Az ölelés önmagától még nem lesz hasznos, kellemes, nem fejti ki jótékony hatásait. Abban, hogy ez megtörténjen, a résztvevők játsszák az igazán fontos szerepet: a köztük lévő őszinteség, valamint az érintéssel kapcsolatos pozitív emlékek a fő mozgatói az átkarolás minőségének.
Boldogságóra Alapprogram
Ha a segítő elfogadó attitűddel állunk a másik emberhez, ezzel elősegíthető a másik ember önmegvalósítása.Már évek óta figyelünk egymásra.
A tàrsas kapcsolatok àpolàsa hónapjàban a baràt-sàl témàt domorítottuk ki a gyerekekkel.
A gyermekek többsége gondolkodás nélkül tudott a mellette àlló tàrsàról valamilyen kedves, pozitív gondolatot mondani.
November hónapban a társas kapcsolatok ápolása témakör feldolgozása során a gyerekek által leginkább kedvelt gyakorlat a barát-szalag, sziámi-szobrok elnevezésű feladatok voltak. A barát-szalagot többször is eljátszottuk, ügyelve rá, hogy mindig más gyerekek kerüljenek egymás mellé.
November hónapban készítettünk barátságfüzért, és beszélgettünk arról, hogy milyen magányosak lennénk a barátaink és a családunk nélkül?
Az erősség program keretein belül pedig érezlemeket gyűjtöttünk újságokból. Megbeszéltük melyik arckifejezéshez milyen érzelem társulhat? A szívárvány ernyő alá pedig bebújtak azok a gyerekekre, akikre jellemző volt egy adott dolog. Rájüttönk, hogy sok mindenben lehetünk egyformák, de bizony különbözőek is, és pont ez a szép az emberekben.
Erősítettük a csapatmunkát is, ahol a takarós feladqat nem bizonyult könnyűnek, de közös erővel kis lépésekben sikerült egy irányba haladnunk. Majd a csoportunk Hápi kacsáját adtuk kézről kézre.
Elkészítettük az optimista szemüveget, melyet minden gyerek a saját kedve szerint színezett ki. Az optimista sétát az ovoda falain belül tettük meg a papírszemüvegekben, majd a kinntartózkodás alatt oda képzeltük a szemüveget. A hónap folyamán igyekeztünk a jó dolgokra koncentrálni, ha valami létszólag rossz dolog történt velünk, próbáltuk megkeresni az adott helyzetben mégis mi lehet a jó? A gyerekek a szemüveget haza vitték és előszeretettel adták rá családtagjaikra is.
A Boldogságóra Program 3. témaköre a társas kapcsolatok. Ezt a témát jártuk körbe a Tanak 1-2. osztályával, különös tekintettel a barátságra.
Az óra eleji relaxáló gyakorlat után megismerkedtünk Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalával, ami nagyon tetszett a gyerekeknek.
Majd Bezzeg Andrea: Tavaszi ébresztő című versét olvastam fel és a vers feldolgozást szolgáló kérdésekere úgy kellet válaszolni a gyerekeknek, hogy be volt csukva a szemük. Ez nagyon nehéz feladatnak bizonyult, de is bátorítást követően mindenkinek sikerült.
Ezután a barátságról beszéltünk és a munkafüzetben kiszíneztük a jóbarátokra jellemző képeket, majd mindenki kiszínezett egy barátságról készült rajzot is és végül barátság-ujjlenyomatokat is készítettünk.
Az órát énekléssel zártuk.
Társak és barátok.
A novemberi boldogságórán a társas kapcsolatokkal,barátságokkal való témakörben tevékenykedett a csoport. Mint minden boldogságóra, most is relaxációs-mozgásos gyakorlatokkal kezdődött. Aztán kicsi halakká változtak a gyerekek és halrajként egy jelre indulva a raj együtt mozgott egy-egy irányba. A bevezetés után egymás kezét megfova a csoport egymást köszöntötte, ahogy minden alkalommal:- Örülök,hogy itt vagy! Kezdődhet egy jó nap.
Köszöntelek téged,cselekedjünk szépet!
Bagdi Bella: ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek c. dalára énekeltünk és közös élmennyel teli perceket éltünk meg.A dal után minden gyerkőc izgatottan kérdezte meg a mellette ülő társát:- Kis barátom hogy vagy? A játékkört követően Bogyó és babóca; A Barátság c. meséjét és A kívánságok kútjának tika c. mesét nézték meg a gyerekek. A beszélgetőkörben a mese témájából kiindulva az igaz barátságról , egymáshoz való viszonyokról beszélgettünk. Hogyan lehetet volna megoldani, hogy a két jó barát ne vesszen össze?
Az önként jelentkező gyerekek eljátszhatták a mese jeleneteit.
A közös-társas együttműködést a körbe-körbe karikába játék során a gyerekek sikeresen teljesítették az adott feladatot. Zárásként Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie c. dalára táncolt mindenki. Végül elkészítettük a mi barátság láncát, amely szimbolízálja a csoport összetartozását. Ezeken a játékokon és rajtunk keresztül jutnak a gyerekek olyan ismeretekhez, tapasztalatokhoz, melyekkel sikeresebbek lesznek a társa kapcsolataikban is.
A gyerekek elkészítették a színes kis emberalakokat, amelyeken saját magukat ábrázolták. Az elkészítés sorrendjében a táblán összekapcsoltam a kis emberkéket. Amikor elkészült a teljes füzér, elemezték, hogy ki mellett találták magukat, milyen a kapcsolatuk a papírból kivágott társukkal a valós életben. Nagyon jól szórakoztunk. Megbeszéltük, hogy mi köti össze őket, mi köt össze minket, embereket.
November hónap boldogovi témája a társas kapcsolatok volt. A Maci csoportban a boldogórát egy relaxációs gyakorlattal: az „együtthangzással” kezdtük, ahol a hangomba bekapcsolódva a gyerekek először halkan, majd egyre hangosabban „hümmögtek” velem. Nagyon tetszett nekik ez a játék, alig bírták abbahagyni. Már ennél a résznél megbeszéltük, milyen jó érzés együtt „hangzani”, „egy húron pendülni” közösen. Ezután a „Nyuszi pajtás hogy vagy?” kérdést körbeadtuk a szőnyegen ülve és mindenki megelégedetten válaszolt: jól vagyok. Jó érzés, ha valaki gondol ránk, érdeklődik utánunk. Ezt követte V.Szutyejev: Okoska botocska c. meséje, amit egy udvarról felszedett kis botocskával a kezemben mondtam el a gyerekeknek, és közben interaktívan kimentettem valakit a mocsárból, felemeltem a madárkát a fészekbe, a domboldalon a bottal húzva az egyik gyereket értem fel a domb tetejére…stb. Az ovisok lelkesen és megértve a lényegét hallgatták a mesét. A végén levontuk a tanulságot: a barátok mindig segítenek az élet akadályainak leküzdésében. Aztán egy barátságfára színes madarakat vágtak ki ollóval a gyerekek és mindenki ráragaszthatta madárkáját valamelyik ágra, a barátok természetesen egymás mellé. Közben Zalatnay S.: Mindig kell egy barát c. dalát hallgattuk, és jó volt hallanom, hogy már menet közben is éneklik néhányan a refrént…
Tanulságos volt a Maci csoportban lennem, itt látható a nagycsoportosok körében, hogy megvannak az állandó barátok, ovistársak, akik talán évekig jó pajtik maradnak azután is, hogy kijárták az óvodát, vagy akár tovább. A gyerekeknek feltettem még egy otthoni feladatot: kérdezzék meg szüleiket, van-e állandó, régi jó barátjuk, és meséljenek nekik róla.