A társas kapcsolatokat feldolgozó órán a már jól ismert bölcsesség-feldolgozó rész után barátság legfőbb jellemzőit vizsgáltuk meg. Illetve arról beszélgettünk, hogy hogyan hat az ember egészségére, ha vannak társas kapcsolatai. Az osztályban nagyon jó a közösség, így a beszélgetés hamar célt ér: az ember mit sem ér, ha nincsenek barátai, vagy kerüli a társas kapcsolatokat. Az óra második felében a „Barátságötöst” készítettük el. Ezekről készítettem a fotókat is.
Boldogságóra Alapprogram
Ezt a foglalkozást is idézetekkel, bölcselkedésekkel kezdtük a célok elérésével kapcsolatos témában. Átbeszéltük őket, majd különböző kérdésekre válaszoltak a gyerekek. Például arra, hogy mitől lennének tökéletesen boldogok, vagy hogy mi az élet értelme. Ezután összeszedtük a céltalan és a céltudatos ember legfőbb tulajdonságait, ahogy mi gondoljuk.
A jövőkép megalkotása kapcsán relaxációs zene közben képzeltek el különböző szituációs helyzeteket, amelyeket együtt beszéltünk át. Mindezt a szabadban.
Ezt az órát a megküzdésről szóló idézetekkel kezdtük.
Átbeszéltük, hogy mi is az a megküzdés. Különböző problémákat vázoltunk, amire a megoldásokat kerestük. Tisztáztuk, hogy az ember leggyakrabban érzelem-központú megküzdési stratégiákat vezet, amik nem biztos, hogy célravezetőek. De akadt probléma-központú megoldás is: az egyik kislány a kérdésre, hogy mit tesz, ha fáj a feje, azt mondta, leteszi a fejét kicsit, vagyis nem egyből a fájdalomcsillapítót veszi be.
Ezután elolvastuk A szamár története című rövid mesét, aminek a tanulságaként a gyerekek azt vonták le, hogy ha van egy probléma, sosem szabad teljesen lemondani a megoldásról, bármennyire is képtelenségnek tűnik az.
Ez a téma az egyik kedvenc témánk. Szerintem minden gyerek szeret mozogni. Szerveztünk egy jó kis vetélkedőt, ahol tréfás feladatokat kellett megoldaniuk: gyümölcs szedést, célba dobást, páros versengést, ügyességi gyakorlatokat. A végén az erőt adó pózokat is kipróbáltuk szoborjáték keretében. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, kérdezték, mikor lesz még ilyen nap?
Ebben a hónapban játszóházba is utaztunk, ahol tényleg változatos mozgásformákat lehetett kipróbálni. A mindenki nagyon élvezte a kirándulást, alaposan elfáradtunk felnőttek, gyerekek egyaránt.
Közlekedési napunk is volt, kimentünk a közeli parkba futóbiciklikkel. A láthatósági mellényekben vonulás mindig nagy sikert arat a faluban, mindenkinek nagyon tetszik a sárgába öltöztetett sok apróság. A közlekedés szabályait is gyakoroltuk és ügyességi feladatokat is kellett végezni.
Végül az elsősökkel együtt sportnapon vettünk részt. Először is a találkozást élveztük volt óvodásainkkal, aztán mókás bemelegítést, a sorverseny feladatait, majd a kötélhúzást is.
Egy jó kis táncos délelőttel zártuk a mozgás hónapját, a végén föltettük a következő lépcsőfokra a testmozgás jelét és láttuk, hogy még egy utolsó lépcsőfok van hátra ahhoz, hogy feljussunk a boldog várba.
A tanulók először kiszínezték, melyik boldog blob lennének egy meccsen, majd kimentünk és a kétféle (ütős és fejelős) mugli kviddicset kipróbálták. Nagyon örültek a mozgásnak és a szabad levegőnek.
A tanulók először kiszínezték, melyik boldog blob lennének egy meccsen, majd kimentünk és a kétféle (ütős és fejelős) mugli kviddicset kipróbálták. Nagyon örültek a mozgásnak és a szabad levegőnek.
Május 22-e az európai elhízás elleni nap. Ennek keretében a 7. o. plakátot készített a „Felelősek vagyunk fogyasztásunkért” mottó jegyében. Igyekeztek bemutatni az egészséges és a kövér embert, illetve az ehető vadnövényeket. Közben megbeszéltük, melyiket és milyen formában fogyasztanák (például a csipkebogyót lekvár vagy tea formájában szívesen, de a csalántea vagy a pitypangsaláta már nem tűnt olyan vonzónak).
Szeretettel készítette el az osztály minden tagja a kesztyűt. A teremben kiállítást készítettünk az alkotásokból.