Az apró örömök élvezete a kis dolgokban rejlik, együtt fedezzük fel hogy milyen boldogság együtt időt tölteni, közösen egymást segítve játszani.
Boldogságóra Alapprogram
Örökös Ökoiskolaként különös hangsúlyt fektetünk iskolánkban a környezettudatos nevelésre. Ennek tükrében boldogságóránk mottója a fenntartható boldogság – ökológiai fenntarthatóság lett, hiszen ezek egymást erősítő fogalmak. A fenntartható életmód elősegíti a környezet megőrzését és javítja az emberek jólétét, miközben hozzájárul a közösségek erősítéséhez és az egyéni boldogság fenntartásához. Boldogságóránk első lépéseként egy alkalmazás segítségével minden tanuló kiszámolta a saját ökológiai lábnyomát. A nem túl bíztató eredmények láttán közösen összegyűjtöttük azokat a dolgokat/tevékenységeket amelyekkel mi magunk hozzájárulhatunk a mindennapi életünk során ökológiai lábnyomunk csökkentéséhez és ezáltal saját boldogságunkhoz. Ezeket a feliratokat színespapírból kivágott lábnyomokra helyeztük, majd az összeset két nagyobb lábnyomra, jelképezve ezzel a lábnyom csökkentésének jelentőségét. Alkotásunkat osztálytermünkben ki is helyeztük, hogy ezen – a Földünk védelmét szolgáló – tevékenységek mindig szem előtt legyenek!
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A hónap témája a mozgás volt. A tanulási képességek fejlesztéséhez elengedhetetlen a mozgás, ugyanis az idegrendszer fejlesztésének alapja a motoros fejlesztés. A mozgás pedig örömforrás, játék is lehet. Az óvodások már egészen apró korban megszeretik a mozgást. Jó lenne elérni, hogy később, serdülőként sem mondanának le róla. Idén ismét csatlakoztunk a „Kihívás napja „eseménysorozathoz, amikor a gyermekeknek különböző mozgásos tevékenységeket végeztek. Közös bemelegítéssel kezdtük a napot, és felelevenítettük a „gyermekkorunk” mozgásos játékait. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, minden tevékenységet kipróbáltak.

A márciusi boldogságórát összekapcsoltuk a Víz Világnapjával. Elsétáltunk a Holt –Tiszához, ahol a gyerekek a meséken, történeteken, és játékos tevékenységeken keresztül ismerhették meg a vizeink, és a környék élővilágát. Láttunk halakat, vadkacsákat, hattyúkat, teknősöket, és még horgászhattunk is. Kalandos napunk volt, a gyerekek jól bírták a kilométereket. Fontosnak tartottam, hogy felhívjam a gyerekek figyelmét arra, hogy óvjuk környezetünket, az állatokat, a növényeket és a vizet.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Februári témánk a megküzdés volt, beszélgettünk arról, hogy milyen nehéz, ha egy probléma, vagy akadály kerül elénk. A gyerekek elfogadják, hogy ezek is a mindennapjaink része, de ezzel a témával segíthetünk nekik ezekkel szembenézni, és sikeresen megküzdeni. a türelmetlen nyulacska mese után, mi is kisállatokká váltunk, és a mozgásukat utánozva, eljátszottuk a félős nyuszit, a házából kibújó csigát, a settenkedő rókát, a haragos kutyust.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Óvodás korban gyermekeknél a megbocsátás elég nehéz. Egyre inkább törekszenek saját akaratuk érvényesítésére, amit sokszor a többi gyermek nem tolerál. Ezek konfliktusokhoz vezetnek, melyek feloldása nagyon fontos. Ebben az életszakaszban meg kell tanulniuk, a „varázsszavakat” használni. Csoportunkban is mindennaposak a konfliktusok. Arra törekszünk, hogy a gyermekek próbálják meg önállóan megbeszélni, megoldani az egymás közötti konfliktusokat, mely néha sikerül. Morgós medve és a szorgalmas méhecske mesét dolgoztuk fel, és megbeszéltük a gyerekekkel a mese tanulságát.