A gyerekeknek otthon is vannak házillataik és kedvenceik, amikről már megtanultak gondoskodni, ezért ez a feladat nagy örömet okozott nekik. Tudatosan újrahasznosítható anyagokból (műanyag palack, konzerves doboz, tejes flakon) készítettük el a mádáretetőket és napraforgómaggal, kölessel, búzával töltöttük meg, amiket az iskola udvarán levő fákra közösen akasztgattunk ki.
Boldogító jó cselekedetek
Az advent időszakában, a szeretet ünnepéhez közeledve a Maci csoport egy karácsonyi mesével dolgozta fel a Boldogságóra aktuális témáját. A kismadáron segítő fenyőfa története megérintette a gyerekeket. Megértették, hogy nemcsak az tehet boldoggá, ha segítséget kapunk, de legalább olyan jó érzés másokkal jót tenni. Szeretettel és jó szándékkal is örömet okozhatunk egymásnak.
A téma most sajnos nagyon aktuális. Az ősz folyamán az iskolai diákönkormányzat is hirdetett ilyen feladatot. Akkor rajzoltunk. Most ismét elővettük a kreativitásunkat, és terveztünk. A minták jól tükrözik pozitív hozzáállásunkat és a közelgő karácsonyt.
Gyöngyösi Kálváriaparti Sport -és Általános Iskola
A gyerekek önzetlenül segítették a másikat. Nagyon jó volt látni. Elkészítették egy lapon, hogy, ki-milyen jó cselekedet tett!
Gyöngyösi Kálváriaparti Sport -és Általános Iskola
A gyerekek önzetlenül segítették a másikat. Nagyon jó volt látni. Elkészítették egy lapon, hogy, ki-milyen jó cselekedet tett!
Második osztályos tanulóimmal a boldogító jócselekedetek témakörében tartottunk boldogságórát. Beszéltünk arról, hogy miért boldogít minket az, ha jót teszünk másokkal, miért jobb adni, mint kapni, és átbeszéltük a hét boldogító érvet is.
Miközben a Kőleves meséjét hallgatták, lerajzolták azt, hogy ha szuperhősök lehetnének, mivel tennék jobbá a világot. A rajzok elkészülte után mindenki elmesélte a képhez kapcsolódó történetét.
Minden napra 1 jó cselekedet. Különleges adventi naptárral készültünk erre a hónapra. Minden nap 1 cédulát tépünk le, erre kerülnek a napi kedveskedések. Mi idén nem kérünk, hanem adunk. Mi már megtapasztaltuk, hogy jobb adni, mint kapni.
Óvodánk kis konyhakerttel rendelkezik. Ennek bővítését, fejlesztését tűztük ki, mint Zöld Óvoda. Tavasszal a kert egyik részében epret termesztettünk,míg a másikba paprika és paradicsompalántákat ültettünk. A növények gondozásába, ápolásába az aktuális munkák tekintetében bevontuk a gyerekeket.
Kertünk kialakításával párhuzamosan két komposztálóedényt is létesítettünk az önkormányzat jóvoltából.
A havi téma feldolgozásánál aktuálisan az elszáradt paradicsom és paprikapalántákat szedtük ki és vittük a komposztálóba.
Ezen kívül serénykedtek még a gyerekek az udvar takarításában, rendrakásban.
Készítettünk a gyerekekkel egy jó cselekedet táblát, melyen minden gyerek jele mellé bekerül egy-egy adventi csillag az udvari rendrakásért, kerti munkáért.
Beszéltünk a gyerekeknek a jó cselekedetekről, annak öröméről. Aki jót tesz, akinek jót tesznek. Mi mit tudunk tenni társunkért? Ki is próbáltuk, mi jót cselekedhetünk….. cipőt húzunk fel a még nem elég ügyes társunknak, megkeressük a kedvenc könyvét….
Uzsoki Középiskolai Leánykollégium
Az ünnepek közeledtével kitűnő alkalom kínálkozott a jó cselekedetek gyakorlatban való megtapasztalására. Több bizonyított érv is amellett szól, miért érdemes gyakorlóvá válni: pl. nő az önbizalom, az optimizmus és az önkontroll, empatikusabbá, tevékenyebbé válunk.
Arra bíztattuk a diákjainkat, hogy szóban és cselekedetekben is tegyék a jót. Induljanak ki saját lakókörnyezetük adta lehetőségekből. Tegyék a jót ott, ahol éppen vannak.
A témával kapcsolatban beküldött képek az ünnepi készülődés, a dekorációk közös készítésének megélt élményét és eredményét teszik láthatóvá.