Májusi témánk több területen is kapcsolódott a csoport havi projektterveihez. Mivel a mozgás az óvodás gyermekek számára kiemelten fontos, a heti mozgásfejlesztéseink és a naponta szervezett mindennapos testnevelés beépült az óvodai életünkbe. A hónapban szerveztük meg az „Egészséges gyermeknapok a Mesevárban” elnevezésű rendezvényünket, melynek keretében zenés torna szervezésével, udvari, mozgásos feladatokkal, egészséges táplálékokkal készültünk a gyerekeknek. A mozgásos játékok során versenyezhettek a futóbiciklikkel, kincset kerestek a fűben (Kinder figurák),labdajátékokkal ismerkedtek a műfüves focipályánkon, célba dobhattak kislabdával a zsámolyokba. Valljuk, hogy az egészséges életmód kialakítása fizikai és mentális egészség egyensúlyát jelenti, melyre folyamatosan figyelmet kell fordítani. A csoportszobában sokszor játszottunk tükörjátékot, melynél az egyszerűbb mozgásformákat követték a bonyolultabbak. Játékaink: Lufi a magasban, Tűz-Víz-Repülő
Boldogságóra Alapprogram
„Az igaz barát, a kezedet fogja, de a szívedet simogatja.
Gabriel García Márquez
Az óvodapedagógus neve: Csorbáné Bálint Judit
Csoport: vegyes csoport (4-5-6 évesek)
Tevékenységi forma: Boldogságóra-mikrocsoportos
A tevékenység időpontja: 2023. november 10.
A tevékenység tartalma/témája: Társas kapcsolatok ápolása
A tevékenység feldolgozása
A fejlesztő tevékenység felépítése, a foglalkozás menete
Szervezési feladatok
Fehér lapból kivágott emberfigurák, színes ceruzák, piros karton, ragasztó, munkalapok a Barátság virág elkészítéséhez
Motiváció
bekapcsolom a zenét (Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek)
Relaxáció
„Puha meleg, felengedek, meleg vagyok, elolvadok”
együtt a „Kitárom a világom, mint egy virág, kinyílok..”
A gyakorlat védettségi érzést aktivizál, együtt a szabad nyitás gyakorlatával pozitív érzéseket kelt a gyermekekben
Mese bemutatása
Süni irigy lesz
Bevezetés
Süni egyedül nézeget egy gyönyörű képeskönyvet, arra sétálnak barátai, Maci és Nyuszi
Maci szépen kéri, hogy megnézhesse a könyvet
Bonyodalom
Süni nem mutatja meg a könyvét Macinak, mert félti, hogy elszakad
A cselekmény kibontakozása
Maci és Nyuszi otthagyják Sünit és elmennek labdázni
Kis idő múlva Süni már nem nézi a meséskönyvet, hanem társait figyeli, ahogy boldogan játszanak. Nyuszi észreveszi ezt és javasolja Macinak, hogy vegyék be a játékba Sünit is.
Tetőpont
Maci először nem akarja visszafogadni Sünit, de Nyuszi rábeszélésére és barátságuk fontosságára tekintettel mégis elhívja Sünit is labdázni.
Megoldás
Süni szégyenkezve kér bocsánatot, amiért irigy volt a barátaival. Felajánlja, hogy bármikor kölcsönadja az új könyvet, Boldogan labdáznak újra együtt.
A téma feldolgozása
Kikről szól a történet? Hogyan viselkedtek a szereplők? Ki volt az aki csúnyán viselkedett? Mit játszott Maci és nyuszi? Min vesztek össze a barátok? Hogyan kötöttek újra békét? Melyik szereplő tetszett neked a legjobban? Miért? Ti is kerültetek már hasonló helyzetbe játék közben? Hogyan oldottátok meg a problémát?
Kíváncsi vagyok, itt a csoportunkban ki a barátotok? Fogjátok meg a kezét!
Barátságlánc készítése
Az eszközök kiosztása után (papír-emberkék, amit ki kell színezniük és a jelüket a hasára rajzolni) a feladat elvégzése, az emberkék összekapcsolása, felragasztása közösen, nagy, szív alakú kartonra, felhelyezése a csoportszoba falára
A tevékenység lezárása
„Mindenkinek van barátja” fonaljáték közösen, óvónő indítja a játékot: Azt szeretem benned, hogy… továbbadom a gombolyagot, pókháló készül belőle a játék végére.
A fejlesztés módszerei, munkaformák, alkalmazott eszközök, megjegyzések
A papírból kivágott emberkék előkészítését együtt végeztük, a nagyobbak önállóan vágták ki a megrajzolt formát.
A zenét már ismerik a gyerekek, szokássá vált, hogy erre a dalra a szőnyegen gyülekeznek, kényelmes távolságot tartva egymástól.
A relaxáció elvégzése olyan lelkiállapotot idéz elő, amelyben a szorongás automatikusan kioldódik, felszabadulnak a cselekvési lehetőségek. A közös munkához optimális atmoszférát, kedvet, lendületet teremt.
Alkalmazott módszerek
motiválás, bemutatás, irodalmi élményszerzés, beszélgetés, magyarázat, következtetések levonása, etikai érzék fejlesztése, értékelés, dicséret, buzdítás
A mesét síkbábokkal mutatom be, melyek szereplőinek bőrébe könnyebben helyezkednek bele a gyerekek
A mese meghallgatása figyelmet , beszédfegyelmet kíván, melyet a történet végéig fenntartanak a gyerekek, a szereplők viselkedése , a történet átélése a 3 szereplő szemszögéből nagyon érdekes számukra. Ezeket a gondolatokat, véleményüket a mese végén figyelmesen meghallgatjuk (a kommunikációnak kölcsönösnek kell lennie, türelmesen kivárják, amíg a másik gyerek befejezi a mondandóját).
A mese hallgatása közben fejlődik beleérző képességük, problémamegoldásuk, bővül szókincsük.
A feldolgozás során fontosnak tartom, hogy –akár az eredeti történettől eltérve-eljátszhassunk a gondolattal (Mi lett volna, ha.. , Hogyan lehetne befejezni a történetet másképp?) Ebben az esetben fejlődik fantáziájuk, képzeletük, előtérbe kerülhet a kreativitás is.
Igény esetén el is dramatizáljuk a mesét, melyben a gyerekek valóban eljátszhatják a szereplőket. (mozgás, jellemző mozdulatok, párbeszédek megjelenítése, a csoport bevonása interaktív módon.
A lánc elkészítéséhez segítséget nyújtok ahol szükséges, (differenciált feladatadás)A kisebbeknek előre elkészített jelek állnak rendelkezésre. A felragasztáshoz a nagyok segítségét kérem, akik a szívre helyezik az emberkéket.
A játék megerősíti a gyermekekben a Jóság, Hasznosság érzését, a csapathoz tartozás pozitív hatását. Figyelek arra, hogy senki ne maradjon ki a játékból, mindenkire sor kerüljön a pozitív jelzők felsorolása közben. Valószínűleg több alkalommal is kérik ezt a játékot.
Ez a témakör nagyon közel áll az óvodás korú gyermek érzelem vezérelt világához, melyet sokszor hívtam segítségül a hónap folyamán. A november, utolsó őszi hónapként a lelassulást, az elmélyülést is kiváltja a társadalomból, gyermekeinknek is hasonló lelkiállapot elérését támogató közeget próbálunk biztosítani (a testi és a mentális szükségletek kielégítésével, az egyensúly megteremtésével és megtartásával együtt).
A téma feldolgozása során figyelembe vettem a csoport kor szerinti összetételét, a gyermekek érzelmi intelligenciájának szintjét, a szociális érettségüket. Összecsengett számunkra a téma a nevelési terv szerinti feladatainkkal,(szociometria készítése, peremhelyzetben lévő gyermekek segítése, bekapcsolása a közösségbe) Beszélgetőkörök során adhattak hangot véleményüknek, oszthatták meg gondolataikat a többiekkel. témafeldolgozásunk gerincét képezte a tanmese, melyben a barátok közt konfliktus támad és egyikük kénytelen a viselkedése miatt kimaradni a közös játékból. (Süni irigy lesz). A foglalkozás lezárásaként barátságlánc készült a csoportban, melyet a faliújságra tettünk és a tanév során változtattunk, bővítettünk.
Ez a téma elsőre nehezen érthetőnek tűnt a gyermekeink számára, később a mindennapok részévé vált egy-egy adódó probléma megoldásánál. A kisgyermek életében az első társ, aki segít leküzdeni az akadályokat és megfelelni a kihívásoknak az édesanya. Ő az, aki az első lépteket vigyázza, az első szavakat tanítja, igyekszik a kudarcoktól megóvni gyermekét. Ez a védelem egészen a gyermek közösségbe kerüléséig tart, akkortól viszont a konfliktusoknál, nehézségeknél nem mindig van külső segítség és a kisgyermek ebben a formában szocializálódik. A tanulás lépései nem mindig könnyűek, sokszor maradnak vissza sérelmek, indulatok, rossz érzések. Ezek megéléséhez, feldolgozásához nyújt segítséget ez a témakör. Ismét a drámajátékokat hívtuk legtöbbször segítségül a megértéshez, az érzések átéléséhez, az indulatok kezeléséhez. A „Hajótörés” játékot többször is eljátszottuk a gyerekekkel, nagyon szerették, megértették a lényegét (egymásra figyelés, csak együtt nyerhet a csoport, ha valaki leesik a tutajról, mindenki a vízbe borul). Kialakítottuk a „Nyugalom-sarkot” ahová szívesen vonulnak el megpihenni, gondolkodni, álmodtunk mindenben segítő szuperhősökről, építettünk közösen kuckókat a „külső viharok” ellen.
A csoport mindennapjaiban fontos szerepe volt és van ennek a témának. A közösség működésében előfordulnak konfliktusok, a közös játéktevékenység során adódnak nézeteltérések, szükség van a kompromisszumkészségre. Mivel a gyermekeink ennek elsajátításában különböző szinten állnak, előfordul veszekedés és hangos szóváltás. A szerzett sérelmeket igyekszünk megbeszélni, feloldani, a játszótársakat kibékíteni egymással. Ebben lett hasznos segítőnk a „Ho’oponopono” interaktív játék, melyet sokszor játszottunk velük. A négy varázsszó („sajnálom”, „bocsáss meg”, ”köszönöm”, ”szeretlek”) segítségével minden hibánk kijavítható, mindig van esély az újrakezdésre. Beszélgetéseink során arra fókuszáltam, hogy kiderüljön, hogy a gyerekek kitől szeretnének bocsánatot kérni és kinek szeretnének megbocsátani. Ez általában rövid beszélgetés után kiderült és a „hibákat kijavítottuk”, együtt nevettünk az átélt bonyodalmakon. A témához ajánlott bábjáték is segített a megértésben, először egyedül meséltem el a süni történetét kis barátaival, aztán a gyereke kis szerepet vállaltak az előadásban. Könnyen rájöttek a cselekményből, hogy miben hibázott Simi és kiket bántott meg. A bonyodalom feloldásaként a barátai megbocsájtottak neki, ő pedig megígérte, hogy többé nem viselkedik így. Játékaink: A lógó orrúak városa, Örömölelés
A fenntartható boldogság legtalálóbb ábrázolása és a gyerekek számára is érthető formája az a kerék, amelyen mind a kilenc eddigi témánk szerepel. ezzel jelképezzük a fontosságukat és az általuk megteremtett egyensúlyt. Elkészítettük a fenntarthatóság fáját, melyre minden gyermek jele felkerült aszerint, hogy melyik terület az ő erőssége (az ágakra kerültek a gyerekekkel megbeszélt helyre a jelek, melyek a hónapok során változtak, cserélődtek ). nagyon szerették a Szeretetfolyosó játékot, melynek keretében az átbújó gyermek társaitól jó tulajdonságait hallhatta. A tizedik téma feldolgozása során bővültek ismereteik az eddigiekről.
Januári témakörünk a célok kitűzése és elérése volt, melyhez nagy lelkesedéssel és lendülettel fogtunk hozzá. Sokat beszélgettünk a gyerekekkel a családdal eltöltött boldog napokról, a közös élményekről. Az ünnep elmúltával a jövőben megvalósítandó céljainkról, vágyainkról is szó esett. Szinte mindenki tudott maga elé új célokat, feladatokat kitűzni, ezek eléréséhez motivációt kaptak egymástól, a csoporttól. A beszélgetések során az egyéni célok megfogalmazása mellett helyet kaptak a csoport közösen elérendő céljai, kívánságai is. A témához kapcsolt mese (Boldogvár meséje) feldolgozása segítette a ráhangolódást, a megértést. A történetet több alkalommal is meghallgatták a gyerekek, megbeszéltük a cselekményt, a szereplők tulajdonságait, cselekedeteiket, a mese tanulságait. Egy-egy szituációban, a napok folyamán is előkerült a bátorító mondóka, amit János ismételgetett, amikor akadályok tornyosultak elé („Fújj, fújj erősen! S minden ami bánt, meglátod azonnal már nem akadály! Fújj, fújj!”)A történet arra inspirálta a gyerekeket, hogy merjenek nagy célokat kitűzni és ne féljenek az akadályoktól, a kudarctól. Próbáljanak legjobb tudásuk szerint haladni az álmaik megvalósítása felé és minden apró sikernek tudjanak örülni. A csoport közösen kitűzött céljaiért pedig mindenkinek együtt kell tenni, ki kell venni a részüket az ahhoz vezető út nehézségeiből is. Vizuális technikák bevonásával, szituációs és drámajátékokkal segítettem őket a közös gondolkodásban és összetartásban. Elkészült a mi boldogvárunk, ami egyben a mi ovinkat is jelképezte (Mesevár), ezt Boldogságvár puzzleként nagy örömmel rakták ki a Nyuszi csoportos gyerekek.
A decemberben feldolgozott téma szervesen illeszkedett a tervezett projektjeinkhez (jeles napok, adventi készülődés). A gyerekek mindennapjaiba beépült a tudatos jócselekedetre koncentrálás, egyre többször önállóan felfedezték a lehetőségét annak, hogy valakinek segíthessenek, örömet szerezzenek. Megrendeztük hagyományos karácsonyi vásárunkat, szerveztünk ruha-és játékbörzét, a kazincbarcikai karitatív szervezeteknek segítve csokoládét, játékokat gyűjtöttünk a rászoruló családoknak (a szülők bevonásával valódi segítséget nyújtottunk és jót cselekedtünk. A napok múlásával erősödött a tenni akarás, a másik gyerekre való odafigyelés. Sokat játszottunk a témában, drámajátékokat találtunk ki, apró ajándékokat készítettek egymásnak a gyerekek. Jeles és születésnapokat ünnepeltünk együtt rajzokat ajándékozva (Mikulás, Luca nap, adventi gyertyagyújtások, betlehemezés, karácsony-ünnep) A csoport sok, régen áhított játékot kapott karácsonyra, melyet testvériesen megosztottak egymással és örömmel tevékenykedtek együtt. Az emberi kapcsolatok mélyültek, szorosabbá váltak, a közösség együtt élte át a várakozás és a beteljesülés örömét, megosztottuk egymással a boldogságot. A jó cselekedetekre megpróbáltunk nagyobb fókuszt irányítani, ennek eszközei voltak a manójátékok, a „gyógyító szívek”, a szituációs játékok.
OPTIMIZMUS GYAKORLÁSA
(az erősségközpontú oktatási program feladataival, módszereivel, eszközeivel kiegészítve)
Az óvodapedagógus neve: Csorbáné Bálint Judit
Csoport: vegyes csoport (4-5-6 évesek)
Tevékenységi forma: Boldogságóra-mikrocsoportos
A tevékenység időpontja: 2024 április 10.
A tevékenység tartalma/témája: Optimizmus gyakorlása, személyes erősségekkel ismerkedés, pozitív szemléletmód bevezetése
A tevékenység feldolgozása
A fejlesztő tevékenység felépítése, a foglalkozás menete
Szervezési feladatok
Szomorú Szilárd és Boldog Blanka elkészítése a gyerekekkel közösen
Motiváció
Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalának meghallgatása, melyre a gyerekek gyülekeznek a szőnyegen
I. RÁHANGOLÓDÁS RELAXÁCIÓ FÉSZEK: „PUHA MELEG, FELENGEDEK, MELEG VAGYOK ELOLVADOK” A gyerekek előrehajolnak kis mértékben és átölelik a testüket… A pedagógus mondja: képzeld el, hogy mint egy fészek, olyan meleg az ölelő karodon belül a tested… Óvd meg ezt a meleget, hajolj előre, érezd, ahogy ez a jó kis meleg átsugározza egész testedet… Ha jégből volnál, elolvadnál… Most éld át a jó kis meleget a karodban, öledben, mellkasodban… Közben gondolj a mondókára és mondd magadban: „Puha meleg, felengedek, meleg vagyok elolvadok” (A gyakorlat védettségi érzést aktivizál, ezért párja a szabad nyitás gyakorlata.) Folytasd a nyitással…
Relaxáció
„Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok..” c. gyakorlat elvégzése
„Nyújtózz fel, érd el az eget, légy sudár és nyújtsd meg magad. .engedd le a karod és mint az ingaóra, engedd lengeni a két karodat.. inga-inga lendül jobbra-balra.. (nyújtás és oldás)
SZABAD NYITÁS: „KITÁROM A VILÁGOM, MINT EGY VIRÁG KINYÍLOK…” Ezt a gyakorlatot a „fészekhez” kapcsoljuk. Hagyjuk, hogy a gyermek átélje a nyitottság szabadságát, ezt el is mondjuk: Érezd, ahogy kinyílsz, mint egy bimbóból a virág, mint egy tulipán vagy mint egy felfedező, aki távcsövével észrevette, hogy soha nem látott tájakra jutott, ő a felfedező… Nyílj ki, ahogyan az erősségkertünkben is hamarosan kinyílnak az erősségvirágok!
Téma bevezetése
Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékának eljátszása
A csoport két részre osztva, egymással szemben állnak egyes sorban, egyik sor szomorú (Szilárd barátai), másik vidám (Blanka barátai)
Feladat :
Blanka barátai nevettessék meg Szilárd barátait! (ha sikerül, szerepcsere)
„Erősségek kertje” animációs kisfilm megtekintése közösen (mind a 24 erősség megvan mindenkiben!)
A mese bevezetése
„Kerekerdő kalandra hív téged.
hallgasd, mit súgnak a tündérek,
hipp-hopp tárd ki szíved kapuját,
mesevilág ajtaja előtted is nyitva áll.
Tikk-takk ketyeg a kis óra,
ezt üzeni neked boldog Dóra:
Gyere velem, vigyáz ránk a napsugár,
Kerekerdőn a boldogság megtalál!
Kedves gyerekek! Utazzatok velem egy mezőre, ahol mindenki elhiszi magáról, hogy jó valamiben. Az optimista mező vár ránk. Tegyük fel varázsszemüvegünket!
A mese bemutatása
Tódi törpe varázsszemüvege
Bevezetés
Tódi életének bemutatása, az örökölt szemüveg, amivel mindig észrevehetők a szép és jó dolgok
Bonyodalom
Tódi találkozik a kis sünnel, aki nagyon szomorú.
A cselekmény kibontakozása
Rábeszéli, hogy vegye fel a szemüveget és tanulja meg a varázsmondókát.
„Van nekem egy szemüvegem, ha felteszem azt.
Szebbé válik minden benne, amit megmutat.
Szép az ősz, szép a tél, Kerekerdő vígan él
Szép a tavasz, szép a nyár, oly gyönyörű a világ!
Varázslatot látok én a szemüveg üvegén,
s ha leveszem?
ezután?
boldog lesz a szívem már.
A kis süni kipróbálja és működik a varázslat.
Tetőpont
Tódi nekiadja az optimista szemüveget, hiszen neki már nincs rá szüksége és örül, hogy segíthet.
Megoldás
A többi erdei állat is felpróbálja a szemüveget és megtanulják közösen a mondókát. Kerekerdő lesz a legvidámabb, összetartó erdő a kerek világon.
A kisebbeknek felkínálom a mozgásos „Szebben látó mondókát”:
Hipp-hopp, hopp
Itt vagyok! Varázslatot mutatok.
Felteszem
szemüvegem!
Ide-oda billentem a fejem.
Szemüvegben messze nézek.
Meglátom a csodaszépet!
Hipp-hopp, hopp
Itt vagyok! varázslatot mutatok.
A téma feldolgozása
Voltatok már szomorúak? Miért? ki segített nektek megnyugodni? Mit láttok szépnek a világban? Milyen lehet a varázsszemüvegben látható világ? Mi az, amit másképp szeretnétek? Min változtatnátok ha megtehetnétek? Mit látott a süni a szemüvegben?
Lenne kedvetek ilyen szemüveget készíteni? Fogjunk hozzá!
Eszközök az asztalokon előkészítve, különböző készültségi fázisokban
1.A szemüvegek vágása, díszítése, színezése, ragasztása közösen
Ha készen van, kipróbálásuk (mondókával, később anélkül)
2.Erősségkert készítése A2-es méretben (közös munka)
A 24 erősség bemutatása,
Mindannyiunkban ott vannak ezek az erősségek, de ahogyan foglalkozunk velük, megismerjük őket, öntözgetjük, tápláljuk az erősségeink virágait, úgy fognak növekedni bennünk. Ezt a növekedést az év folyamán a virágfejek nagyságával tudjuk kifejezni. Ebből látjuk majd, hogy mely erősségekkel mennyit foglalkoztunk az év során. Ha valamely erőséggel foglalkozunk, vágjuk ki a megfelelő virág eggyel nagyobb méretű fejecskéjét, és ragasszuk rá a korábbi kisebb virágfejre. Ha még többet foglalkozunk egy erősséggel, akkor ismét egy nagyobb virágfejet ragaszthatunk rá, így folyamatosan láthatjuk a haladást, növekedést az erősségek világában.
A tevékenység lezárása
„Varázstükör a kezed” játék (jó tulajdonságok, pozitív dolgok megláttatása a gyerekekkel ezen a játékon keresztül)
Szemléletváltó társasjáték
Szupererő kártyajáték A fejlesztés módszerei, alkalmazott munkaformák, módszerek, megjegyzések
A tevékenység szervezése mikrocsoportos formában történik, a nyugodt légkör elengedhetetlen az ellazult, nyitott állapot létrejöttéhez, amit a relaxációs gyakorlatok eredményeznek
A relaxációs gyakorlatok végzése során a gyermek észrevétlenül sajátítja el a légzési, ritmusbéli, mozgási hangzásokkal kiegészített ellazítási és testi feszültségcsökkentő módokat, melyek a későbbiekben is segítségére lehetnek.
A játék jó lehetőséget biztosít arra, hogy a gyerekek kifejezhessék érzelmeiket, csökkenhet belső feszültségük. Kedvez a társas kapcsolatoknak, erősíti a gyermekekben a közösséghez tartozás érzését. A szerepcsere során mindkét érzelem kimutatására lehetőséget kapnak, tapasztalatokat szereznek.
A mese előadása közben nem használok eszközt, a cselekmény és környezet elképzelését a fantáziájukra bízva. Segítségül hívom a hanglejtést, a mimikát. a metakommunikáció eszközeit.
Alkalmazott módszerek:
motiválás, bemutatás, irodalmi élményszerzés, magyarázat, szemléltetés, beszélgetés, értékelés, differenciálás
Erősségvirágok:
-bölcsesség és tudás
-bátorság
-emberség
-igazságosság
-mértékletesség
-transzcendencia
A mese hallgatása stresszoldó, feszültségcsökkentő hatású, segíti a képzelet szárnyalását, a kreatív gondolkodást, fokozza a beszédkedvet.
A befogadás közben fejlődik problémamegoldó gondolkodásuk, beleérző képességük, emlékezetük. Az új, ismeretlen kifejezések bővítik szókincsüket.
A frappáns, rövid varázsmondóka közelebb hozza a gyermekekhez a mese szereplőit, szimpátiát ébreszt és együtt gondolkodásra sarkal. A megoldás megnyugvást teremt számukra, hogy a dolgok jól alakultak, az erdő lakói boldogságban élhetnek.
A kisebbek esetében felkínálom a rövid, mozgásos mondókát (amihez a nagyok is szívesen csatlakozni fognak)
A téma feldolgozása beszélgetőkör formában történik. A passzívabb gyermekek esetében próbálom őket bevonni, de tiszteletben tartom, elfogadom őket. Az aktívabb gyerekek bátorságát dicsérettel jutalmazom.
A kérdésekre adott válaszok jelzik, hogy a gyerekek megértették-e a mese mondanivalóját, azonosulni tudtak-e a szereplőkkel (melyikkel), hogyan képzelik a kerekerdőben folyó életet ezek után.
Differenciált feladatadással segítem az alkotókedv fennmaradását, a sikerélmény megtapasztalását
A játék jó lehetőséget biztosít a pesszimistább szemléletű gyermekek megváltoztatására, a szomorúság ellensúlyozására, a minket körülvevő világ szépségének, jóságának megláttatására.
Reflexió:
A foglalkozás során a gyermekek figyelme, érdeklődése a tevékenység végéig kitartott, aktívan részt vettek a játékokban. Az OPTIMIZMUS témaköre kibővítve a pozitív pszichológia alapjaival, az erősségek felismertetésével nagyon fontos területe a boldogságóráknak, hiszen a pozitív gondolkodás elengedhetetlen a boldogság eléréséhez, a boldog életszemlélet megtartásához. Az óvodás gyermekek körében az elfogadás, a család szeretete, a társak pozitív, gondoskodó attitűdje, a csapathoz tartozás érzésének megélése mind-mind elősegítik az önbecsülés, az önbizalom, a pozitív életszemlélet kialakulását, tudatosítva a személyes erősségeket, kibontakoztatva a szunnyadó képességeiket. Ebben segíthet sokat az óvoda és a csoportba járó gyerekek összetartása, elfogadása, dicsérő szavai. Nagyon pozitívnak tartom, hogy a jelen körülmények közt rendelkezésünkre áll egy olyan módszertani segédanyag, amivel bátran dolgozhatunk az óvodai nevelés keretein belül is, amely tudásanyag az évek során folyamatosan bővül, tudományos mérések támasztják alá. A tankönyv alapján és az EKOP továbbképzésen tanultak szerint próbáltam egy ovisok számára élvezetes, izgalmas tevékenységszervezés anyagát összeállítani, figyelembe véve az egyéni fejlettségi szintet, a tárgyi feltételeket és a program kiemelt területeit. Idő hiányában a játékokat nem bővítettem saját ötlettel, de még erre is sort kerítek, mivel nagyon jó kezdeményezésnek tartom a mentális egészségre való odafigyelés kidolgozott programját, feltétlenül szükségesnek látom az alkalmazását minden korosztály esetében. A kollégák közt tapasztalt fásultság és negatívizmus mindenképp változást sürget a pedagógus-társadalmon belül, mert a közeljövőben nem látok ennek megváltoztatására más lehetőséget. Az óvodapedagógusok közössége alapvetően lelkes és optimista, melynek a jövőben sem szabad megváltoznia. Az óvodás korosztály elsősorban utánzással tanul, tehát az óvónéni személyisége, pozitív életszemlélete, hite a gyermeki jóságban, mind-mind követendő példa a gyermekek szemében. Az ilyen értékrendet, szemléletet kapott gyermek ezt azattitűdöt viszi tovább élete során és így válhat BOLDOG felnőtté.
Ez a téma nagyon közel állt gyermekeinkhez, bár a rohanó mindennapokban nem mindig fókuszáltunk az apró örömökre, amik folyamatosan körül vesznek bennünket. Számomra ez a terület összekapcsolódott az optimizmussal, a környezetünkben meglévő jó dolgok észrevételével is. A gyermekek számára elsősorban az érzékszerveiken keresztül közelítettük meg ezt a területet, érzékelő játékokon keresztül. Az első lépcső az apró örömök élvezete felé azok észrevételére való képesség megszerzése, elsajátítása. Ezt elsősorban beszélgetéssel, játékokkal segítettem, „örömleltárt” készítettünk közösen, képeket nézegettünk a szép emlékekről. Az érzékszervek által szerzett jó érzések (látás-színes világ, hallás-kellemes zene, madárcsicsergés, ízlelés-finom falatok, szaglás-virágillat, tapintás-puha plüssállat) mind-mind együtt alkotják az apró örömeink nagy részét, melyekről igyekeztünk tapasztalatokat szerezni a gyerekekkel. A „Mi jót látok?” játékot is többször játszottuk együtt és egyre több dolgot fedeztek fel a közvetlen környezetükben, amiknek örülni lehet.
A foglalkozást a szőnyegen ülve kezdtük. Körbe küldtük a szeretetteljes simogatást, baráti ölelést. Képek segítségével felidéztük, hogy mit tudtunk meg idén a boldogórákon. A pillangó ölelés után, egy akadálypályán kellett átjutniuk, ahol segítették, bátorították egymást. A boldogságvárhoz érve felrakták az emlékképeket. Mindenkit bevártunk a boldogság szigeten.