Ebben a hónapban több figyelmet fordítunk a testmozgásra. Pontosan ezért is örültünk nagyon,hogy egy egész délutánt tölthettünk el különböző sportjátékokkal.
Boldogságóra Alapprogram
Májusi boldogságóránkat a hónap dalával kezdtük. A „Jól érzem magam” című dalt meghallgattuk, illetve mozogtunk rá a dal szövege szerint. Kicsit beszélgettünk arról, hogy miért fontos a mozgás. Ki az, aki rendszeresen mozog, ki az ,aki nem. Ezt követte az „Aktív agy pihentetés” gyermekjóga feladatsor elvégzése. A „Titkos karmester” játék követte a jógagyakorlatot, amely nagyon nagy sikert aratott a gyerekek körében. Ahol igazán sokat mozoghatnak a gyerekek és jókedvvel teszik azt , az a játszótér. Ellátogattunk hát oda, ahol közel egy órát játszottak. Kellemesen elfáradva tértünk vissza az iskolába.
A megbocsátás sokszor nekünk felnőtteknek is nehéz. Sok-sok kavicsot, követ, sőt sziklát cipelünk a lelkünkben és nagyon nehéz megszabadulni tőlük. A gyerekekkel arról beszélgettünk, hogyan kérjenek bocsánatot kis társuktól, ha valamit elkövettek, akár véletlenül is ellenük. Apró dolgok ezek. Véletlenül meglökték a másikat a sorban, ráléptek a másik lábára, kiborult víz rácseppent a társuk ruhájára… Ezek tényleg apróságok. Drámajáték során eljátszottuk ezeket a helyzeteket. A gyerekekkel megállapítottuk, hogy a bocsánatkérés jólesik annak is, aki a hibát elköveti, és jólesik elfogadni a bocsánatkérést és továbblépni, annak is aki ellen elkövették. Megállapítottuk, hogy az udvariasság, ha szívből jön, nemcsak puszta formaság, hanem azt is jelenti, hogy szeretettel fordulunk társaink felé.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Májusban a testmozgásé a főszerep.
2024.05.09-én Tóth János latin táncoktató mozgatta meg tanulóinkat és bemutatót tartott.
2024.05.10-én csatlakoztunk a Fák és Madarak Napja alkalmából megrendezett „Énekelj az erdőben” programhoz. Egy hatalmas sétát tettünk a közeli erdőbe és megcsodáltuk az erdő természetes szépségét, csendjét, nyugalmát, a madarak csivitelését. Közösen énekeltünk.
2024.05.13-17-ig Méhes projekt hetet tartottunk. A témával kapcsolatos feladatokat, játékokat, kézműves foglalkozásokat tartottunk. A hetet mézes kenyér kóstolásával zártuk, majd udvari játékokkal dolgoztuk le a finom falatokat.
2024.05.17-én a Suli-gálán az osztállyal Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek dalra szalagos táncot adtunk elő.
2024.05.24-én Gyermeknap alkalmából sportnapot szerveztünk.
2024.05.29-én csatlakozunk mi is a Kihívás napjához. A parkot futottuk körbe és a parkban táncoltunk.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
2024.05.09-én Tóth János latin táncoktató táncoltatta meg a tanulókat.
Boldogságóra: Április – A megbocsátás gyakorlása téma
• Foglalkozást kezdő relaxáció:
„Fújj-fújj…”
„Dagasztás…”
„Malomkörzés…”
• Foglalkozást kezdő éneklés: Bagdi Bella: HOOPONOPONO
• A téma bevezetése:
„Tavaszi szél” (pdf. 7. oldal)
„Árnyjáték” (pdf. 7-8. oldal)
„Megbocsátás mező” (pdf. 8. oldal)
• A téma feldolgozása:
• Mese: Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat (kézikönyv 175-176. oldal)
• Játék:
„Bocsánat – állat” (pdf. 5. oldal 2. feladat)
„Varázsszőnyeg” (kézikönyv 180.oldal)
„Ho’oponopono – interaktív játék” (kézikönyv 180-181. oldal)
„Varázsszavak” (kézikönyv 182. oldal)
• A téma lezárása:
Tündér színező
Egy igazán jó hangulatú foglalkozáson választották ki a gyerekek képről, hogy melyik figura felel meg a társaiknak. Jellemző mozdulataik, illetve testtartásuk alapján döntötték el, hogy kiket láthatunk a képen. Igazán találó ábrák készültek.