Egy teljes napot tölthettek a gyerekek mozgással, egyéni és csapat sportokkal.
Igazi élmény-cunami volt számukra, hisz ilyen eseményen ők még csupán először vehettek részt, de bizonyára nem utoljára.
Iskolánk sportos iskola. Mindig is nagy szerepe volt a mozgásnak, a mozgás kultúra kialakításának az életünkben ennek jegyében zajlik ez a nap nálunk. Volt foci, kosár, röplabda és méta. Dekázó és labda pattogtató verseny ill. célbadobás is. A gyerekek izgatottan várták és még izgatottabban meséltek az eseményről!
Boldogságóra Alapprogram
A májusi hónap boldogságórájának témája az egészséges életmód, amelynek elengedhetetlen része a fizikai aktivitás. A hónap folyamán sokat beszélgettünk a gyerekekkel a rendszeres testmozgásról. Tudatosítottuk, hogy a mozgásnak milyen fontos szerepe van a mindennapi életünkben, és hogyan járul hozzá testi-lelki egészségünkhöz.
Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen a megbeszélteket csodálatos környezetben, az erdei iskolában, a friss, oxigéndús természetben gyakorolhattuk. Sokat túráztunk, hegyet másztunk, fociztunk, asztaliteniszeztünk. Megtanultunk krikettet játszani, a szabályok begyakorlása után szinte abba sem akartuk hagyni. A lovagláson kívül megtanultunk gondoskodni a lovakról, megetettük és lecsutakoltuk őket. Nagyon sokat tartózkodtunk a szabadban a friss levegőn.
Csodálatos hetet töltöttünk el együtt az erdei iskolába a negyedikesekkel és rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza.
A mozgás hónapjában valóban megmozgattuk kollégistáinkat fizikailag és szellemileg is. Különféle, vidámságot hozó sportversenyeken állták a sarat, illetve ők és a szurkolók is sportkvízt is megoldattak.
Ezen az órán a gyerekekkel az egészséges életmód és testmozgás fontosságáról beszélgettünk. Milyen pozitív hatása van egészségünkre, ha rendszeres testmozgást építünk be életünkbe? Összegyűjtöttünk ezek közül néhány fontosabbat, amelyeket tartalmazó kártyákat elhelyeztük a táblára. Rövid, de annál szórakoztatóbb random tornával folytattuk, amely után mindannyian meggyőződtünk arról, hogy mozgás után valóban sokkal frissebben érezzük magunkat. Következő feladatként a gyerekeknek hang alapján kellett felismerniük különböző sportágakat, majd néhány híres magyar sportolót is meg kellett nevezniük képek alapján.
Az egészségünk megőrzése érdekében fontos szerepet kap életünkben a testmozgás mellett a helyes táplálkozás is. ,,Ne csak egyél, hanem táplálkozz!” Szervezetünknek energiára van szüksége, ezért nagyon oda kell figyelnünk az ételeink összetételére és persze a mennyiségére is. Miután megbeszéltük, hogy mi is az a kiegyensúlyozott étrend, rajzos feladatként a gyerekek okostányért töltöttek meg egészséges ételekkel.
Társas kapcsolataink születésünktől alakulnak. Ahogy növünk, egyre tudatosabban alakítjuk. Az iskolai élet barátságokat hoz, de nem mindig a barátunkkal kerülünk egy csapatba. Megtanulunk együttműködni, előtérbe kerülni és/vagy háttérben maradni, megbocsátani, elfogadni…erősödünk társas kapcsolatainkban minden páros, csoportos feladattal, közösen az egész osztállyal és közösen a szülőkkel.
Az életünket meghatározzák erősségeink és gyengeségeink. Önmagunk megismerésével azonban átvehetjük az irányítást. Saját akadályaink leküzdése elősegíti céljaink elérését. Az iskolában versenyhelyzetekkel is erősíthetjük önmagunkat, az egészséges versengés, melyben a gyermek örömét leli , szórakozás közben felvértez és segíti a konfortzóna és önmagunk határainak a tágítását.
A Breki csoportosaim számára nem okoz nehézséget a mozgás, szívesen mozognak a mindennapokban, a tornateremben, az udvaron, az uszodában. Van lehetőségük ovi- kosárra járni, népitáncolni, aerobikozni.
A Kihívás napján természetesen részt vettünk, az egész ovi lelkesen mozgott a gyógytestnevelő kolléganőnk irányításával. Annyira nagy sikere volt, hogy megbeszéltük, hogy hetente egyszer tartunk egy ilyen közös, zenés, vidám átmozgató napot, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek örömére is.
A madarak- fák napjához kapcsolódva szintén végeztünk tematikus mozgást a tornateremben, a futó játék eszköze gumilapból és pomponból készített hernyó volt, amit a „kismadarak” felcsipegettek a végén. A nagymozgások mellett a finommotorikus mozgásokat sem hanyagoltuk el, nagyon jó téma volt ehhez is a madáretető játék, amiben a fészekben levő kismadarat csipesszel felcsípett zsenília drót kukaccal etették meg a gyerekek.
Az ajánlóból a szív gyümölcsöt mi falatkának készítettük el, szeretettel. A hónap témája különösen népszerű volt mindenki számára.
Beszélgetőkör: Testmozgás, egészséges táplálkozás, egészséges életmód.
Mesére hívó mondóka.
Mese: A nyughatatlan méhecske
Vizuális tevékenység: méhecskék a kaptárban, virágon…
Mozgás: virágporgyűjtés- babzsákkal- sorverseny
A méz jótékony hatása. A mozgás fontossága a mindennapokban- beszélgetés.
Mozgás zenére szabadon: Bagdi Bella: Jól érzem magam.
Befejezés: Mi tetszett ma a legjobban?
Borsod Abaúj Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gönci Tagintézménye
„Aki mozogni vágyik, és van olyan szerencsés, hogy képes is rá, akkor rajta! Ennyi az egész.”
(Bella Macki)
Borsod Abaúj Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gönci Tagintézménye
„Amikor körülötted minden összeomlik, szilárdnak kell maradni, akár a világítótoronynak, amely viharban is jelzi az utat.” (Raphael Montes)
Ennek a témának a feldolgozása sok olyan történetet idézett fel a gyerekekben melyek nem kellemes élmény volt számukra.Elmesélték mit éreztek közben,ezeket az érzéseket szinekkel érzékeltették egy emberalak rajzon.
A bugyelláris és a pipa mese kapcsán is elmondták véleményüket, gondolataikat.
A foglalkozást énekléssel zártuk .