Nehéz időszakon vagyunk túl, hisz a vírusos fertőzés miatt több dolgozó megbetegedett, ami miatt csoportok kerültek karantén alá. A visszatérés alkalmával azonban annál nagyobb örömmel üdvözöltük egymást. A boldogságóra havi témája segített ezt az örömöt még teljesebbé tenni. Tudatosan figyeltünk arra, hogyan lehet kifejezni szeretetünket, milyen figyelmességgel tudunk kedveskedni egymásnak. A különböző bizalomjátékokkal, drámajátékokkal megfoghatóbbá váltak ezek a fogalmak, mint a bizalom, figyelem, jótett, kedvesség. A játék közben átélt pozitív érzelmek ösztönzőleg hatnak gyermekeinkre, törekszenek arra, hogy egy-egy jótett közben újra részesei lehessenek ennek az örömnek. Izgalmas és megható hallgatni azokat az önzetlen jó kívánságokat, amelyek megfogalmazása szerint a tárgyi javak óhajtása mellett túlsúlyba kerülnek a mások boldogságát megcélzó kívánságok. Bár a közös karácsonyi ünnepségünk az idén elmaradt, de a MI karácsonyfánkat egymás után mindannyian meglátogattuk. Az ott készült kép segíti az összetartozás érzését tudatosítani, hisz egy nagy közösség tagjai vagyunk mindannyian, s hamarosan sokkal több mindenki felé tudjuk kifejezni örömünket, kedvességünket.
Boldogító jó cselekedetek
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda
Körben ülve mindenki mondott valakinek valami kedveset. Ez lehetett egy dícséret, egy közös emlék, élmény vagy jó kívánság stb. Figyeltünk rá, hogy mindenki sorra kerüljön és egy gyerek se legyen, aki nem kap valami kedveset. A karácsonyi hangulatot is beletettük a közös munkába.
A Boldogságóra elején megbeszéltük, hogy mennyire fontosak a jócselekedetek az életünkben. Hogyan viselkedünk helyesen vagy helytelenül bizonyos helyzetekben. Beszélgettünk a boldogító jócselekedetekről, pl. a segítségnyújtásról. A gyerekek elkészítették a munkafüzet 29. oldalán található feladatot. Kártyáztunk, majd az óra végén meghallgattuk a hónap dalát.
Néhány vezető tartalom köré sűrűsödtek az ötletek.
Például:
Jót tenni a természet védelme érdekében, amit természetesen mi átbeszéltünk.
De komoly súllyal esett latba, a közelekedésben résztvevőknek kultúráltsága.
Segíteni idősebbeken, gyerekeken.
A mesék hagyományos tartalma sem maradhatott ki Királyfi-Királylány-Sárkány konfliktusában.
Vagy helyesen vagy helytelenül cselekedni bizonyos helyzetekben. Boldogító jócselekedetként fogták fel a segítségnyújtást a a családi gazdaságban vagy gondoskodni a házi kedvencről.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A boldogító jócselekedetek téma nem áll messze a kisgyermekektől sem. A jót tenni másokkal örömét már ők is megtapasztalhatták családjukban, baráti körükben, kisállatuk gondozása közben. A december hónap pedig még inkább érzékenyített bennünket arra, hogy el tudjunk merülni a témában. Talán ezért is volt az, hogy leginkább ajándékokban, tárgyakban, meglepetésekben gondolkodtak legtöbben a témáról. A tanulók kaptak egy üres hógömb rajzot, melyet jócselekedettel kellett megtölteniük… Kedves rajzok születtek különféle segítségnyújtásról, családi együttlétről, kutyasétáltatásról, születésnap szervezésről. Természetesen most sem maradt el a mindig izgalmas, hangulatos hónap zenéjére való táncolás sem… 🙂
2020. december 15-én tartottuk meg az 1. osztályban a 4. boldogságóránkat, melynek témája a jó cselekedetek gyakorlása volt. Megbeszéltük, hogy mennyire fontos nekünk embereknek az, hogy valakivel jót tegyünk. Ez nemcsak amiatt, mert ez jóleső érzés annak, akivel tettük, hanem saját magunk miatt is. Ettől a pozitív érzéstől leszünk mi magunk többek, boldogabbak.
Azért is jó a téma feldolgozása éppen decemberben, mert a szeretet ünnepéhez közeledve mindannyiunknak fontos a törődés, a jótett vagy éppen csak egy jó szó. Adventi jó cselekedeteink naptárban minden napra jut egy-egy felhívás, ezeket igyekszünk betartani.
Készítettünk egy kedvességnapot, erre ráragasztottuk mindenki fényképét és megegyeztünk abban, hogy minden reggel rápillantunk és kiválasztunk róla valakit, persze minden nap mást és erre a tanulóra különösen odafigyelünk aznap. Fontos, hogy én is részt vettem a játékban.
Ráadásként játszottunk a Tedd meg! kártyacsomaggal. Ezt nagyon élvezték a gyermekek, igazán jót tettek a megerősítő mondatok.
A hónap dala ismét összegezte az óra összes mondandóját, azóta minden nap szakítunk néhány percet a meghallgatására.
Azt hiszem a jó cselekedetek gyakorlásához hozzá tartozik, hogy részt vegyünk ilyenkor karácsony előtt legalább egy adománygyűjtésben. Mi is ezt tettük. Használt, de még jó állapotú játékokat tettünk egy dobozba, amit segítséggel eljuttattunk a rászoruló gyermekekhez.
Ezen az órán ismét mindenki nagyon jól érezte magát, a játékokban aktívan részt vettünk, segítettünk egymásnak, érzelmeinket többé – kevésbé kifejeztük, ez még azonban némi gyakorlásra szorul. A játék örömteli hangulatban telt.
„Az a cselekedet a legjobb, amely a legtöbb boldogságot adja a lehető legtöbb embernek.”

A témát Bagdi Bella: Jóemberré csak a szívemmel válhatok dal meghallgatásával kezdtük. Ezt követően beszélgettünk, hogy a jó cselekedetekről, ki milyen jót cselekedett otthon, vagy az óvodában. Szóba került a madarakról való gondoskodás, hogyan mi módon teszünk jót a madaraknak. A munkafüzet 31. oldalán található feladatlappal dolgoztuk fel. Mi jót tettél? -játékkal folytattuk a tevékenységet, majd eljátszottuk, hogy miben lehet segíteni különböző szituációkban ( ha valaki ellesik, anya morcos, ha kedvenc állatunk éhes ). A témát a Szívem kertje mesével dolgoztuk fel, amit a gyerekek nagy odafigyeléssel, türelemmel hallgatták, majd beszélgettünk a meséről. Ezt követően mindenki kapott egy angyalka sablon, amit kedvük szerint színezhettek. Örömmel vitték haza a szüleiknek, megköszönve vele a szeretetüket.
A tevékenységet a Jó cselekedet jelének elkészítésével zártuk.
Karácsonyi ajándék a szülők számára! A gyerekek is tudják, hogy nem csak ajándékot kapni öröm, hanem adni is. Reményeink szerint a gyermekek által minden családban megelevenedik a kis Jézus születésének története, a tanult énekekkel kísérve.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
Decemberben több kedvességnapot tartottunk. Ebből rajzoltak le néhányat a gyerekek.