3/a-3/b
apró örömök szigete
Boldogságóra Alapprogram
Törteli Szent István Király Általános Iskola
4/a-4/b
hol érzem amikor öröm ér
A gyerekekkel összeszdtük, mik azok, amik segítenek nekik megnyugodni, ha mérgesek, szomorúak vagy idegesek.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Havi foglalkozásunk bevezetéseként a héten megismerkedtek a gyerekek Bezzeg Andrea: Aranykulcs című meséjével. Megkérdeztük a gyerekeket hogy ha lenne nekik is egy Aranykulcs a birtokukban, ők mit csinálnának vele.
Beszélgettünk arról, hogy néha nehéz feladatokat kell megoldanunk, hogy célba érhessünk, hogy megvalósíthassuk elképzeléseinket, hogy ügyesen teljesíthessünk.
A megküzdéshez kapcsolódóan megtartottuk hagyományos Farsangi mulatságunkat is, ahol csapatokban versenyezve különböző ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek, hogy ők lehessenek a feladatokban az elsők. A versenyt minden gyermek nagyon élvezte, jókat nevettünk, és vidám csatakiáltásokkal motiváltuk a csapatokat.
Lezárásként közösen táncoltunk, mozogtunk Bagdi Bella: Ellazulni, jaj, de jó című dalára, hiszen a sok izgalmas feladat teljesítése után valóban jól esett az ellazulás.
A diákokkal megbeszéltük mit jelent a cél kifejezés, milyen célok vannak, miket tudunk kitűzni magunknak. Hajtogattunk papírból hajót, beleírtuk a céljaikat és megversenyeztettük őket. Ezzel értelmeztük a „cél” szó kétfajta jelentését.
Bagdy Bella- Jobb veled a világ- című zenére hangolódtunk és kifejezetten a tavasz szépségeire fókuszáltunk. Szerencsére az időjárás is mellettünk állt. Elkészítettünk „Boldog Dórát”, megbeszéltük, hogy mire van szüksége, hogy jól érezze magát. (szem, száj, orr, fülek). Az érzékszervekkel párosítottuk az örömöket. Díszítettük virágokkal, pillangókkal, készítettünk neki frizurát is.
Sétára mentünk, hogy az ébredő természetet megfigyeljük. Kértük őket, hogy szóljanak, ha látnak számukra csodaszép dolgokat. pl. rügyező fákat, előbújó virágok stb.
Elmagyaráztam nekik, hogy apró örömöt mindennap lehet találni. Csak észre kell venni, hiszen ott van a szemünk előtt! Ez volt a fókuszban márciusi boldogságóránkon. A gyerekek hamar megértették azt, hogyan okoznak örömöt és boldogságot az apró örömök, és mik azok az apró örömök, amiknek örülhetünk akár egy kevésbé jó napon is. Mert minden nap nem lehet jó, de minden napban van valami jó! A téma bevezetése után az érzékszervekről beszélgettünk, rajzoltak is a gyerekek minden érzékszervhez valamit, amik boldogságot okoznak nekik. Játszottunk a feltétel nélküli önszeretethez kapcsolódó játékot, mindenki megfogalmazta, mit szeret önmagában. Elolvastam Az Öröm forrása c. mesét is, melyet feldolgoztunk a hozzá tartozó kérdésekkel és eljátszották a mese főszereplőjét is. Kerestünk a mesében érzékszerveket és a hozzájuk tartozó örömöket is. A kincsesláda játékot többször is játszottuk, megtanulták a hozzá kapcsolódó mondókát is. A játék végén pedig mindenki belenézhetett a kincsesládába, mi is van benne, majd a benne lévő kincsből egyet mindenki hazavihetett. Aznap biztosan ez volt számukra az apró öröm. Szülői visszajelzés alapján tudom, hogy többüknél becses helyet kapott a szerencsekincs és azóta is vigyáznak rá, mint a hálakövükre. A hetet egy kis gyurmázással zártuk, az érzékszerveket formázták meg a gyerekek papírfejeken és mindenki elmondta, hogyan érzi magát, aznap mitől volt boldog, mi okozott neki örömet. Remélem, hogy nap mint nap a boldogságórákkal én is örömet tudok neki okozni és azt is remélem, hogy ebből a szeretetből, boldogságból haza is visznek.
A 3-4. osztályosokkal a boldogságórát körben ülve kezdtük, fekete-fehér relaxációval. Ezután „Értéklabda” játékot játszottunk, ahol minden gyermekről egy társa egy értéket vagy egy jó tulajdonságot emelt ki. A gyerekek ebben a korban már szépen meg tudják fogalmazni, hogy a másikban mit tartanak értékesnek. Elhangzottak a következő mondatok: „Segítőkész vagy az osztálytársaiddal; Minden veszekedést meg tudunk beszél, ki tudunk békülni; Jószívű vagy; Jó veled együtt játszani, stb…
Míg az értéklabda játék ment, én minden gyermeknek egy önbizalomerősítő kártyát adtam a kártyajátékból, ezt a gyerekek óra végéig olvasgathatták, náluk lehetett.
Fantázia játékra invitáltam a gyerekeket, egy „Örömboltba”, ahol mindenki kedve szerint vásárolhatott. Megterveztük a kínálatot, mindenki elmondta, hogy mit venne szívesen.
Mivel sokszor hajlamosak vagyunk az apró örömök felett elsiklani, ezért örömkereső nagyítót hoztam a gyerekeknek, amit díszítettek, színezhettek. Tanácsoltam nekik, hogy ez a nagyító legyen náluk minden nap és igenis minden napban találják meg a boldogságot, próbálják a nehezebb helyzetekben is a jót keresni.
A második foglalkozás is nagyon jó hangulatban telt. Az 1-2. osztályos gyerekek nagyon sok apró örömöt soroltak, mi mindennek örülnek. Jó hallani, hogy a kisebb gyerekek sokkal több mindent vesznek észre a napokban, amik nekik örömteljes. A könyvben található színezőt, valamint ők is nagyítót színeztek, díszítettek. A hónap dala megteremtette a biztonságos, pozitív légkört.
Március 20-ra a boldogság világnapjára iskolánkkal úgy készülünk, hogy boldogságpontokat hozunk létre az intézmény több pontján.
„Feltétel nélküli szeretet”
A foglalkozást mini mindfulness gyakorlatokkal kezdtük:
– egyik kezüket a szívükre, a másikat a hasukra téve figyelve a légzésre, behunyva a szemüket,
– tovább lélegezve a karok oldalra téve ,minden belégzéssel a szeretetet szívták magukba,
– ölelték át magukat , ahogyan szeretetüket ölelnék,
– lassan a karjukat engedték az ölelésből ,kinyitották a szemüket.
A szőnyegen ülve beszélgettünk arról ,mit szeretnek magukban pl.”szép hosszú hajam van..”
A szeretetnyelvhez kapcsolódó jelek bemutatása ,hogyan fejezzük ki a szeretetett, majd a
gyerekek szeretetnyelv jelét kihúzva meséltek történeteket.
A foglalkozást a „Szeretet dalt” hallgattuk meg.
Az apró örömökkel kapcsolatos márciusi foglalkozásunk egy kollégiumi programhoz köthetően valósult meg. A kollégium vendége volt Kabai Kitty Tiszteletes Asszony. Ezen a délutánon minőségi időt tölthettek együtt a lányok, melynek keretében, a jó hangulat mellett, beszélgethettek kötetlenül arról, hogy kinek mit jelentenek, többek között, a nap apró örömei. A képek magukért beszélnek, nagyon jó hangulatban tudtunk minőségi időt együtt tölteni.