A hónapunk céljának, azt tűztük ki, hogy összegezzük egész év folyamán tanult értékeket.
Ennek apropójából egy alkotást készítettünk, aminek a központjába a szívünk állt, amibe beköltözött a 10 hónap témája.
Ezt szimbolikusan, úgy jelenítettük meg, hogy a szívhez vezető út végén bőröndökön volt a téma.
A gyerekek papíron megtervezték az egyedi bőröndüket, majd kinyírták és felragasztották a lapra.
A csoportomnak zárásként átadtam a Hála okleveleket, majd jutalmul játszottam nekik a nyelvdobomon.
Köszönjük a sok támogatást a csoportom és az én nevemben, hálásak vagyunk ennek a remek programnak. Így tartható fenn a boldogság, hogy így támogatják őket.
Boldog nyarat kívánok mindenkinek!
Boldogságóra Alapprogram
Tanórán átbeszéltük a téli szünetben történteket, majd azt mit is szimbolizál egy új év kezdete. megkértem őket, hogy rajzolják le mi az álmuk a jövőre nézve úgy, hogy azt csak ők tudják “megfejteni”!
Mi lehet az az egy dolog, ami segíthet abban, hogy a titkos kívánság valóra váljon?
A rajzok bonyolultak lettek.
Tanórán a karácsonyi hangulatot előkészítve könnyű volt a tanulókkal elképzeltetni, hogy gondoljanak azokra is akiknek valamiért nehéz időszakon kell keresztül menniük, vagy mostanában nehéz sora
van. Eredetileg képeslapot szerettünk volna készíteni, de a tanulók itt is kreatívak voltak.
Azt mondták, hogy a kapcsolat rendelő adhatna ki „recepeteket” is.
Így, a tanulók kapcsolati doktoronként egymásnak karácsonyi lelki támogató recepteket írtak és átadták egymásnak.
A TANAK 10. osztály tanulói megismerkedtek a kapcsolat klinika játékkal, a játék lehetőségeivel, amit ők áttervezhettek. Elképzelték, hogy a tantermükben nyílik egy kapcsolat klinika, a terem előtt pedig egy váróterem.
Ez az ő ötletük volt. Megbeszélték, hogy minden szerdán a 2. és a 3. szünetben rendel a kapcsolati klinika. Aki, ilyenkor a váróterem kihelyezett padjára ül, azt az osztály kijelölt kapcsolati doktor párosa meghallgatja és ellátja tanácsokkal.
A következő tanórán átbeszéltük a tapasztalataikat.
Mi a fenntartható boldogság hónapjában egy külföldi iskola (Thurzó Lajos Általános Iskola – Zenta, Szerbia – akik egyébként szintén részt vesznek a boldogságóra programban) egyik osztályával vettünk részt interaktív, közösségépítő, mozgásos programokon, melynek célja egymás megismerése és a szociális kompetenciáink fejlesztése volt – nagyon jól sikerült.
A május hónap a testmozgás hónapja a boldogiskolában, mi egy iskolai sportnapot szerveztünk erre a napra. Közös futás – boldogság – kreatívfutás, röplabda, foci, pingpong versenyek, illetve just dance és egyéb akadálypályák voltak a rendezvényen.
A megbocsátás fontosságát átbeszéltük és meglátogattunk egy tempolomot, melynek kapcsán felmerült, hogy megbocsátani mindig tudni kell és nagyon fontos erény.
Apró örömök hónapja alkalmából egy másik osztállyal vettünk részt egy közös vetélkedőn, melynek a végén közösen pizzáztunk. Megbeszéltük, hogy nem a versengés a fontos, hanem hogy jól érezzük magunkat és hogy mindenki boldog legyen.
A megküzdési stratégiák hónapjában egy relaxációs gyakorlatot csináltunk, az okostankönyvben ajánlott szöveg alapján, amelyet felolvastam a diákoknak, ők pedig próbáltak kikapcsolódni, relaxálni, átszellemülni. A végén megbeszéltük, hogy nem lehet mindig ezerrel pörögni, fontos néha megnyugodni és kitisztítani a fejünket. Meglepetésre volt pár diák, akik jelezték, hogy szoktak relaxációs/meditációs gyakorlatokat csinálni otthon.
A célkitűzések hónapja alkalmából arról beszélgettünk, hogy miért fontos a célokért tudatosan tenni minden nap és ezt gyakorlatba is ültettük. Sokan profi sportolók szeretnének lenni az osztályból, így megbeszéltük, hogy a diákok megpróbálnak külön edzéstervet összeállítani maguknak, amely alapján fejlődhetnek saját sportágaikban.