Mivel a gyerekek számára nehezen megfogható téma a célok kitűzése és azok elérése, ezért egy rövid ráhangolódás után a „Boldogvár” című mesét adtam elő síkbábok segítségével. Ezután kicsit beszélgettünk arról, hogy mennyi akadályt kell legyőznünk ahhoz, hogy elérjünk valamit, ezért egy kincskeresős játékot játszottuk. Két csapatra osztottuk a csoportot (mese alapján: János és Hilda), majd kaptak egy-egy térképet és közösen meg kellett keresni a csoportszobában a Boldogvár kirakó elrejtett darabjait.
Boldogságóra Alapprogram
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A társas kapcsolatok témát a „Kis barátom, hogy vagy?”- játékkal indítottuk, majd arról beszélgettünk, hogy miért jó ha vannak barátaink, mit szoktunk együtt csinálni, miért jó együtt lenni. Kislány és kisfiú figurákból elkészítettük a barátságláncot, majd ezt követően a barátokkal közösen alkottunk, játszottunk, mert az mindig boldogsággal tölt el bennünket.
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
Az Optimizmus témakör keretén belül a gyerekek érdeklődéssel hallgatták meg a Bundavásár című mesét. A kedves kis történet kapcsán ismerkedtek meg azzal a kis sünnel, aki akárcsak a mese többi szereplője, arra vágyott, hogy meleg bundát kapjon, mely megvédi őt a hidegtől. Csak a történet végén derül ki, mennyire derűlátó és bizakodó volt a kis sün, aki büszkén viselte a tűpárna bundát, ami neki utolsóként, maradékul jutott. Optimizmusának azonban meg lett a jutalma, hiszen az elnyert bunda egész élete során védelmezni fogja őt minden támadójától.
A gyerekek megértették, milyen fontos dolog az optimizmus, és az, hogy mindig merjünk hinni abban, hogy jól alakulnak a dolgaink, hogy előbb utóbb sikerülhet minden, amit igazán szeretnénk. Később pedig minden óvodás elkészítette a maga aranyos, bizakodó szívű sünikéjét.
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
Hálát sok mindenért adhatunk. Azért, mert süt a Nap és jót játszhatunk, mert van barátunk, mert járhatunk oviba vagy mert anya finomat főzött. A Kölcsey Ferenc óvoda minden kis pillangója lerajzolta, hogy miért hálás. Befőttes üvegbe tettünk, hogy ne felejtsük el, az év minden napja okot adhat a hálára.
A mai napon a Boldogság Óra keretein belül foglalkoztunk a gyerekekkel. A témánk a célok kitűzése és elérése volt. A foglalkozást egy kis tánccal kezdtük a “Jól érzem magam bougie” dalára. Majd relaxációs gyakorlatot végeztünk és elmondtuk a már tanult mondókánkat. Ezt követően egy puzzle segítségével próbáltam rávezetni a gyerekeket a mesénk címére, mely a: Boldogságvár meséje volt. A mesének a tanulsága az volt, hogyha valami célt kitűznek maguk elé, akkor ne adják fel, és valósítsák meg még akkor is , ha akadályokba ütköznek. A foglalkozás zárása képpen pedig arra kértem a gyerekeket, hogy rajzolják le egy olyan céljukat, tervüket, amit majd a nyáron szeretnének megvalósítani vagy esetleg, amit az iskola kezdéssel kapcsolatban szeretnének majd elérni.
Nagyon szép kreatív rajzok készültek.
Közösen meghallgattuk a pingvines mesét. Beszélgettünk a két kis pingvin történetéről, Ottóról és
Leóról. Megbeszéltük, hogy Ottó is szeretné majd úgy gondozni a kicsinyét, mint ahogy őt is gondozták. Néhányan elmondták, hogy most milyen céljaik vannak az óvodában. Készülni az iskolára, részvétel a farsangi mulatságon stb. Utána mindenki hajtogatott egy pingvint magának.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A januári boldogságórákon az újévi fogadalmakról, célkitűzésekről, célok eléréséről beszélgettünk a gyerekekkel. Megállapítottuk, hogy a céljaink eléréséért erőfeszítéseket kell tennünk és hogy nehézségek, kudarcok is érnek bennünket a megvalósítás során, de kitartónak kell lennünk, nem szabad feladnunk az álmainkat, a várható előnyök motiváljanak, mindig higgyünk benne. Arra is kerestük a választ, hogy milyenek a jól meghatározott célok. Mi tesz bennünket boldoggá: ha teljesül egy kívánságunk, vagy ha elérjük a célunkat. Melyik jár fejlődéssel. Az öreg halász és a nagyravágyó felesége c. mesében megfigyelhettük azt, hogyha könnyen teljesülnek a kívánságaink, akkor bizony túlzásokba eshetünk. A gyerekek 3 „aranyhalba” berajzoltak 3 olyan kívánságot, aminek a teljesülését nagyon szeretnék, ha valóban bármit kívánhatnának. Lerajzolták Az én nagy álmom címmel titkos kívánságaikat, álmukat is az előttünk álló évre vonatkozóan. A gyerekek az órák zárásaként egymás céljai közül választottak és elmondták, hogy ők miben tudják támogatni, segíteni az elérését.
Boldogságóránkat az előző időszakban megismert „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” dal eléneklésével kezdtük.
Relaxációnak a „Medve vagyok cammogok” játékot játszottuk el.
A csoportszoba több pontján kislabdákat rejtettem el, azokat kellet megkeresni és a kosárba összegyűjteni. A kislabdával kellett célba dobni a dobozba. Dobás után megbeszéltük, milyen érzés volt beletalálni a dobozba és mit érzett az, akinek nem sikerült beletalálnia. Következő dobásnál mindenkinek ki kellett egy célt gondolni és újra dobni. Megbeszéltük, hogy egy-egy cél elérésére olykor többet kell várnunk, többet kell fáradoznunk, de ha igazán akarjuk elérhetjük. A célbadobóst később az udvaron is folytattuk, igazi hógolyókkal.
Segítettünk a plüssmackónak hazajutni az iskolából. Örömmel énekelték a Mackó, mackó…, az Akkor járja a medve…, Brum, brum, Brúnó…farsangra tanult dalokat. A lufifújós játékot nagy odafigyeléssel játszották. Nagy derültség lett a vége. A gyerekek cammogva bejárták az óvoda folyosóit, majd vidám kiabálással vezettük vissza a mackót anyukájához. Lepihenve meghallgattuk a hónap dalát. „Van nekem egy álmom”.
A gyerekek otthoni feladatként azt kapták, kérdezzék meg szüleiket milyen céljaik voltak kisgyerekként.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Móricz Zsigmond u. Telephely
A hónap témáját a célok kitűzését nem egy foglalkozás alatt dolgoztuk fel, hanem egész hónapban kerestük azokat a lehetőségeket, melyekkel közelebb hozhatjuk a téma megértését a gyerekekkel. Két hetes medve projektbe ültettük be, lépésről lépésre haladtunk. Előre vetítettük a gyerekeknek, hogy a két hét elteltével kiállítást fogunk szervezni az általuk behozott macikból. A szülők is értesültek a programról, így őket is bekapcsoltuk a gyűjtésbe. Célunk volt minél több és érdekesebb macit összegyűjteni. Természetesen a két hét alatt megismerkedhettek a gyerekek az egyes medvefajtákkal, a medvék tulajdonságaival, életével. Barlangot építettek nekik, horgásztak halat, amit meg is etettek velük. Barkácsoltunk medve álarcot, követtünk medve nyomokat. A nyomkövetés célja az elbújt állatok megtalálása volt. Kiscsoportról lévén szó, próbáltuk minél komplexebben feldolgozni a hónap témakörét. Meghallgattuk Bagdi Bella dalát, melyre mozdulatokat találtunk ki, és ezt el is játszottuk. Táncoltattuk a medvéket, mini versenyt is rendeztünk. Ki tudja hamarabb megetetni a maciját. Minden feladatnál buzdítással, pozitív megerősítéssel bíztattuk a gyerekeket, hogy elérjék céljaikat, elvégezzék az egyes feladatokat. Még akkor is, ha esetleg akadályokba ütköztek. Az én nagy álmom feladatot a mi kiscsoportosaink még nem tudták lerajzolni, de beszélgetések során mindenki elmondhatta, hogy mi szeretne lenni felnőtt korában. Megbeszéltük velük, hogy ahhoz sokat kell majd tanulni, és gyakorolni. A kiállítást a régi hagyományokhoz kapcsolódóan február másodikára tervezzük, ahol az óvodánk mind a négy csoportja megtekintheti majd az összegyűjtött macikat. Erre a napra a helyi tv-t is meghívjuk.
A boldogságórát megelőzően már ismerkedtünk azokkal a lehetőségekkel, amelyek közül kiválasztottuk a januári feladatot. A Célefánt neve hallatán mindenki szeme felcsillant, s azt kérték a gyerekek, hogy a ragyogó napsütést, a szinte tavaszias időt kihasználva, az udvaron készíthessék el a rajzot. Fehér és színes krétát használtak. Remekül, igazi csapatmunkában dolgoztak. A feladatokat felosztották egymás között, s rendkívül lelkesen, vidám hangulatban készült el a munka. A rajzuk fölé írtak is. Olyan célokat fogalmaztak meg, amelyek nélkülözhetetlenek a boldog élethez: béke, barátok, egészség, harmónia, siker stb. Igazi boldogság volt ez a boldogságóra!