni bennünket.
Eddig olyan problémákra fókuszáltunk, ami többnyire az iskolai életünket érinti. Megküzdöttünk a reggeli álmossággal, az ételek közti válogatással, a baráti konfliktusokkal, a játékon való veszekedéssel, a szabályok betartásával. Ezekkel valóban „küzdünk” nap mint nap.
Azonban az ilyen apró problémákat, amik néha hatalmasnak tűnnek, többszörösen felülírta az élet. Amit heteken keresztül megbeszéltünk, eljátszottunk, az most valóságot öltött. Pár napja kaptuk a szomorú hírt, hogy az egyik kis tanulónknak a családi háza porig égett, nem maradt semmilye, csak az, amiben akkor iskolába jött.
Másnap már úgy érkeztek a gyerekek az intézményünkbe, hogy értesültek a problémáról. Úgy éreztük, hogy ezt azonnal meg kell beszélni az ő szintjükön.
Együttérzésről, gondoskodásról, segítségnyújtásról tettek tanúbizonyságot, ami abban nyilvánult meg, hogy tömkelegével érkeztek a felajánlások. A legmeghatóbb az volt, amikor a saját, még használatban lévő játékaikat adták önként oda kis osztálytársuknak. Ezen kívül jó szóval, rajzzal, simogatással jelezték felé együttérzésüket. A szülői összefogás is rendkívülinek bizonyult. Háztartási cikkeket, szekrényt, hűtőgépet, ruhaneműt, takarókat, meleg paplanokat, párnának ajánlottak fel. Olyan családok is boldogan segítettek, akik szintén nehéz körülmények között élnek.
Nagyon megható pillanatok voltak ezek, amit reményeink szerint nem fognak elfelejteni a gyerekek.
Történt egy másik, szintén próbára tevő esemény ugyanekkor. Új tanuló érkezett hozzánk, akinek családi háttere nagyon viszontagságos, ezt a gyerekekkel nyilván nem beszéltük meg, arról viszont szót ejtettünk, mennyire fontos a befogadás, mit érezhet a kis társuk idegen helyen, ismeretlen emberek között, nem megszokott környezetben. Egyből azonosulni tudtak a helyzettel. Nyitottan fogadták – felnőtteket megszégyenítő módon- előítélet, fenntartás nélkül barátsággal. S elmondhatjuk, hogy pár nap elteltével zökkenőmentesen beilleszkedett közénk az új kisfiú.
Szófelhőt készítettünk azokból a kifejezésekből, amik legtöbbször elhangzottak az ismerkedés során. Olyan fogalmakat tartottak fontosnak, mint az „otthon, játék, öröm, barát, szív”. A közösségépítő játék során élesben is megvalósult mindaz, ami eddig csak papíron létezett. A fotók nem teljesen adják vissza azokat az érzéseket, amik uralkodtak bennünk ezekben a napokban. Megélni jobb, érdekesebb és mindenképpen tanulságosabb volt.
A hónap témája a megküzdési stratégiák voltak. A foglalkozások keretein belül nagyon sokat beszélgettünk a gyermekekkel a mindennapi problémákról és azok megoldásainak módszereiről. A feladatok közzül a Szókészletemet választottuk. Nehéz feladatuk volt a gyermekeknek a szókészlet összeállításban. Akadt olyan betű amivel nem tudtak izgalmat, félelmet, aggodalmat tompító kifejezéseket alkotni.
A gyerekek most is nagyon aktívak voltak a téma feldolgozása során. Igyekezettel gyűjtötték a kifejezéseket, amelyekkel biztatnák társukat, hogy sikerül megoldania, elvégeznie a feladatát, higgyen, bízzon magában. A gyerekek által mondottak felkerültek a táblára, és innen választottak a feladat megvalósítása során. Megbeszéltük, hogy elkészült munkájukat elhelyezzük tantermünk falán, hogy szükség esetén nekik is segítségükre lehessen. Érdekesnek, jónak tartották a feladatot, élvezettel dolgoztak, amíg készítették a szófelhőt.
A megküzdési stratégiák témakörének feldolgozását a „A mai napon, a mai napon a boldogságot megtalálom…” kezdetű mondókával indítottuk, majd relaxációs gyakorlatokkal folyattuk. Ezt követte a beszélgetőkör, melynek során mindenki elmondhatta, hogy számára mi okoz pillanatnyilag nehézséget. A nagycsoportos korú gyermekek közül többen az iskolával kapcsolatos gondolataikat osztották meg a csoporttal, hogy kicsit aggódnak mi vár rájuk az iskolában és, hogy meg tudnak-e birkózni a rájuk váró feladatokkal. Nagyon örülök, hogy elmondták a félelmeiket, hiszen a beszélgetés során sikerült azokat eloszlatni. Az „Aranykulcs” című mese annyira megtetszett a gyerekeknek, hogy többször kérték meséljem el nekik. Megbeszéltük a kívánságokat, feladatokat, ami különösen lekötötte őket. Egyik nap elhozták kedvenc plüss állataikat, melyekkel „hajóra” szálltunk. A játék kezdetén az egész szőnyeget elfoglalták, végül maguk is csodálkoztak, milyen kis helyen is elférnek, ha megosztoznak egymással. A plüssállatokat a tornaszobába is magunkkal vittük, ahol különböző akadályokon áthaladva menekíthették ki az állataikat. Többször meghallgattuk a hónap dalát, ami annyira megtetszett a gyerekeknek, hogy a szülőkkel is megosztottam, a foglalkozást is ezzel a dallal zártuk.