Jó cselekedetek

IMG_0006.jpg

A mai téma nagyon aktuális volt az osztályban. Ahogy az osztály neve is mutatja, az osztály nagyon sok sokszínű: vannak köztünk mozgássérültek, autisták, hallássérült tanuló, vak diák, ezért a segítségnyújtásra az osztály felének állandóan szüksége van. Ez azonban nem mindenkinél automatikus, tanulni kell, és tudatosítani, hogy észrevegye a lehetőségeket.
A könyvben található tesztet kitöltötték a tanulók (Segítő attitűd mérése), ez visszajelzést adott nekik a hozzáállásukról (60 pont alatti eredmény nem született).
Közösen elolvastuk a könyvben található jó cselekedet listát, majd maguk is elgondolkodtak azon, hogy kivel tehetnének jót az elkövetkezendő időszakban – ennek írásban való rögzítésre több (autista) tanuló számára szokatlan volt.
Végezetül csoportokban írtak egy-egy történetet a szuperhősökről. Lásd csatolt fájlok

Képek