2024. szeptember 21-én is megünnepeltük a Hála Világnapját. A gyerekek több órán keresztül tervezték és készültek az ünnepi megemlékezésre. Évtizedes hagyománya van a Boldogságóra programnak az iskolában. A gyerekek jól ismerik a Hála szerepét a mindennapi életünkben. Minden apró örömnek és pillanatnak tudnak örülni. Az alkotások sokszínűsége hűen tükrözte az érzelmekben gazdag gyerekek lelkivilágát. Kreatív, szorgalmas munkáikat dicséri a kiállításon részt vett tanulók munkái /2. a , 2.c, 3.b, 4. b osztályok/.
A kiállítást az aulában nagy érdeklődés kísérte. Csodálkozással olvasták és értelmezték a kifejező idézetet: ” A hála kulcsa az öröm. Az ajtó a szívünk.”/Melody Beattie/
Az írónő varázslatos szavaival kívánunk Boldog és Sikeres tanévet Mindenkinek!
Boldogságóra Alapprogram
A foglalkozást „Jó hírem van …” közléssel kezdtük. Majd meghallgattuk Bagdi Bella: Jó hírem van dalát. Ami a gyerekeknek nagyon tetszett. Majd körbeszélgetéssel folytattuk az órát, amikor is elmondták, hogy ki fontos nekik. A többieknek ki kellett találniuk kiről is van szó, kiről beszél a beszélő. Ezek után elolvastam nekik A róka és a farkas a lakodalomban című mesét és beszélgettünk a barátságról. Utána színeztek a gyerekek, a munkafüzetben található oldalt, ami ehhez a témához kapcsolódik. Közben Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek dalát hallgattuk és énekeltük. A színezés végén kicsi koreográfiát is tanultunk a dalhoz, ami nagyon tetszett a gyerekeknek.
A foglalkozást „Jó hírem van …” közléssel kezdtük. Majd meghallgattuk Bagdi Bella: Jó hírem van dalát. Ami a gyerekeknek nagyon tetszett. Majd körbeszélgetéssel folytattuk az órát, amikor is elmondták, hogy ki fontos nekik. A többieknek ki kellett találniuk kiről is van szó, kiről beszél a beszélő. Ezek után elolvastam nekik A róka és a farkas a lakodalomban című mesét és beszélgettünk a barátságról. Utána színeztek a gyerekek, a munkafüzetben található oldalt, ami ehhez a témához kapcsolódik. Közben Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek dalát hallgattuk és énekeltük. A színezés végén kicsi koreográfiát is tanultunk a dalhoz, ami nagyon tetszett a gyerekeknek.
A negyedik boldogságóránk témája a boldogító jó cselekedetek gyakorlása volt. Az év elejétől nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermekek tiszteljék és szeressék egymást, segítség azokat, akik bajba jutottak, vagy rászorulnak. A heti téma feldolgozásánál megbeszéltük, hogy mi ezen tulajdonság pozitív erélyei pl.: ha másokon segítünk rajtunk is segíteni fognak, jó példát mutatnak a kicsiknek, örömet szerezni másoknak örömmel tölti fel a lelkünket. Ezeknek a gyakorlati megvalósulása formálja a gyermekek gondolkodásmódjukat, a társadalomhoz, a közösséghez való viszonyukat. Összegyűjtöttük a gyermekek jó cselekedeteiket és összegeztük, hogy mivel gyarapodott a saját képességünk pl.: (önbizalom, önértékelés). Meghallgattuk a ,,Mesék a karácsonyi csillagokról” című interaktív mesét, amit nagy figyelemmel hallgattak, majd megpróbálták felidézni és eljátszani a történetet. Úgy gondolom, hogy a gyermekeknek sikerült megérteni és átérezni a történet mondani valóját. A mese eljátszása után ajándék csillagokat készítettek, amelyeket a szívükhöz közel állóknak ajándékozták. A gyermekekkel megtanultuk a ,,Szeretet mondókát”, amelyet minden ajándékozásnál felidézünk. A kötetlen beszélgetés keretében beszéltünk a spiritualitás fogalmáról és egy spontán relaxációt szerveztem, amely segít a gyermekeknek a nehezebb dolgok feldolgozását. Ez az program nagyon tetszett a gyermekeknek és kérték, hogy a jövőben is ismételjük meg, lehetőségeimhez mérten arra fogok törekedni, hogy minél több olyan gyakorlatot, módszert, feladatot próbáljunk ki, amellyel a gyermekeket még boldogabbá tehetem.
Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Újrónafői Tagóvodája
A Boldogságóra témája:
A foglalkozás címe: Együtt lenni jó
Ajánlott életkor: 4-7 éves
Osztály / Csoport: Pillangó csoport (vegyes csoport)
Tantárgy / Ismeretkör: Boldogságóra
Tantárgyi / Foglalkozási átjárhatóság: verselés-mesélés; mozgás; ének, zene, énekes játék, gyermektánc; rajzolás, festés, mintázás;
Felhasznált források (tankönyv, munkafüzet, feladat- és szöveggyűjtemény, digitális tananyag, online források, szakirodalom stb.):
Bagdi Bella, Prof. Dr. Bagdy Emőke; Tabajdi Éva: Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek; Bagdi Bella, Bezzeg Andrea: Boldogságóra készségfejlesztő, kifestő és színező munkafüzet
Motiváció:
„Kis barátom, hogy vagy?” játékot, majd egy baráti kézfogást
Foglalkozást kezdő relaxáció: Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatai
„Körbe-körbe, karikába” (Kézikönyv 36. old. 2. gyakorlat)
„Villámlazítás” – (Kézikönyv 39. old. 24. gyakorlat)
A foglalkozást kezdő éneklés: Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek – közös éneklés, tánc
www.boldogsagora.hu/gyerekdalok-3-6
Módszerek: motiváció, bemutatás, cselekedtetés, egyéni segítségnyújtás, dicséret
Munkaforma: frontális
CD lemez és lejátszó
15 A téma bevezetése:
Kézfogó formák körben állva megfogják egymás kezét a gyerekek! Azután anélkül, hogy elengednétek egymás kezét, alkotnak magukból:
• tojás formát
• mackósajt formát (háromszög)
• virágot
• hegyet
• csigát
• falevelet stb.
Azután beszélgetünk róla: Mi volt könnyű a feladatban? Mi volt benne nehéz? Mi volt élvezetes? Mi volt kellemetlen? Hogy tudtál megoldani egy nehéz feladatot? Ki segített benne? Módszerek: magyarázat, bemutatás, gyakoroltatás, differenciált segítségnyújtás, dicséret
Munkaforma. frontális munka,
15 A téma feldolgozása: „Kerekerdő kalandra hív téged” versikével és Boldog Dórával meséhez készülődünk.
Mese: Ferenczei Éva: Süni irigy lesz
A foglalkozás lezárása: „Építsünk együtt!” Az egy asztalnál ülő minden csoporttag együtt építsen egy kis házat ugyanannyi LEGO darabkából.
• Hála mondóka gyakorlása
• Hálakavics – Három hála a barátodért, barátodnak
A foglalkozást záró éneklés: Bagdi Bella: Mutasd meg a világnak c. meghallgatása és mutogatása www.boldogsagora.hu/gyerekdalok-3-6
A téma továbbadása: Családfa elkészítése vagy közös mesenézés a barátságról otthon Módszerek: magyarázat, bemutatás, gyakoroltatás, differenciált segítségnyújtás, dicséret
Munkaforma. frontális munka, kiscsoportos munka Boldog Dóra báb, csengettyű
CD lemez és lejátszó
Boldogságóra weboldal segédanyag: https://boldogsagora.hu/faliujsag/
A Boldogságóra Program 3. témaköre a társas kapcsolatok. Ezt a témát jártuk körbe a gyerekekkel, különös tekintettel a barátságra. A relaxáló gyakorlat után megismerkedtünk Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalával, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Ezután a barátságról beszéltünk majd mindenki rajzolt, majd kiszínezett egy szivecskét és odaadta a barátjának. A foglalkozást énekléssel zártuk.
Társas kapcsolatok ápolása
Szervezés: körben ülve a szőnyegen és az asztalnál
A faglalkozást kezdö motiváció:
Verselés: Örülök, hogy itt vagy,
Kezdődhet egy jó nap.
Járjon lábunk egyszerre,
Gyere te (Lacika) a helyemre.
Az én barátom.. „ kis barátom hogy vagy?“..miért a barátom? Megnevezte a barátját, minden gyerek mondott a barátjáról egy jó tulajdonságot és olyat, amikor huncut szokott lenni.
Megbeszéljük, hogy mit fogunk készíteni a nap folyamán és hogy miért fontosak a barátok a mindennapjainkban.
Leültünk az asztalhoz és ujjgyakorlattal kezdtük a feladatot:
Ujjaimat tornáztatom….
Az iskolaköteles gyerekeknek kiosztottam a barátság szirmot, amelyet kiszíneztek saját elképzelésük szerint. Ha elkészültek, a barátság sziromra ráírták a barátaik nevét. Közben figyelem a helyes testtartást a munkájuk során és a helyes ceruzafogást.
A középső és kis csoport szívet fog kiszínezni.
A beszélgetőkörben minden gyermek körbe adta egymásnak a szívecskéket és a barátságsziromról felsorolták a barátaik nevét, miközben kívántak valami jót és kedveset a barátaiknak. Örömmel beszéltek és figyeltek a másikra, fantáziájuk határtalan. Jó volt őket hallgatni.
A foglalkozást követöen meghallgattuk Bagdy Bella: Ha boldog vagy, mutas meg mindenkinek c. dalát. Aztán pedig elmeséltük a Barátságról mesélek nektek c. kedves történetet.
A mese után megbeszéltük a mese tartalmát és történését.
Ezt követöen a gyerekek eljátszották ujjbábok segítségével a boldog Blanka és szomorú Szilárd szituációs játékot, amelyben Blanka boldog volt, Szilárd pedig szomorú.
Megbeszéltük : Ti hogyan vigasztalnátok meg a másikat, az egymás közötti viták megoldásáról, mit tennétek társatokért hasonló helyzetben, hogyan békülünk ki, a megbocsátás milyen érzéssel töltötte el őket.
A foglalkozás végén közös táncoltunk a csoportszobában BagdyBella: Jól érzem magam c. dalára.
A gyerekekkel közösen megbeszéltük milyen társas kapcsolatokról lehet szó. Erről közösen készítettünk egy plakátot, majd megbeszéltük, hogy melyik kapcsolatban mi a fontos, mire kell figyelni. A beszélgetés során kiderült, hogy számukra nagyon fontos a baráti kapcsolat, ezért a plakát aljára készítettünk egy barátság-láncot.
Az órán megbeszéltük az optimizmus és a pesszimizmus szó jelentését. Majd felvázoltam egy-egy szituációt és el kellett mesélniük, hogyan gondolkodik egy optimista ember és egy pesszimista ember az adott szituációban. Megbeszéltük, hogy melyik a jobb. Ezután mindenki elmesélt egy optimista gondolatot, ami az életéhez kapcsolódik (karácsonyi ajándék, foglalkozás, 20 év múlva az élete), amit a végén le kellett rajzolniuk.
Az órán közösen feldolgoztuk a témakörhöz tartozó tanmesét, majd körbeülve megbeszéltük, hogy mit jelent a hála, mikor érezhetünk hálát, milyen érzések kapcsolódnak hozzá. Majd mindenki egyesével elmondta, hogy ő miért hálás a legjobban. Ezután elkészítettünk egy hálafát. A fa leveleibe beleírtuk, hogy mikor érezhetünk hálát, a fa köré pedig azokat az érzéseket írtuk, amit akkor érzünk, mikor hálásak vagyunk.