Végre sikerült elérnünk, hogy az „évzáró” ne a gyerekek szerepeltetéséről, a véget nem érő próbákról és a tömeg előtti stresszes fellépésről szóljon, hanem gyereknek, szülőknek, tesóknak is élmény, felszabadult jó játék legyen. Számunkra ez az igazi fenntartható boldogság!
Ez a Kalóz-nap magába foglalta az egész évben megerősített érzelmi kompetenciákat, mintegy összefoglalva azt, esszenciaként hatva mindenkire, aki részt vett benne.
A kalóz-napot januárban a célok kitűzésénél (célok kitűzése) álmodtuk meg a gyerekekkel.
A programot óvónők, szülők együtt terveztük, szerveztük és valósítottuk meg. Mindeközben összekovácsolódott egy közösség (társas kapcsolatok), fejlődött a konstruktív, asszertív kommunikáció a felnőttek körében is. Kicsit nagy falatnak tűnt, de tudtuk, úgyis jó lesz (optimizmus)
A gyerekekkel közösen készültünk rá három héten keresztül: batikoltuk a zászlókat, kendőket; barkácsoltuk a tutajt, cápákat. A hiányzókra is gondoltunk, nekik is elkészítettük, hadd örüljenek (boldogító jó cselekedetek). A szülők által elkezdett játékokat festéssel befejeztük. Közben csapatokat alakítottunk, amiben figyelembe vettük a már kialakult barátságokat (társas kapcsolatok).
Gyűjtögettük a már elkészült eszközöket, játékokat. Minden egyes elkészült darabnak örültünk, hiszen tudtuk, hogy egyre közeledik a nagy nap és már nagyon vártuk, hogy bevethessük őket (apró örömök).
A nagy napon már délelőtt együtt díszítettük a gyerekekkel az udvart, minden lépés után fel kellett menni a várra és megnézni, milyen csodás lett (apró örömök).
Délután a szülői csapat berendezte az udvaron a játékos állomásokat, gyülekezett a kalóz csapat és indulhatott a közös játék és a megküzdések sorozata (megküzdési stratégiák):
– kipecázni a kerti tóból a palackokat, amikben a térképek voltak
– megtalálni az állomásokat és ott végrehajtani a sokszor nem is könnyű feladatokat (tesók és szülők is!), kampókézzel perecet pecázni, cápákkal teli tenger felett pallón átmenni, mentőöv kötelet dobni kampókezekre, ágyúgolyót hordani, tutajt menteni és kipecázni a tengerből az úszó eleséget
– elfogadni, hogy üres a kincsesláda és még mindig van feladat
– kiásni a homokozókból az elrejtett aranyrögöket
– megosztozni a kincsen…mindenkire gondolva
Ezután elbúcsúztunk a három iskolába menő kalózunktól, ez az igazi hála pillanata volt ( hála gyakorlása).Megleptük a szülőket egy önfeledt kalóz tánccal, majd táncolt apraja- nagyja. Egy finom kalóz lakomával zártuk a programot.
Senki nem akart hazamenni;) Fenntartható lett ez a boldogság!