A testmozgás fontosságáról beszélgettünk a gyerekekkel bevezetésképpen és meghallgattuk Bagdi Bella: Jól érzem magam boogiet és követve az instrukciókat, a tanteremben kellő motivációt gyűjtve a gyerekekkel igen jó hangulatban kezdtük meg az órát.
A testmozgás- egészséges életmód jegyében zöldségeket és gyümölcsöket válogattunk a segítségként kapott mellékletből, illetve a munkafüzet feladatai közül többet is elkészítettünk, sporteszközöket válogattunk és az óra végén mindenki kiválasztotta melyik cica lenne a munkafüzet nagy „cicafáján”.
Az óra zárásaként, a Jól érzem magam boogiet újra meghallgattuk Bagdi Bellától és nagyon jót táncoltunk.
Boldogságóra Alapprogram
Május 29-én 8:35-kor kezdődött a bemelegítő programmunk az első és másodikos évfolyamunknak. Két órán át volt lehetőség diákjainknak magukat csoportokra osztva különböző feladatokban, gyakorlatokban megmérettetniük.
10:15-kor kezdődött a közös futás koreográfiával a harmadik és a negyedik évfolyammal együtt az összetartás jegyében a Magic in the air c. dal hallatán az iskola udvarán.
Majd átadtuk az állomásokat a 3. és 4. osztályos tanulóinknak.
A bugyelláris, a pipa meg a süveg luxemburgi népmese kapcsán megismerkedtünk Bálint sorsával, akit a sors hol fel hol le dobált. A kedvező hullámhegyeket és kedvezőtlen hullámvölgyeket elemeztük. Bálint jóakarója példáján keresztül megvizsgáltuk saját jóakaróinkat és hogy mi kiknek vagyunk, lehetünk segítői. Ezt követően módszereket gyűjtöttünk egy indulathőmérő segítségével indulataink, érzelmeink kezelésére.
A februári boldogságóra témája a megküzdés. Nagycsoportosainkkal már sokat tudtunk beszélgetni a megküzdés boldogságfokozó állapotairól. Volt olyan gyermek, aki először azt mondta, hogy nem szeret küzdeni, de a tevékenység végére ő is rájött, hogy megéri a küzdelem a boldogságunk eléréséhez. A témát a „Jégvilág ” héthez kapcsoltuk, melyet nagyon szeretnek a gyermekek. A mese támájának feldolgozásában a témán és a történeten keresztül nagyon sok érzelem is megjelenik. Marék Veronika Hűsítő meséjében a kispingvin megpróbáltatásain keresztül beszéltünk arról, hogy ahhoz, hogy boldogok lehessünk, egy két akadályt le kell küzdjünk. A mese hallgatása után a veszélyre figyelmeztetést, az ijedtséget, a megpróbáltatás közbeni gondolkodást, a kiútkeresés érzését próbáltuk érezékeltetni. A gyermekek nagyon jól ki tudták fejezni a különböző érzelmeket, amelyek a megküzdés gyakorlásához tartoznak.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
„Totyog a liba, nagy a galiba” mozgásalapú relaxációs gyakorlattal kezdtük a foglalkozást, mely nagyon vidám hangulatú lett, a gyermekek sokat kacagtak. Ezt követően mindenki választhatott újságot, melyeket lapozgattak és válogathattak a képek közül, beszélgettünk a képekről, egy-egy történet is eszükbe jutott róluk. Egy előre kivágott nagy szívecskére ragasztották fel a kiválasztott képeket. Sokan szeretnének megtanulni biciklizni, sok zöldséget fogyasztani, hogy egészségesek maradjanak, otthon segíteni a szülőknek. A faültetés egy közös célunk volt az óvoda udvarán. Megbeszéltük, hogy mit kell tenni egy-egy cél eléréséhez és azt is hogy nem lehet mindig egyszerű az oda vezető út de kitartónak kell maradni.
A pozitív érzelmek tesznek minket boldoggá. Az ezekhez való visszanyúlás segíthet minket a fentartható boldogság eléréséhez. Legyen az élet bármilyen. A kis, apró dolgok is örömet okoz. Segít minket a mindennnapokban. A pozitív dolgok meglátása szokásunká válhat, és ezáltal elérhetző a fentatartható boldogság.
A testmozgás életünk mindennapi részét képezi. Személyes példamutatással igyekszünk a gyerekek figyelmét felhívni a mozgás fontosságára, hisz csökkenti a stresszt és boldogsághormont is termel. Nem csak testi változást hoz, de ezáltal elégedettséggel is tölt el, nem is beszélve a „megcsináltam!” érzésről.
A Boldogóra program testmozgással kapcsolatos óráján a gyerekekkel hosszan beszélgettünk a mozgásról. Átbeszéltük a mozgásformákat, hogy kinek-kinek mi a kedvence. A szokásos idézetekkel folytattuk az órát, átbeszéltük, hogy kinek mi jut eszébe az egyes gondolatokról.
Ezután mindannyian elvégeztük az egészséges életmód-tesztet, és értékeltük is magunknak.
A tanév utolsó hónapjában a fenntartható boldogsággal foglalkoztunk a 9.A. tanulóival. Az óra elején – már szokássá épülve – megbeszéltük, hogy mit is jelenthet a fenntartható boldogság, mennyi idő szükséges, hogy valami beépüljön a szokásaink közé, szükség van e a társas támogatáshoz. Átbeszéltük az eddigi témaköröket, hogy kinek, mi tetszett a legjobban, és melyik témakört volt a legkönnyebb beépíteniük. Ebben egyhangú eredmény született, mert legkönnyebben beépíthető témakör az apró örömök, míg a legnehezebben beépíthető a megbocsátás lett.
A feladatok közül a plakátkészítést választottuk, amihez lelkesen álltak hozzá. A feladat elvégzése során megbeszéltük az átélt fázisokat, és a tanulók is észrevettek a témák között egy kisebb hullámzást. A tanév végére elfáradtak ugyan, de a tanultak szépen lassan elkezdtek beépülni a mindennapi életükbe.
Fenntartható boldogság
16 fő van jelen
3 családot alakítottunk: apuka-anyuka-gyerekek-nagyszülők
szituáció: este vacsorához készül a család, apuka késve érkezik, anyuka készíti az ételt, a gyerekek terítenek;
apuka kedvesen köszönti a családot, majd elmondja: aznap mitől boldog
mindenki beszámol arról, mit jelent számára a család, a családi boldogság.