Boldogító jó cselekedetek
Elkészítettük december elejeén a fenyőfát, majd mindenki a saját sablonjára ráírta milyen jó cselekedeteket hajtott végre a hónap során.
A mai téma nagyon aktuális volt az osztályban. Ahogy az osztály neve is mutatja, az osztály nagyon sok sokszínű: vannak köztünk mozgássérültek, autisták, hallássérült tanuló, vak diák, ezért a segítségnyújtásra az osztály felének állandóan szüksége van. Ez azonban nem mindenkinél automatikus, tanulni kell, és tudatosítani, hogy észrevegye a lehetőségeket.
A könyvben található tesztet kitöltötték a tanulók (Segítő attitűd mérése), ez visszajelzést adott nekik a hozzáállásukról (60 pont alatti eredmény nem született).
Közösen elolvastuk a könyvben található jó cselekedet listát, majd maguk is elgondolkodtak azon, hogy kivel tehetnének jót az elkövetkezendő időszakban – ennek írásban való rögzítésre több (autista) tanuló számára szokatlan volt.
Végezetül csoportokban írtak egy-egy történetet a szuperhősökről. Lásd csatolt fájlok
Két foglalkozásra osztottuk a „tananyagot”.
Az első napon elolvastuk a kapcsolódó mesét, megbeszéltük a történetet. Ezután a gyerekek személyes vállalásaikat mondták el. A legtöbb tanuló valami segítséget vállalt, egy-két gyermek kis ajándékot készített a családtagjainak.
A második napon az előző napi vállalások teljesítéséről beszélgettünk, majd felidéztük az olvasott mese tartalmát. Azután megkérdeztem a gyerekektől, sikerült-e teljesíteni vállalásukat, valamint hogyan érezték utána magukat. Miután erről beszámoltak, arról is beszélgettünk, hogy mit jelent az a közmondás, hogy: „Jó tett helyébe, jót várj!”
Majd beszélgetőkört kezdeményeztem. Két mondatot kellett folytatni a gyerekeknek a témakörrel kapcsolatban.
1. Azért szeretek jót tenni, mert…
2. Azért szeretem, ha velem jót tesznek, mert…
Az utolsó tevékenységünk során mindenki kapott egy papírból kivágott szívet, s arra rárajzolt egy jó cselekedetet. Azt beszéltük meg a gyerekekkel, hogy minden nap kinyitjuk valakinek a szívét, s aznap azt teljesíti.
December hónapban angyalkázást hirdettünk a lányok között. 2 héten keresztül mindenki egy általa húzott ember „angyalkájává” vált, vagyis minden nap valami kis kedveskedéssel okozott örömet a másiknak. Feladat volt, hogy mindezt titokban tegye, ha lehet, ne derüljön fény a személyére.A lányok izgalmasnak találták a feladatot, felelősségteljesen álltak neki. Mivel a legtöbb szobában így is nagyon figyelnek egymásra és amúgy is kedveskednek egymásnak, ez végül nem volt nehéz számukra. Ugyanakkor kihívást jelentett, hogy mi-mindennel lehet örömet okozni. Persze gyorsan feltalálták magukat, volt aki beágyazott a másik után, rendet rakott az asztalon, vagy csak még többet beszélgetett a másikkal. Sokan persze kitalálták ki az angyaluk. De a visszajelzések alapján nagyon jót tett, mindenkinek adott valamit a jó cselekedetekre való odafigyelés.
